A Gróf család szemétje – Fejezet 6 – Találkoztak (3. rész)

Mikor válik egy ember mérgesebbé?

Amikor megütik egy erős egyenessel, vagy amikor öt-hat idegesítő állassal ütnek meg? Természetesen az utóbbi.

Cale öt állast ütött, mielőtt eltalálták. Ami azt jelenti, hogy egy áll rendben lenne.
– Távozik?
– Igen.

Nem sok ember maradt a teázóban.

Elmúlt este 9 óra. Ez volt az az idő, amikor több ember volt a kocsmákban, mint teá-zókban. Mivel ezek voltak azok az idők, amikor a bányában dolgozók elmentek inni, a kocsmá-nak tele kellett lennie emberekkel.

– Várom a következő látogatását, ifjú mester.

Cale bólintott a fejével Billos mondatára.

– Jó volt a tea – osztotta meg a felfedezését Cale Billos-al – És a könyv is jó volt, habár csak a feléig jutottam el. Különösen kedveltem a főhőst, akinek a képességeit értékelték, és ahogyan fejlődött.

Billos szemöldökei azon nyomban összeszaladtak, mielőtt visszaálltak volna normálisra. Szemei zavarosan voltak, ahogy Cale-t vizsgálta.

Azonban Cale nem vette észre, ahogy próbált visszaemlékezni a könyv tartalmára. Any-nyira aggódott Choi Han miatt, hogy nem nagyon tudott rá figyelni.

Viszont, azért jó volt olvasni, miközben egy kis sürgető érzés volt a szívében.

Talán automatikusan benne volt, mivel az eredeti Cale testét szállta meg, de Cale ké-pes volt megérteni az itt használt nyelvet, és nem volt semmi gondja olvasni és élvezni a könyvet. Mosoly formálódott Cale arcán, ahogy tovább beszélt Billos-nak, aki ott állt üres arc-cal:

– Ne hagyd, hogy más is olvassa a könyvet, hogy tudjam olvasni, bármikor idejövök.

Ez valóban a gróf gyerekes fia volt, aki megpróbálja kisajátítani valaki más tulajdonát. Billos, egy gazdag kereskedő fattya, talán nem kedvelné ezt, de mit tehetne? Cale a gróf fia.

– Hogyne! Fenntartom a könyvet kizárólag ifjú Cale mesternek!

Azonban Billos válasza különbözött attól, amit Cale várt. Billos élénken mosolygott, ahogy buzdította Cale-t a visszatérésre: – Kérem, jöjjön vissza minél hamarabb. Várni fogok önre.

– Persze, mindegy.

Cale nem akart menni, de távoznia kellett, hogy találkozzon Choi Hannal. Cseng. A csengő ismét csengett, és úgy tűnt, hogy a teázó egyszerre hangosabb lett, amint Cale távo-zott.

Viszont hangosabb volt odakint, mint bent a teázóban. Habár ez a régió távol esett a fővárostól, a tény, hogy sok művész lakott itt, és volt egy speciális termékük, ami népszerű hellyé tette. Ezek az egyének, mint a bányászok, akik pihenést kerestek egy hosszú nap után a bányában, ők is kint voltak késői ivásra.

Cale egyedül ment az utcán.

’Ha belegondol az ember, valóban egy egyedülálló személy volt.’

A fantasy és harcművészeti történetekben, általában a család szemétje hajlamos volt-gengszterekkel és rossz társasággal együtt lógni. Ittak, nőkkel bolondoztak, és zűrt kavartak az utcákon és üzletekben.

A vicces az volt, hogy Cale Henituse valójában utálta a gengsztereket és csalókat. Tu-lajdonképpen megvetette őket.

’Azt gondolta, hogy mind seggfej.’

A legrosszabb az összes geci közül. Jobb volt városlakónak lenni, aki keményen dolgo-zott, habár nem volt remény jobb jövőre.

Ezért nem vert meg soha senkit részegen, de nem volt gondja dolgokat dobálni a gengszterekre, akiket látott. Nos, megpróbált dolgokat dobálni, mivel részegen a célzása bor-zalmas volt.

Talán ez volt az oka.

– Aigoo, ifjú mester, itt van?

A kocsma tulaja rendkívül félt Cale-től. Ennek az volt az oka, hogy egy nap, amikor Cale nagyjából mindent eltört maga körül, ahol iszogatva ült. Valójában, Cale valószínűleg az első helyen állt a Nyugat városi kocsmák fekete listáján.

Nem felelt a tulaj üdvözlésére, és csak odadobott neki egy aranyérmét: – Hozz egy üveggel a szokásosból. Oh, és sült csirkemellet. Ne tegyél rá sót.

– Elnézést? N-nem akar előbb helyet találni magának?

Cale a szemöldökét kezdte ráncolni. A tulaj azonnal legyintett a kezeivel és lehajtotta a fejét: – Azonnal! Idehozom azonnal!

A tulaj gyorsan mozgott, de úgy tűnt, mintha mosolyogna. Mivel úgy tűnt, hogy Cale nem tervez leülni. Cale körbenézett a kocsmában, ami elcsendesedett, amint belépett. Min-denki kerülte a pillantását és elfordították a fejüket. Mintha azon merengenének, hogy a város összes kocsmája közül miért ezt választotta. A gengszterek és csalók most mind rendkívül ideges volt.

– Cö – a hang, ahogy Cale csettintett a nyelvével, hallatszódott a kocsma csendjében.
– Ifjú mester, itt az üveg, amit kért.
– Nagyszerű.

Cale megragadta az üveget, és a csomag csirkét. Az alkohol volt, amit gyakran ivott. Valószínűleg a legdrágább alkohol volt a bárban. Megbánás nélkül fogadta el az üveget, és tá-vozott.

Cale azonnal kinyitotta az üveget, és nagyjából a felét megitta, amint kilépett a kocs-mából: – Oh.

Az alkohol egész jó ízű volt. Mivel Cale-nek magas volt az alkoholtoleranciája, egyáltalán nem volt rá hatása annak, hogy egyszerre lehúzta a fél üveget. Csak könnyedén kipirult, amitől az emberek azt hitték, hogy könnyű súlyú.

Cale gyorsan ment, kezében az üveggel.

Elsétált a teázó mellett, ahol az egész napot töltötte, amíg meg nem látta, ahogy az őrök megmerevednek a látványától. Látva, hogy így reagálnak rá, ki akart menni a kapun, de sajnos nem ez volt az úticélja.

– Ah, kezdek kimelegedni.

Cale érezte, ahogy kimelegedik, miközben tovább ivott. Távolabb sétált, amíg el nem érte a városfalat nem túl messze. A magas városfal, ami a kapunál kezdődött, úgy tűnt bármi-lyen esetleges behatoló ellen védelmet nyújt.

’Nos, ez az illetőtől függ.’

Cale felidézte a könyvből az információkat: ’Megközelítőleg 100 lépésre a városfaltól.’

Ez volt az a hely, ahol Choi Han átugrott a városfalon. Cale megszorította az üveget a kezében, ahogy gyorsan a hely felé futott. Nem volt sok ember az utcán, mivel lakóövezet volt.

Cale vett egy mély lélegzetet, ahogy megérkezett a kiszámolt helyre.

Pontosan 100 lépésre a városkaputól. A lakóövezet sarka volt, így nem volt más fény, csak a fáklya, amelyet az őrök helyeztek el a fal tetején, és még a lakóházak ablakain kiszűrődő fény.

De ennyi fény elég volt. Cale lassan megközelítette a célállomását, miután a szemei hozzászoktak a sötétséghez.

’Ahogy azt vártam.’

Látott valamit összegömbölyödve a városfal alatt. Valójában, több dolgot is.

Törékenynek kinéző valamik, amik remegtek a hidegtől. Cale tovább haladt a célja felé. Hallotta az összegömbölyödött élőlények hangját:

Miau, miau.

Két macska nyávogott, ahogy a városfal alatt összegömbölyödve feküdtek. Cale elmo-solyodott.

’Pontosan itt.’

Megtalálta a megfelelő helyet. Abban a pillanatban, hogy Choi Han átugrik, egy cica-kölyköt nekilök a falnak a szomszédság alfa macskája, és nekizuhan a városfalnak. Choi Han gyorsan elfordítja a testét, hogy elkerülje a macskára esést. Ez egy olyan világ volt, ahol a vé-letleneknek nagy szerepe volt.

’Valóban egy jó ember.’

Choi Hannak kifordult a bokája, miután így elfordította a testét, hogy ne essen rá a ci-cára. Őrültként rohant Nyugat Városba, miután életében először megölt több tucat embert, és eltemette az elhunyt falusiakat. A teste elérte a határait, ami miatt képtelen volt rendesen földet érni egy ilyen mozdulat után.

Miau, miau.

Cale a kiscicára nézett, ami összegömbölyödött és reszketett, pont mint a másik kisci-ca, aki látszólag a testvére volt, és nyalogatta őt. Elfordította a tekintetét.

Megfordult, hogy az egyik sikátorba nézzen, ami közel volt ahhoz a helyhez, ahol állt. Látta őt.

’Megtaláltam.’

A férfi, aki remegett a fájdalomtól, miközben úgy nézett ki, mint egy hajléktalan, aki a nyomornegyedben él. Cale látta a bozontos fekete hajat és a régi, megégett ruhákat.

A regény szerint Cale és Choi Han holnap találkoznának. A ma este volt az az este, ami-kor Cale lerészegedik és sebet szerez az oldalán. A dolgok már így is különböztek a regényben történtektől, habár ezek csak kis részletek voltak.

Cale felállt, mivel leguggolt, hogy a kiscicákra nézzen. Choi Han bizonyára érezte a te-kintetét néhány pillanattal korábban, mivel Choi Han felemelte egy kissé a fejét, és Cale-re szegezte a tekintetét, a kócos fekete haján keresztül.

’Francba, remegek.’

Cale hallotta, ahogy a szíve őrülten dobog.

Habár túlságosan sötét volt ahhoz, hogy tisztán lehessen látni, Choi Han szemei, ame-lyeket Cale látott a haján át, rendkívül hidegek voltak.

Cale úgy gondolta, hogy jó ötlet volt inni. Cale gratulált magának, hogy ilyen okos dön-tést hozott, és lenyugtatta magát annyira, amennyire tudta. Ütés. Ütést kellett indítania, hogy jó első benyomást keltsen.

Cale vett egy mély levegőt, ahogy elkezdett Choi Hanhoz beszélni, aki rá meredt: – Éhesnek tűnsz.

Cö, cö. Cale ciccegett a nyelvével, és elővette a csirkemellet a zacskóból. Aztán rend-kívül gyengéd mozdulatokkal Cale felajánlotta a csirkemellet, nem Choi Hannak, hanem a kisci-cáknak: – Ti szerencsétlenek. Gyerünk, egyetek.

Cale nem tudta, hogy a cicák ilyen kicsik lesznek. Remélte, hogy attól még meg tudják enni a csirkemellet. Cö. Csettintett a nyelvével, ahogy darabokra tépte a csirkemellet, hogy így a kiscicák jobban meg tudják enni.

Azon merengett, hogy mi a csudát művel, itt guggolva ezeket kiscicákat etetve.

Őszintén megmondva, Cale nem szerette a macskákat. Azonban Choi Han nagy becs-ben tartotta a kis állatokat.

Grr. Grr.

A sérült kiscica bizonyára megértette Cale idegenkedését a macskáktól, ahogy a fogait mutatta, és elkezdett morogni, de Cale elkezdte simogatni az ezüstös bundáját a kiscicának, ahogy az aranyszínű szemeibe nézett. A kiscica valószínűleg nem szerette ezt, mivelhogy min-den tőle telhetőt megtett, hogy elkerülje Cale kezét.

– Ti szegények. Egyétek meg, és legyetek jobban minél hamarabb.

Nem is nézett Choi Hanra, ahogy ezeket mondta, azonban azt gondolta, hogy Choi Han biztosan őt nézi.

– Van hova menned?

Nem hallott választ. Cale viszont tovább beszélt. Az őrök hamarosan járőrözni fognak a területen, és mozdulnia kellett, mielőtt Choi Han elsántikál, hogy elkerülje az őröket.

– Vagy egy hely, ahol maradhatsz?

Cale megsimogatta az ezüstös bundájú, morgó kiscicát az aranyszínű szemmel, és el-lökte a vörös kiscicát, aki megpróbálta megtámadni, ahogy kérdezte. A vörös cica valamiért újra és újra meg akarta ütni Cale-t. Az aranyszínű szemei, amelyek megegyeztek a testvé-réével, még a sötétségben is fényesen csillogtak.

De Cale-nek Choi Hanra kellett koncentrálnia.
– Éhes vagy?

Még mindig nem érkezett válasz. Cale számított erre.

Choi Han valószínűleg éppen megfigyelte őt, de valószínűleg pihenni is akart.

Mind a teste, mind az elméje elérte a határait. Ráadásul, a minap érte egy hatalmas shock is. Egy olyan embernek, mint Choi Han, aki magában élt, mindenfajta emberi kontakt nélkül, annak a kis falunak a lakosait leszámítva, Nyugat Város teljesen idegen volt neki. Lehet, hogy évtizedeket élt már, de még mindig fiatal volt.

– Nem fogsz semmit mondani? – kérdezte tőle Cale.
–… Miért beszélsz hozzám? – Choi Han látszólag végre eldöntötte, hogy Cale gyenge.

Cale elég gyenge volt ahhoz, hogy legyőzhesse őt még úgy is, hogy elérte a határait. Ezért érezte úgy Choi Han, hogy rendben lenne elfogadni Cale jóindulatát, még ha fogalma sem volt róla, hogy Cale miért kedves hozzá.

Cale felállt, és Choi Han felé ment. Az őrök hamarosan jönnek járőrözni ezen a terüle-ten.

– Hé.

Ahogy közelebb ment, látta Choi Han helyzetét. Rendetlen volt. Azonban, lehet mivel ő volt a főhős, a szemei tiszták voltak. A fekete haj és fekete pupillák, amik mutatták, hogy Choi Han koreai volt, valójában egész jó volt látni őket. Ezért mosolyodott el Cale, ahogy közönyö-sen beszélt Choi Hanhoz:
– Kövess. Adok neked enni.

A legjobb első benyomás az, ha ételt adsz.

<< Previous Chapter | Index | Next Chapter >>

Bookmark(0)

No account yet? Register

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *