A Gróf család szemétje – 18. fejezet – Sárkányt látott (1. rész)

–… Egy sárkányt? – kérdezte Choi Han.
– Igen.
– Láttam valami hasonlót.

’Hasonlót, a francokat.’

Cale tudta, hogy Choi Han miről beszél, amikor azt mondta, hogy valami hasonlót.

Sötétség Erdeje. A rosszindulatú szörnyekről beszélt, mélyen a Sötétség Erdejében. Azok kö-zött az ijesztő szörnyek között voltak teremtmények, amik fél úton voltak a gyíkok és sárká-nyok között.

Choi Han megölt egy ilyen sárkányszerű szörnyet, amint átlépett a középső szintről a végső szintre a Sötét Pusztítás Kardforgatásban.

– Láttál? Milyen volt?

Cale úgy tett, mintha nem tudna az esetről, és megkérdezte Choi Hant. Choi Han volt az egyetlen személy jelenleg Cale szobájában.

–… Egy szörny volt.
– Hogyhogy? – érdeklődött Cale.
– A megjelenése, az ereje, minden. Minden szempontból szörnyeteg volt.
– Így van?

Cale bólintott, és tovább beszélt. A cselekedetei és a szavai teljesen ellentétben álltak: – Ak-kor nem láttál sárkányt.

– Elnézést?
– A sárkányok olyanok, mint az emberek.

Klakk. Cale letette a csésze limonádét, ami édes és savanyú volt, az asztalra. Aztán válaszolt Choi Hannak, aki kíváncsian nézett rá:
– Sárkányok, Szörnyemberek, Törpök, Elfek, mind olyanok, mint az emberek. Miért? Mert nekik is vannak érzelmeik és életük.

A szempont nem volt lényeges Cale-nek. A fő pontja innen kezdődött:
– Viszont.

Choi Han talán észrevette Cale viselkedésének váratlan megváltozását. Egyenesen felült, és figyelt arra, amit Cale-nek mondania kellett:

– Egy ilyen teremtmény születésekor belezuhant a sötétségbe. Az egyetlen dolog az életében jelenleg, ami megvilágítja a sötétséget, azok fáklyák, és még sosem látta a Nap fényét. Mit gondolsz, milyen élete van?

Tapp.
Cale a mutatóujjával dobolt az asztalon.

– Egy olyan élőlénnyé kényszerítették, aminek nincs racionalitása.

Tapp.
Ismét dobolt egyet.

– Végig kell szenvednie a magányosságát, család nélkül, vagy bármi nélkül, amire támaszkod-hatna.

Tapp.
Choi Han tekintete minden alkalommal Cale doboló ujjára siklott. Choi Han ökle összeszorult az asztal alatt, olyannyira, hogy látni lehetett a vénáit kidudorodni. Cale erről nem tudott, ahogy folytatta:

– Minden nap kínozzák és bántalmazzák, és csak akkor hagyják magára, amikor már alig van életben.

Choi Han arckifejezése megmerevedett, és a szemében harag volt. Cale tudta, hogy Choi Han így reagál majd. Esélytelen, hogy egy olyan jó ember, mint ő, ne haragudna meg, miután egy ilyen történetet hall. Már valószínűleg ki is kellett, hogy találja, miért is hozta fel Cale ezt a történetet.

Cale ivott még egyet a limonádéjából, mielőtt befejezte volna a történetet:
– Ez a teremtmény itt van a közelben.

Egy rövid csend töltötte be a szobát. Cale kinézett az ablakon, mielőtt lassan Choi Han felé fordította volna a tekintetét. Nem tudta, hogy Choi Han miről gondolkodik, de az egész testét körbe vette egy véres aura.

’Azért dühödött fel a tényen, hogy bántalmazzák, mert jó ember?’

Cale hipotézisével ellentétben, Choi Han éppen felidézte az évtizedeket, amikor magától kel-lett túlélnie a Sötétség Erdejében.

Ezért tartott el egy darabig a csend. Végül Choi Han belenézett Cale szemébe, és megkérdez-te:

– Megmenti és megpróbálja megszelídíteni?
– Megőrültél?
– Elnézést?

Cale reflexből cselekedett, és döbbenetében kérdezett vissza. Choi Han is megdöbbent, hogy Cale megkérdőjelezi az elmeállapotát.

– Miért próbálnám megszelídíteni?

Cale körbe intett a kezével, mintha Choi Han megőrült volna.

Kizárt dolog volt, hogy egy sárkány, amit emberek megkínoztak, hajlandó lenne egy embert szolgálni. Tulajdonképpen, valószínűleg tele van utálattal és undorral minden ember felé. Még akkor is, ha az az ember megmentette.

A sárkányok hisznek benne, hogy minden teremtmény fölött állnak, az embereket is beleért-ve. Ez természetes ösztön volt a sárkányok számára, szóval, még ha nem is kerültek más sár-kánnyal kapcsolatba egész életük során, akkor is így érez.

Ezért nem nőhettek a sárkányok az emberek keze alatt. Ez a hozzáállás lehetetlenné teszi, hogy háziasítsák és tanítsák a sárkányokat kínzás és bántalmazás nélkül, hogy azzal megtörjék az elméjüket.

’A sárkányok rendkívül arrogánsak. De, ami még fontosabb, ha felnevelek egy sárkányt…’

Cale érezte. Úgy érezte, hogy valamilyen idegesítő helyzetekbe keveredne bele, ha felnevelne egy sárkányt.

A Keleti és Nyugati Kontinensen együttesen volt kevesebb, mint 20 sárkány. Felnevelni ezek közül az egyiket? Ez majdnem egyet jelentett azzal, mintha azt mondta volna, hogy „Én benne leszek a kontinensen történő dolgok közepében.”

Ráadásul ez egy olyan sárkány volt, aminek meg kellene halnia. A legjobb lenne számára, ha elvonulna a saját kis világába, és nem keveredne mások útjába.

Cale egyértelműen ellene volt, hogy a sárkány velük jöjjön. Mindaddig, amíg megszabadul a mannaelzáró láncoktól, ennek a 4 éves sárkánynak sokkal jobb lesz az élete, mint Cale-nek. Nem véletlenül hívták a sárkányokat születésüktől fogva a világ királyainak.

– Akkor?
– Miért teszel fel egy ilyen egyértelmű kérdést? – nevetett Cale válaszadás előtt Choi Han kérdésén – Elengedni, így szabadon és békésen élhet. Nem kellene egy sárkánynak úgy élnie, mint egy sárkánynak?
–… Értem.

Choi Han összeszorított öklei lassan ellazultak:
– Szóval, akkor meg fogjuk menteni azt a sárkányt?
– Igen. Szükségem van a segítségedre.
– Bármit. Tényleg megteszek bármit, hogy segítsek.

Cale aggódott, hogy Choi Han esetleg fokozná a helyzetet, és megrázta a fejét:
– Szükségtelen túlzásba vinni. Nem tervezem azt se, hogy bárkit is meg kelljen ölni, ha lehet-séges. Olyan csendesen fogjuk csinálni, amennyire lehetséges.
– Cale-nim, ön tényleg…

Choi Han csodálattal kezdett beszélni, de Cale az órára nézett, mielőtt félbeszakította, és el-mondta, amit kellett:
– Szólj Ronnak, hogy készítsen elő alkoholt az első emeleten.
– Különb… mi?

Cale először inni akart.

Elkezdett inni, habár a nap közepe volt. Choi Han csak zavarodott arccal ült ott, miközben kör-be nézett. Rajta kívül mindenki békésnek tűnt.

Ennek a békés környezetnek a közepén volt ott Cale Henituse, egyik üveget ürítve ki a másik után. A növekvő pír az arcán tudtára adta mindenkinek, aki nézte őt, hogy részeg volt.

– Rendben van hagyni, hogy ennyit igyon? – kérdezte meg Choi Han Hans felé nézve.

Megbízott komornyik Hans ételt vitt Onnak és Hongnak, akik a macskaformájukban voltak. Még mindig nem tudta, hogy ők a Macska Törzs tagjai. Aztán felfrissülten válaszolt Choi Han kérdésére:

– Persze! Semmi sincs a kezében. Szóval, biztonságos! Megígérte, hogy nem fog üvegeket dobálni!

Choi Han Cale biztonságáról beszélt, de Hans magukra utalt. Choi Han csak elhallgatott, miután látta, hogy a beszélgetés különös irányba fordult, és elment Hanstól. A legjobb volt Hanst ma-gára hagyni, amikor a cicák mellett volt. Helyette Cale felé nézett, hogy biztosan tudja, hogy biztonságban van.

– Tulaj – mondta Cale – Nagyszerű íze van az alkoholodnak! Sokkal jobb, mint vártam.

Cale látszólag nem tudta, hogy Choi Han őt nézi, helyette arra koncentrált, hogy az alkoholt dicsérje. Már két órája ittak. Voltak, akik nem ittak, arra az esetre, ha valami történne, de a kíséret nagy része élvezte a vidám légkört.

’Mind annyira izgultak az első órában, c.’

Amikor Cale megparancsolta nekik, hogy gyűljenek össze, amíg ő iszik, a katonák a sisakjukkal a fejükön jelentek meg. Cale nem akarta elhinni, de megmondta nekik, hogy nem fog rájuk üveget dobálni, hogy megnyugodjanak.

– Ez a falu talán kicsi, de sok hegy van körülötte. Az alkohol egy speciális ital, amit a hegyi gyümölcsökkel és gyógynövényekkel készítek. Ezért olyan drága – mondta az öregember.

Ahogy említette, az alkohol tényleg jó ízű volt. Cale gyönyörködött az alkoholban, és felemelte az üveget az öregembernek:

– Sok van ebből?
– Igen. Elég sok.
– Akkor hozz még, és oszd szét mindenkinek itt.
– Ifjú mester, nem kell, hogy… – kiáltott fel a Kapitány Helyettes kipirult arccal, de a szemei a Cale kezében lévő üvegen pihentek. A többi katona is ugyanarra nézte.
Cale, természetesen, tisztában volt vele, hogy mire gondolnak:

– Csak igyatok. Mondom nektek, hogy igyatok. Értitek?

A jelenlévő katonák szemei elkezdett ragyogni. Ez volt az első alkalom, hogy izgatottak lettek attól, hogy Cale kezében üveget láttak.

Cale nézte az izgatott fogadó tulajt kihozni az alkoholt és rágcsálni valót mindenkinek éles te-kintettel.

Cale Henituse. Ennek az embernek magas az alkoholtűrő képessége. Mindenki azt hitte, hogy alacsony a tűrő képessége, mivel az arca könnyedén kipirult, és zűrt kavart, akárhányszor ivott, de az igazság az volt, hogy ő ezeket mint úgy tette, hogy egyáltalán nem volt részeg.

Ezért volt Cale feje teljesen tiszta. Még nagyjából 30 percig ivott, mielőtt Choi Han felé né-zett, és megszólalt:

– Choi Han. Gyere támogatni. Felmegyek most pihenni.
– Ifjú mester, megteszem – mondta gyorsan a Kapitány Helyettes.
– Minden rendben. Kapitány Helyettes, pihenj ma. A többi katona is. Nem harcoltatok tegnap? Ez nem egy veszélyes terület, és sajnálom a katonákat az őrszolgálatban, de a többiek nyugod-tan pihenjenek és élvezzék magukat – mondta Cale.
– Ifjú mester…
– Fáradt vagyok. Pá.

Bonyolulttá vált volna, ha a Kapitány Helyettes vagy másik követték volna. Hála az égnek, egyi-kük sem közelítette meg, miután látták, hogy Choi Han támogatja. Valószínűleg azért, mert Choi Han egyáltalán nem ivott, és ráadásnak a legerősebb ember volt itt. Semmi okuk nem volt aggódni, hiszen egy ilyen ember fogja őrizni Cale-t.

’Csak egy ember van hátra.’

Könnyű volt elkerülni az őröket a kapuban és a fogadó körül, de Ron még mindig hátra volt. Hans és Ron sosem jönne be a szobájába, ha azt mondaná nekik, hogy nem jöjjenek be. Vi-szont a különbség köztük az volt, hogy Hans nem volt elég képzett, hogy tudja, Cale még min-dig a szobájában van-e, míg Ron elég képzett volt, hogy könnyedén meg tudja mondani, ha Cale kiosont.

’Nem mintha az öregembert érdekelné, hogy mit csinálok.’

Realisztikusan nézve, Ront nem érdekelte, hogy Cale kiosont-e és mit csinált, amikor kiosont. Ez volt egészen idáig. Ellenben Cale nem akarta, hogy a jövőben idegesítővé váljanak a dolgok, szóval úgy döntött, hogy előre elmondja Ronnak.

Látva, hogy Ron követi Choi Hant, Cale gyorsan felvilágosította Ront:

– Ron, kimegyek játszani. Ez titok. Megértetted?

Ez az öregember szeretett inni, de ma este egyetlen cseppet sem ivott. Helyette egész éjjel Cale-t figyelte. Tényleg ijesztő ember volt. Ez a jóindulatú mosoly, amit most Ron adott neki, még ijesztőbb volt.

– Megértettem – mondta Ron – Várni fogok Önre.
– Ne.

’Várni rám, a csudákat.’

Ahogy várta, Ron beleegyezett anélkül, hogy bármi mást mondott volna. Choi Han tovább tá-mogatta Cale-t, ahogy ő a szobájába ment.

– Pihenni fogok. Hans, Ron, ne gyertek be felkelteni, hacsak nincs vészhelyzet. Tudjátok, mi-lyen vagyok, amikor valaki megzavarja az alvásomat, igaz?

A múltban, egy szolga egy sortűznek tetsző szitokáradatot kapott, amikor Ron helyett fel kel-lett keltenie Cale-t. Habár Cale fizikailag nem ütött meg senkit, a szolga végigment a birtokon, és elmondta a többi szolgának, hogy úgy érezte, mintha egy szitokütések szélrohama ütötte volna el.

– Természetesen tudom, ifjú mester – mondta Hans – Pihenje ki magát.
– Ifjú mester, ez a Ron az ajtaja előtt fog állni.

Cale arckifejezése megmerevedett Ron válaszát hallva, de nézte, ahogy ők ketten távoznak, mielőtt lopva utasítást adott Choi Hannak:

– Használd az ablakot, hogy csendesen visszagyere a szobámba.

Choi Han bólintott, és gyorsan követte a másik kettőt ki a szobából, és becsukta az ajtót.
Miaú.

– Eljött az idő?

Cale bólintott On és Hong felé, akik követték fel a szobájába, és azonnal kinyitotta a dobozt.
Klikk.

A mágikus doboz kattanva kinyílt, és Cale elővett a dobozból egy ruhát. Amikor befejezte az átöltözést, Choi Han az ablakon át bejött, és aztán a szemei tágra nyíltak a döbbenettől.

– Cale-nim?

Mielőtt felrakta volna a maszkot, Cale a kezében lévő fekete ruhát Choi Han felé dobta.

– Te is viseled.

A tegnapi gömbnek átmenetileg meg kell akadályoznia a mágikus felvevő készülékeket, de ez nem volt elég. Cale nem akarta, hogy elkapják. Ezért ivott már a nap felétől kezdve, és készí-tette elő ezeket a ruhákat.

– Mi ez?

A fekete ruhán, a mellkasi részen, volt egyetlen fehér csillag, és körbe vette öt kisebb piros csillag.

’Mi ez? A titkos szervezet ruhája.’

[Egy Hős Születése] c. regényben tisztán és precízen elmagyarázták a titkos szervezet egyen-ruháját, amibe Choi Han időről időre belefut. Ezt a ruhát kifejezetten Cale rendelte, követve a magyarázatot, amennyire precízen csak lehetett. Csak hogy biztonságos legyen, Cale külön készíttette el a ruhát, és személyesen adta hozzá a csillagokat.

Ezért volt közelről egy kissé durva, de távolról egész rendes volt.

Az emberek, akik látják ezt a ruhát, nem fognak emlékezni a hímzés durvaságára, csak annyira emlékeznek majd, hogy ’Egy fekete ruha volt egy fehér csillaggal és öt piros csillaggal.’ Venionnak, aki nem találkozott a titkos szervezettel személyesen, mint a Márki, a beosztottja-itól kapott jelentés, akik biztosan tisztán látják majd a ruhát, jelentős fejfájást és dühöt fog okozni.

–… Valami rosszat csinálunk? – kérdezte ismét Choi Han, miután látta, hogy Cale nem válaszol.
Látva Cale-t a fekete maszkban, így biztosan gonosznak nézett ki.

– Igen. Valami rosszat csinálunk – mosolyodott el Cale a maszk alatt – Valami rosszat teszünk Venionnak.

– Oh.

Úgy tűnt Choi Han végre megértette, ahogy gyorsan rámutatott a másik maszkra Cale kezé-ben:
– Kérem, adja oda.

Még a jó embereknél is van olyan, akit nem kedvelnek és ki akarnak szúrni vele. Nem volt ez másként ezzel a 17 évessel sem, aki évtizedeket töltött egyedül ebben a világban.

– Oh, és ezek a gyermekek a Macska Törzsből valók. Szörnyemberek.

Mutatta be közönyösen Cale Ont és Hongot Choi Hannak, mintha semmiség lenne, és ők is csak üdvözlést váltottak. A Macska Törzs gyermekei, akik érzékenyek voltak az ember igazi személyiségére, már megvolt az elképzelésük Choi Han erejéről, és Choi Han az útjuk során észrevette, hogy nem átlagos cicák voltak.

– Ő Choi Han, ő On, ő ott Hong. Vége a bemutatkozásnak. Mindenki készüljön fel.

Csak rövid idő telt el, mielőtt Cale utasította Choi Hant, aki épp csak kijött a pihenőszobából, ugyanazt a fekete ruhát és maszkot viselve:
– Menjünk.

Aztán hozzátette, ahogy a második emeleti ablak előtt állt:
– Vigyél, amikor kimész az ablakon. Nem ugorhatok le ilyen magasról anélkül, hogy megsérül-nék.

Choi Han sóhajtott egyet az első alkalommal Cale előtt. On és Hong megközelítették Choi Hant, és megpaskolták vigasztalásként a mancsaikkal. Cale ismét sürgette őket:

– Siessünk.

A csapat, amely biztonságosan elhagyta a fogadód, a hegy felé tartott, amelyen a Vikomt Villá-ja és a Sárkány börtöne állt.

<< Previous Chapter | Index | Next Chapter >>

Bookmark(0)

No account yet? Register

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *