A Gróf Család Szemétje – 4. fejezet: Találkoztak (1. rész)

Nem tudott másra gondolni, amíg étel volt előtte. Még a csodálkozást sem tudta megakadályozni, ami kifolyt a száján:
– Ha. Ez ízletes.

A megbízott komornyik Hans megrezdült a szavaktól, amelyek kijöttek Cale száján. Cale egyedül ült az asztalnál, Hans mellette állt.

A reggelitől eltekintve a Henituse család hajlamos volt szabadon elintézni a többi étkezést. Őszintén ez azért volt, mert mindenkinek meg volt a maga felelőssége.

Senki nem mondta, hogy egyszerű nemesnek lenni.

Főleg, ha benne voltál az adminisztrációban és politikában, szigorú beosztást kellett követned, otthagyni mindent, ha felettestől kaptál utasítást.

Deruth grófnak felelősségei voltak, mint a régió ura, ami megnehezítette, hogy más étkezés együtt legyen, míg Cale fiatalabb testvérei az étkezéseket a tanulmányaikhoz igazították. A Grófné elfoglalt volt más, a régióban befolyásos háztartások feleségeivel, pont úgy, mint más feladatokkal.

’Most, hogy belegondolok.’

Cale letette a villáját, miután váratlanul valami eszébe jutott. Hans elkezdett feszengeni, magában arra gondolva, hogy ez a normális Cale volt. Aggódott, mert nem tudta, hogy mikor fog repülni a villa az arca felé. Cale-t nem érdekelte, hogy Hans feszeng-e vagy sem, elmerült a saját gondolataiban.

’Sok szakértő van elrejtőzve, mint művész és mesterember’

Roan Királyság eléggé fejlett volt építészetben és művészetekben, főleg szobrászatban. Azért mert sok márvány volt Roan Királyságban. Ennek hála a Henituse régió vált az ötödik legjobb márvány bányászati régióvá, rengeteg pénzt hozva ezzel.

Ráadásul a hegytérség elfoglalta Henituse Gróf régiójának nagy részét. Habár észak-nyugaton helyezkedett el, a hegy rendkívül termékeny volt, megengedve a lakosoknak, hogy szőlőt termesszenek a hegyek között borért. Habár ezekről a területekről nem származott nagy mennyiségű bor, mégis úgy kezelték az egész kontinensen, mint az egyik legjobb bort.

Viszont Cale elméje inkább az ’erős egyénekkel’ volt tele, mint ezekkel a tényekkel. Még az ebédet is kihagyta, ahogy egész nap a dolgozószobában ült, és erről gondolkodott.

’Miért van ennyi szakértő ezen a hülye területen? Ez nem a murim.’

Annyi remete szakértő volt itt, mint a murimban. Ezért jutott Cale döntésre.

Senkivel ne kezdj ki.

Az átlagosnak kinéző szakács lehet, hogy méregszakértő, és az illető a javítóműhelyben lehet olyan személy, aki rosszindulatúan ölt embereket a drótjaival. Ez egy ilyen típusú terület volt.

– Huh – mély sóhaj jött Cale szájából. Épp csak befejezte a tervét, hogy megakadályozza a halálát, és békésen éljen.
– Ifjú mester.

Cale, aki ismét fel akart sóhajtani, az elővigyázatos hang forrása felé fordította a fejét. Megbízott komornyikja, Hans volt az.

– Mi az?
– Csináltassak velük valami mást?
– Huh?

Hans visszafojtotta a sóhaját, miután látta, ahogy Cale a szemöldökét ráncolta, és tágra nyitotta a szemeit. Azt gondolta, hogy Cale felborítja az asztalt. Hans nem tudta, hogy a Gróf miért őt jelölte ki Cale mellé, de visszafojtotta a növekvő kétségbeesését, ahogy Cale válaszára várt.

És Cale válaszolt.

– Miért csináltatnál újra valamit, ami ennyire finom?
–… Elnézést?

Cale újra felvette a villáját, és felvágta a húst. A vacsora még fényűzőbb volt, mint a reggeli. Nem azért volt ízletes, mert nem evett ilyesmit, amikor még Kim Rok Soo volt, hanem mert extravagáns íze volt, még az eredeti Cale számára is.

Kim Rok Soo nem tudta, hogy Cale hogyan nőtt fel, de az eredeti Cale-nek baja volt mindennel, ami nem díszes. Eléggé kedvelte ezt a tényt. Mindenki tisztában volt ezzel, csak a legjobbak legjobbját hozták neki.

Cale a szájába helyezte a jól megsült, de még szaftos steak szeletet, ahogy megkérdezte Hans-t. Viselkedése olyan volt, amire azt mondják, hogy nem foglalkozik az etikettel.

– Hans, ki készítette az ételt?
– Oh, másodszakács Beacrox volt.

… Cale váratlanul elveszítette az étvágyát.

Beacrox. Egyértelmű volt, és a fia Ron szolgálónak. Azonban az apjával ellentétben ő a kardra specializálódott, nem a bérgyilkosságra. Beacrox megszállottja volt a tisztaságnak is, és minden nap kiélesítette a hibátlan pengéjét, ugyanazt a kardot használva, hogy levágja az ellenségei fejét a testükről.

’… Szintén specializálódott kínzásban.’

Ez a fajta srác végül Choi Han kardforgatási képességeit csodálta, és úgy döntött, követi őt. Az apja, Ron, alkut kötött Choi Hannal, hogy segít neki, és úgy döntött, hogy velük együtt távozik a fia érdekében. Habár lehet, nem kedvelte, Ron a fiát eléggé nagy becsben tartotta.

Cale lenézett a közepesen sült steak-re, aminek még mindig kissé rózsaszín volt a közepe, és néhányszor nyelt.

’Nem engedhetem, hogy úgy hulljon a vérem, mint ez a steak.’

Hans felé fordította a tekintetét, aki még mindig őt nézte, mielőtt újabb szelet steak-et vágott, és a szájába rakta.

– Ízletes. Ron fia, igaz? Nem tudtam, hogy ilyen tehetséges szakács.
–… Átadom az üzenetét Beacrox szakácsnak. Biztos vagyok benne, hogy örülni fog neki, hogy Cale mester megdicsérte a főztjét.
– Igazán? Mond meg neki, hogy igazán élveztem ezt az ízletes ételt.
– Igen, uram.

Hans merev kifejezéssel nézett Cale-re, de Cale eldöntötte. Nem fog szórakozni Beacrox-szal, és dolgozni fog, hogy jó benyomást keltsen.

Cale ismét nyugodt szívvel élvezte az ételt. Minden rendben lesz, amint Beacrox összefut Choi Hannal, és elhagyja ezt a területet. Cale már eltervezte azt, ami szerinte a lehető legjobb terv lenne ennek elérésére.

Mint reggeli alatt, Cale teljesen kiürítette a tálakat. Elégedett mosoly ült az arcán, ahogy felállt, és Hans felé nézett.

– Hans, miért osztottak be mellém hirtelen?

Hans említette vacsora előtt, hogy az apja, Deruth, küldte, hogy személyesen gondoskodjon a szükségeiről. Habár Cale nem tudta mi történik a Gróf Henituse családban miután Choi Han távozott, Hans rendkívül képzett volt, és valószínűleg a legjobb esélyei voltak az összes megbízott komornyik közül, hogy hivatalos komornyik legyen.

Hans kissé bólintott a fejével, és válaszolt a kérdésre:
– Gróf-nim nyugtalan volt, miután hallotta, hogy az ifjú mester kihagyott egy étkezést, amíg a tanulószobában dolgozott, és utasított, hogy bizonyosodjak meg, hogy az ifjú mester minden étkezésen részt vesz. Így én csak az étellel kapcsolatos feladatokat fogom ellátni az ifjú mester mellett.

Pontosabban, Hans felelt az ételekért.

– Igazán? Az apám olyasmit tett, amit nem volt szükséges. Rendesen eszek magamtól. De úgy tippelem, hogy nem ébredtem volna rá magamtól, hogy vacsora idő van, ha Hans nem jön, hogy megmondja nekem.

Cale el volt foglalva, hogy leírja az összes sorszerű találkozás részleteit az első öt kötetben koreaiul. Miután elhagyta az étkező szobát, Cale Hans-ra mosolygott.

– Hans, gondoskodj rólam.
– Oh, természetesen. Kérem, ön is gondoskodjon rólam. Minden tőlem telhetőt megteszek.

Hans botladozott egy kicsit, ahogy válaszolt, de Cale ennyiben hagyta. Amint kinyitotta az ajtó, Cale látta, hogy Ron ott áll, és azonnal elkezdte a szemöldökét ráncolni.

– Ron, nem megmondtam, hogy egyél?

Cale azért mondta neki, hogy menjen el, mert nem akarta látni az öregember arcát, de ő nem akart távozni. Mindig ott kóborolt Cale körül, mint egy légy. Ron az ajtó előtt várt, de még ez is Cale agyára ment.

– Ifjú mester, az én dolgom gondoskodni önről.

Cale csettintett a nyelvével, miután látta Ront mosolyogni rá. Ezután hisztizett egy kicsit.

– Elég. Nincs rá szükségem, szóval menj enni. Miért nem mész enni még akkor sem, amikor azt mondom, hogy egyél? Ne kövess. Ismered a vérmérsékletem, ha ezt teszed, igaz?

Cale a tekintetével fenyegette meg Ront, hogy megerősítse, hogy nem akarja azt, hogy Ron kövesse őt, ahogy visszatért a tanulószobába. Amikor visszakukucskált, Ron merev arckifejezéssel, míg Hans döbbenten meredt utána.

’Nem kellett volna hisztiznem?’

Cale megijedt az öreg bérgyilkos merev arckifejezésétől, és visszafordította a fejét, mielőtt visszasietett a dolgozószobába.

Az asztal teljesen üres volt.

A dokumentumok, amiken olyan keményen dolgozott, hogy leírja őket koreaiul, már elégtek a tűzben. Cale maga csinálta ezt. Nem volt itt senki, aki tudna koreaiul, de óvatosnak kellett lennie. Megmondta a szolgáknak is, hogy az engedélye nélkül ne jöjjenek be a dolgozó szobájába.

’Amúgy is mindenre emlékszem.’

Kim Rok Soo mindig is jó volt az emlékezésben, ha olyasmiről volt szó, amit élvezett. Képregények, könyvek, filmek, mindegy mi volt az, mindaddig, amíg élvezte, képes volt emlékezni a szereplők nevére és megjelenésére. Természetesen, ha nem szeretett valamit, semmire sem emlékezett belőle.

Cale neki döntötte a hátát a széknek, és arra gondolt, miket kellett tennie a jövőben.

’Először is látnom kell Choi Hant holnap, és megtennem.’

A szája sarka lassan elkezdett felfelé emelkedni.

’Fel kell szednem egy pajzsot.’

Hogy hosszú ideig éljen halál nélkül. Nem állt szándékában harcolni.

Hogy elérje ezt a célt, az első lépés a védelmének emelése volt. A második egy gyógyulási módszer volt. Harmadik, hogy gyorsabb legyen mindenki másnál. Negyedik erő volt, ami nem bántja őt, de meg tud ölni másokat.

Természetesen a legfontosabb dolog az volt, hogy lekerülje a harcteret, vagy bármilyen helyet, ahol vér folyhat.

Cale az úgy nevezett terveiről elmélkedett, ahogy lassan lecsukta a szemét elégedetten. Erre gondolt még, ahogy elaludt is.

’Legalább nem vernek agyon, még ha eljön az ideje is a könyvben.’

Az Elpusztíthatatlan Pajzs. Cale gondolkozott az első alaktalan erőn, amit meg fog szerezni, ahogy elaludt. Az ajkainak sarka, amelyek felgörbültek, nem úgy tűntek, mint amik lejönnének.
A végzetes találkozásoknak nem volt tulajdonosuk. Első jön, első szolgál típusú üzletek voltak.
A fontos nap. Mit kellett tennie annak érdekében, hogy lenyugodjon és sikeres legyen? Cale úgy gondolta, hogy az első lépés a bőséges reggeli.

Úgy érezte, hogy az egyetlen dolog, amit csinál mióta ebbe a világba érkezett, hogy eszik, de élvezni fogja az étkezést, mivel holnaptól elfoglalt lesz.

– Mm, öhm. Úgy hallottam, hogy tegnap este a dolgozószobádban aludtál el.
– Valahogy így alakult – fesztelenül válaszolt apja kérdésére, és folytatta az étkezést. A tény, hogy nem is nézett rendesen az apjára, valószínűleg udvariatlannak tűnt, de ez rendben volt, mivel amúgy is szemétként ismerték.

Cale fejezte be először az evést, és felállt. A szék csikorgására mindenki rá figyelt.

– Elsőnek távozom.

Ez nem a megfelelő etikett volt, de Cale édesapja, Deruth, úgy tűnt mindenhogy szerette a fiát. Oda-vissza nézett Cale és az üres tányérok között, mielőtt elmosolyodott.

– Persze. Menj csak.
– Köszönöm.

Cale-nek gyorsan kellett távoznia, mivel sok dolga volt aznap. De Deruth visszatartotta egy pillanatra.

– Ma nincs szükséged zsebpénzre?
–… Szükségem van egy kevésre.

Ez tényleg egy sok pénzzel rendelkező család volt. Cale visszatartotta a mosolyát, miután hallotta, hogy az apja Hanson keresztül küldi neki a zsebpénzét, és anélkül távozott, hogy egyáltalán megköszönte volna. Egy pillanatra szemkontaktust teremtett az öccsével, Basennel, de Cale figyelmen kívül hagyta, és az étkező ajtaja felé tartott.

Látta, hogy Ron követi őt, és elhessegette:
– Ron. Kimegyek. Ne keress.

Ne keress. Ez volt Cale jelzése, hogy Ron tudja, hogy elhagyja a város ritkásabb területén lévő birtokot, és inni megy. Mikor ezt tette, Ron mindig csak mosolygott, és azt mondta, hogy legyen biztonságos útja.

– Ma nem megy a dolgozó szobába? – valamilyen okból, Ron ma ritka kérdést tett fel.

Cale a szemöldökét ráncolta:
– Ron, nem hiszem, hogy ez olyasmi, ami iránt érdeklődnöd kellene.
–… Értettem, ifjú mester. Várni fogom önt.

Cale homlokán még több ránc jelent meg, ahogy hallotta, hogy Ron várni fog rá.

– Ne várj meg.

Cale pöccintett az ujjaival, hogy magához hívjon egy szolgát, aki a rezidencia bejárati ajtaja mellett állt, és kisétált vele. Cale még mindig dühösnek tűnt, így a szolga nem mondott semmit, ahogy követte hátul Cale-t.

Ahogy elhagyta a rezidenciát, látta a kertet és távolabb a kijárati kaput. Csak ekkor engedte ki a levegőt Cale, és visszapillantott. Látta Ron merev arckifejezését a csukódó ajtón át.

’Örülök, hogy le tudtam rázni.’

Örült, hogy Ron nem követi. Azonban Cale félt attól a merev arckifejezéstől. Végtére is, egy bérgyilkos volt. Ahogy távozott a birtokról, Cale úgy döntött, hogy jobban fog bánni Ronnal, és a következő interakciójukkor nem fogja feldühíteni. Természetesen kocsin ült.

Nem sokkal később érkezett meg a céljához.

– Ifjú mester. Ez a jó hely? – kérdezte a sofőr óvatosan, ahogy kinyitotta az ajtót.

Ekkor kipillantott az üzletre maga előtt. A sofőr arca egyértelműen összezavarodottsággal volt tele.

– Igen. Ez az.

Cale, akinek a ruhái másoknak díszesek lettek volna, de a szekrényében a legegyszerűbbek voltak, kilépett a kocsiból. Senki nem volt körülöttük, mivelhogy mindenki azonnal elment onnan, amint meglátták a gróf címerét a kocsin.

[A Tea Illata Verssel]
Egy teázó volt, ami lehetővé tette, hogy verset olvass, miközben teázol. Ez a tiszta háromemeletes épület egészen drágának tűnt. Igaz volt, hogy a bolt tulaja nagyon gazdag volt. Valójában, egy hatalmas kereskedő céh szeretőjének fattyú fiaként, még Cale-nél is gazdagabb volt. Az egyetlen dolog, hogy itt élt, miközben rejtegette a személyazonosságát.

’Ha jól emlékszem, a tulajdonos a fővárosba megy a 3. kötet környékén, hogy ott találkozzon
Choi Hannal. Ott jelenti ki, hogy talán a kereskedő céh szeretőjének fattyú fia, de a kereskedő céh tulajdonosa lesz.’

Az ember, aki kiabál és esküszik Choi Hannak, hogy a kereskedő céh tulajdonosa lesz. Cale csak az első öt kötetet olvasta, és így nem tudta, hogy a férfi valaha is a kereskedő céh tulajává vált-e, de mivel a főhős egyik segítője volt, valószínűleg sikerrel járt.

Cale a sofőrre nézett, aki úgy izzadt, mint egy disznó, és utasítást adott:
– Távozhatsz.
– Elnézést?
– Azt akarod, hogy kétszer mondjam el ugyanazt?
– Nem, csak nem kell, hogy várjak önre, ifjú mester?

Cale fesztelenül válaszolt, ahogy kinyitotta a teázó ajtaját:
– Igen. Itt leszek egy darabig.

Nyelés. Hallotta, ahogy a kocsis nyelt mögötte, de egy sokkal tisztább és élvezetesebb hang töltötte be Cale fülét. Csengés. Egy csendes, de tiszta csengő hangja jelezte, hogy Cale belépett a teázóba.

Cale az ajtóban állt, és körbepillantott a boltban. Még korán volt, és nem volt ott sok ember. Cale látta, hogy mindannyian döbbenten néznek rá.

Nos, a könyv elmondta, hogy nem volt senki a régióban, aki ne tudott volna Cale-ről. Első számú közellensége volt a kereskedőknek, mivel volt egy hajlama, hogy összetörjön mindent az üzleteikben.

– Üdvözlöm!

Ellenben a bolt tulaja melegen köszöntötte Cale-t. Cale a babadisznó szerű férfi felé nézett, aki üdvözölte a pult mögül.

’Ő lesz a tulaj.’

A gazdag fattyú, Billos. A kerek arca és telt teste egyértelműen úgy nézett ki, mint egy babadisznő, ahogy a könyv leírta. A bája az élénk mosolya volt.

’Úgy néz ki, mint egy disznópersely.’

Cale elővett egy aranyérmét, és a pultra helyezte, ahogy rendelt: – A harmadik emeleten tervezek maradni a mai nap során.

Billos mosollyal az arcán meredt Cale-re. Cale úgy tett, mintha nem látná, ahogy a könyvespolc felé mutatott:
– Bármilyen tea, ami nem keserű. Könyveid is vannak, vagy csak verseid?

Csengés. A hangja, ahogy valaki lerakta a teáscsészéjét, végig csengett a bolton. Cale csak annyit gondolt bele, hogy valaki erőteljesebben rakta le a csészéjét, és Billos felé nézett. Jobban kedvelte a könyveket a verseknél.

– Természetesen. Rengeteg könyvünk is van, ifjú Cale mester.
– Tényleg? Akkor küld fel a legérdekesebb könyvet és egy csésze teát.
– Igenis. Értettem.

Cale aranyérméje Billos pufók kezébe hullott. Cale elfordult, ahogy Billos visszajárót akart adni.

– Később még iszok teát, szóval tartsd csak meg.
–… De ez még mindig sok, ifjú mester.

Az aranyérme 1millió gallont ért. Egy ilyen érmével, ami 1millió koreai wont ért, Cale olyasmit tett, amit mindig is ki akart próbálni:

– Rengeteg pénzem van. Tekints rá a borravalódként.

Arról beszélni, hogy milyen gazdag vagy. Kit izgat, hogy Billos valójában gazdagabb, mint ő? Tudott rengeteg sorsszerű találkozásról, amivel rengeteg pénzt fog kapni. Cale menőnek próbált látszani, ahogy állával az első emeleti asztalok felé bökött.

– Hát, ha túl sok, akkor vendégelj meg mindenkit egy csésze teával az én pénzemen.

Arany Csengő. Ki akarta egyszer próbálni. Miután elmondta az apjának, hogy zsebpénz kell, három aranyérmét kapott, amik együttesen 3millió gallont értek.

– Ifjú mester, így is…
– Ah, elég. Csak hozd a teám.

Jó érzés volt szemétnek lenni. Cale nem foglalkozott vele, hogy tiszteletteljes legyen, ahogy felment a harmadik emeletre. Sutyorgást hallott maga mögül, de nem kellet ezzel foglalkoznia, mivel már amúgy is sok pletyka keringett róla, a Gróf család szemétládájáról.

– Épp, ahogy gondoltam.

Senki nem volt éppen a harmadik emeleten, mivel még kora reggel volt. Cale a harmadik emelet legbelső sarkában foglalt helyet. Aztán kinézett az ablakon.

’Ez a jó hely.’

A hely, ahonnan a legjobban láthatta Nyugat Város Északi Kapuját. Cale úgy tervezte, hogy ma innen fogja nézni Choi Hant.

<< Previous Chapter | Index | Next Chapter >></h3

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *