Cale egy akkora zsákot cipelt, ami kétszerese volt a tegnapinak, ahogy a nyomornegyed tetejére tartott. A testvérpár megint ott volt, hogy üdvözölje.
A gyerekek csöndben maradtak, ahogy Cale irányába néztek. Cale elmosolyodott, ahogy elővett két kicsi zacskót, és a gyerekek felé lökte.
– Vegyétek el.
A fiatal leány lassan közelítette meg. Cale a szemöldökét ráncolta, ahogy nézte a közönséges szürke hajú lányt megközelíteni őt. Az egyik keze az oldalán volt, ahogy felé sántikált.
– Hé – lökte a zacskókat a fiatal fiú felé – Te gyere ide, és vedd el őket.
A fiatal fiú gyorsan odasietett és elragadta a zacskókat, mielőtt gyorsan visszaszaladt volna. Cale élénk vörös hajához képest a fiúnak átlagos sötétvörös haja volt, ami rázkódott, ahogy futott.
Cale aztán megfordult, és az emberevő fa felé indult.
– Nahát.
– Ez nem kenyér. Egy hús és sütemény.
Hallotta a testvéreket az ételről beszélgetni, de nem érdekelte. Tovább sétált az emberevő fa területe felé.
Ooooooooooong-
–… Egy kissé ijesztő.
A fekete fa a levelei nélkül látszólag mozgatta az ágait, hogy üdvözölje Cale-t. Ettől a hátborzongató érzéstől Cale nyugtalan lett, de így beleöntötte a táska tartalmát a fa alatti lyukba.
A kenyér hamar eltűnt.
Ez volt az a pillanat.
–… Adj még.
’… Az őrületbe kerget.’
A válasz, amit a könyvben olvasott, megjelent. Egy gyenge lány hangja volt. Igen, az illető, aki éhen halt, egy istent szolgáló papnő volt. Ellenben, a jelenkori templomi vagy egyházi papnőkkel ellentétben, a régi kori papnők sámánok voltak. Az ősi sámánok nagy részét olyan embereknek lehetett számítani, akiknek a hatalma alatt szupererő vagy természet erői voltak. Cale gyorsan megragadta a táskát, és mozogni kezdett.
’Cale, gyere ma este a dolgozószobámba’ – ez volt, amit az apja, Deruth mondott Cale-nek, amikor elment a zsebpénzéért. Ezért kellett távoznia legkésőbb este.
’Fele.’
Azzal a szándékkal jött ma ide, hogy a fa falánkságának felét elintézi. Visszaereszkedett a hegyről, hogy még több kenyeret hozzon. Látta, ahogy a testvérpár süteményes ajkakkal néz rá.
– C – ciccegett Cale és a szemöldökét ráncolta, ahogy elhaladt mellettük.
Cale aztán arra az utcára sétált, ahol sok pékség volt. Már reggel lesöpörte annak a pékségnek a készletét, ahova tegnap ment, szóval eltelik nekik időbe, hogy újra legyen készletük. Ezért kellett új pékség után néznie. Ez volt az a pillanat:
– I-ifjú mester.
A nő hangjára Cale elfordította a fejét. Egy középkorú nő félszegen mosolygott, ahogy a saját üzletére mutatott. A keze remegett, és telve volt félelemmel, de azért még volt némi önbizalma.
– Sok kenyerünk van.
Cale elmosolyodott. Na, ez volt az a nő, aki tudta, hogyan csináljon üzletet. A többi árus az irányukba leskelődött, hogy mi zajlik ott.
Cale odadobott a nőnek egy aranyérmét, és a nő gyorsan felvette:
– Adj nekem mindent, amid van. Gyorsan pakolj.
A középkorú nő arcán a mosoly azon nyomban kiszélesedett. Rögtön bement a boltba, és azonnal visszajött egy hatalmas zsákkal, tele kenyérrel. Már előre összerakta az egészet:
– Itt van, ifjú mester.
’Nahát. Tényleg jó árus.’
Olyasvalaki volt, aki tudta, hogyan csináljon pénzt.
– Készíthetek még.
Cale még jobban kedvelte a nőt. Viszont azonnal…
– Ifjú mester! Mi még több kenyeret tudunk csinálni!
Egy idős ember a kezét felemelve sietett át az út túlsó oldaláról. A pékek egyenruháját viselte. Cale kedvelte az illeszkedő ruhát, és neki is odadobott egy aranyérmét:
– Legközelebb a te boltodba megyek. Készítsd elő a táskát.
– Nagyon szépen köszönöm!
Cale-t lenyűgözték ezek az árusok. Még mindig féltek tőle, mert a személyazonossága a Gróf család szemétládája volt, de nem volt semmi gondjuk azzal, hogy odajöjjenek hozzá némi könnyű pénzért. Valószínűleg azért volt, mert tudták, hogy Cale nem ütött meg senkit, aki nem volt bandita, de még így is látta, hogy miért megy ilyen jól a Henituse terület.
A tény, hogy Cale egy arany érmét költött egy zsák kenyérért tegnap, már futótűzként elterjedt. 1 millió gallon. Mások a szájukat tátották a heti bevételnek megfelelő hasznon, miközben a szemük csillogni kezdett.
’Holnap végig tudom járni ezt a három helyet, hogy kenyeret szerezzek.’
Mivel mindegyiküknek egy arany érmét adott, képes lesz holnap újabb zsákot szerezni. Cale örült, hogy a dolgok ilyen simán mennek.
Viszont volt valaki, akkor távolról figyelte őt.
– Hm – a séf, Beacrox volt. Mint az édesapja, neki is kötés volt a nyaka körül, és a sarok mögül figyelte Cale-t. Csak nézte, ahogy Cale megvesz egy zsák kenyeret és némi gyógyfűvet, mielőtt a nyomornegyed felé indult –… Megőrült?
Cale úgy festett, mintha tegnap megőrült volna.
Beacrox sosem foglalkozott Cale-el, még akkor sem, amikor az édesapja azt mondta, hogy Cale egy érdekes gyermek, de minél többet látott, annál inkább elkezdett egyet érteni. Úgy érezte, mintha ugyanannyira szórakoztató lenne Cale figyelése, mint annak a fekete hajú kölyöknek. Beacrox szemei elkezdtek csillogni.
***
Billos, a leglátogatottabb teaház tulaja, belekortyolt a teájába, ahogy megkapta a beosztottja jelentését.
– Ifjú Cale mester ki-be járkál a nyomornegyedből?
– Igen, Billos-nim.
– Értem.
– A fővárosból is értesülést kaptunk.
– Valóban?
Billos kerek szemei, amelyeket nehezen lehetett látni a zsír miatt, tágra nyíltak. A beosztott egy pillanatra összerezzent, mielőtt folytatta volna a jelentést.
– Igen. Megemlítették, hogy a koronaherceg hamarosan embereket gyűjt össze. Ezért kívánja, hogy Billos-nim visszatérjen, és dolgozni kezdjen.
Csörrenés.
Billos az asztalra helyezte a teáscsészét, ahogy az állával intett:
– Most már távozhatsz.
A beosztott gyorsan az árnyékba húzódott, és eltűnt. Billos arra a pontra meredt, ahol a beosztott korábban állt, ahogy az ajkának egyik sarka felfelé görbült.
– Azt gondolják, hogy a kutyájuk leszek, és megint figyelem a házat?
A tekintete az ablakon kívülre siklott. Úgy érződött, mintha a tekintete el tudná érni a távoli fővárost.
***
– Ez nem kenyér. Nem kenyér.
– És?
Látva a fiatal leányt, aki újra és újra elmotyogta, hogy „nem kenyér”, ahogy a gyógynövényeket a kezében tartotta, Cale csak felhorkant, ahogy visszafelé tartott az emberevő fához. Viszont, a fiatal fiú az útjába állt:
– Nem halhatsz meg.
Ez most a fiatal fiú volt azt állítva, hogy nem halhat most meg. Cale még csak a szemöldökét se ráncolta, ahogy elment a fiatal fiú mellet.
Cale, nem, Kim Rok Soo.
Ő árva volt, és nem volt semmije, csak a neve. Ezért mutatott olyan sok ember a szegény Kim Rok Soo felé sok szimpátiát.
’Van bármi oka, hogy szimpátiát mutassunk a rászorulónak?’ – ez olyasmi volt, amit állandóan hallott, amikor fiatalabb volt.
’Fiatal koldus.’
’Szegény árva.’
’Semmi ok nem kell, hogy szimpátiát mutass.’
Volt idő, amikor ezt névértéknek vette, de elkezdte megérteni az igazi jelentését, amikor idősebb lett. Nincsen logikai háttere annak, amire a szíved rávesz, hogy megtedd. Nem kell indok.
– Annyira idegesítő.
Cale utált sérült fiatal gyerekeket látni. Viszont nem olt semmilyen gondolata arról, hogy ápolja a fiatal lányt, vagy, hogy megvigasztalja őt. Rosszallva nézett a lány felé, aki felé sántikált, és mellette a fiatal fiúra, ahogy válaszolt nekik:
– Nem halok meg.
A testvérek végül nem követték tovább, amikor kimondta. Cale nem örült a gondolatnak, hogy valami olyasmit tett, amit a leginkább utált. Utálta az embereket, akik kérés belekeverednek mások dolgába, de ő most pont ezt tette azzal, hogy odaadta a gyógynövényeket a fiatal lánynak.
Oooooong – Adj még többet.
– Igen. Edd meg az összeset.
Cale beleburította az egész zsákot az emberevő fába azzal sem foglalkozva, hogy hova esnek. Nem félt. A kenyér azonnal eltűnt a sötétségben, ami már túl világos volt, hogy sötétségnek lehessen hívni. Cale most már képes volt új szürke fényt látni. Ellenben ez csak neki látszódott volna szürkének.
’Úgy hiszem, hogy kifizetődik a pénz, amit elköltöttem.’
Cale beleöntötte a másik zsáknyi kenyeret a lyukba, ahogy elindult haza. Már nem látta a testvéreket, de ez így jobb volt Cale-nek.
Azonban látta a két küzdő macskát hazafelé az úton, és összerezzent.
’A macskák tegnapról. Nem emlékezhetnek rám, igaz?’
Ezüst bunda és arany szemek, sötétvörös bunda és arany szemek. A két macska nem is nyávogott, ahogy Cale-re meredtek. Cale nem akart jelenetet rendezni, és csak más felé nézett, ahogy haza ment.
Aztán valami olyat hallott az édesapjától, amitől majdnem elájult.
–… Meg tudnád, kérlek, ismételni?
– Természetesen, Cale.
Basen is Cale mellett állt. A Henituse család története, amit nem említettek a könyvben, épp Cale szemei előtt zajlott.
– A fővárosba kell menned, mint a családunk képviselete.
Cale érezte a kialakuló fejfájást.
– Eredetileg Basennek kellett volna mennie. Viszont te vagy a családunk elsőszülöttje.
Cale csak kinyitotta és becsukta a száját újra és újra, ahogy nézte gróf Deruth-ot gyengéden mosolyogva ülni. Elmenni meglátogatni a koronát egy ilyen időben. Cale az ’Egy Hős Születése’ cselekményén gondolkozott, ahogy Deruth tovább beszélt:
– A korona egy nagy eseményt rendez, és minden terület nemességét meghívták. Ez lesz az első alkalom, hogy a koronát meglátogatod, de Basen hasonló helyekre ment az elmúlt két évben. Viszont reménykedem benne, hogy ez alkalommal te mész el.
Nagy eseményt rendez a korona. Erről Cale-nek csak egyetlen eset jutott eszébe:
A Köztéri Terror Eset.
A titkos szervezet terrortámadást követ el, amikor a főváros lakóiból sokan gyűlnek egy helyre. Hősünk, Choi Han az, aki képes a tervük felét megakadályozni. Az lenne a negyedik alkalom, hogy Choi Han és a titkos szervezet kapcsolatba kerül egymással.
Ennek eredményeként Choi Han képes sok civil életét megmenteni a köztéren, és kapcsolatba kerül a koronaherceggel. Aztán igen hamar barátság szövődik közöttük.
Cale-t váratlanul kirázza a hideg.
Mivel a regény az eseményeket Choi Han szemszögéből írta, nem sokat beszélt a nemesek gyülekezéséről. Csak annyit említett, hogy Choi Han tagokat gyűjt a csapatához az eset előtt és után csakúgy, mint a koronaherceg erős támogatását.
De el kell mennie a terrortámadás helyére?
Természetesen nem tudta, hogy a nemesek is a köztérre gyűlnek-e. Cale elkezdte felidézni az információkat ’Az Egy Hős Születéséből’:
[Rengeteg ember gyűlt össze a köztéren. A platform még mindig üres volt. A királyi család számára volt, akik hamarosan megérkeznek. Choi Han látott más embereket is, akik úgy néztek ki, mintha fontos tisztségeket viselnének. Viszont Choi Hannak fontosabb volt a tény, hogy sok civil, fiatal, öreg, férfi, nő gyűlt össze ide. Choi Han szíve gyorsabban kezdett verni.
Nem akarta látni, hogy újabb ártatlan embertömeg hal meg.]
Az emberekbe, akik úgy néztek ki, mintha fontos tisztséget viselnének, beletartoznak a nemesek?
Cale Basen felé fordult, ahogy az apja folytatta a beszédet. Basen egykedvűen állt ott, az apjára nézett anélkül, hogy Cale felé pillantott volna.
’Deruth azt mondta, hogy általában Basen szokott az ilyen eseményekre menni. Azt kellene mondanom neki, hogy menjen ő?’
Cale szája folyamatosan kinyílt, majd becsukódott. Nem akart egy veszélyes területre menni. Viszont nem tudta rávenni magát, hogy kimondja Basen nevét.
A kapcsolat, ami nem volt jó, sem rossz Ez volt a kapcsolat az eredeti Cale és Basen között. Basen problémásnak találta Cale-t, de csak ennyi volt.
Cale agya elkezdett bonyolulttá válni. Cale ment volna a történetben? Semmi esély, hogy Deruth elküldte volna a fővárosba a szemetet. Akkor mégis miért próbálja őt küldeni? Cale azon merengett, hogy tett-e valami rosszat, ami ezt okozta.
– Öt nap múlva indulsz.
Öt nap múlva. Hallva, hogy Deruth ezt mondta, Cale tudta, hogy a regényben Cale nem ment a fővárosba.
A regényben Choi Han péppé verte négy nappal később, és a Gróf birtokára szállították. Semmi esély nem volt rá, hogy abban az állapotban a fővárosba mehessen.
– Cale – mondta Deruth – Mielőtt Basen kezdte ezt csinálni, mindegyik ilyen szertatáson részt vettél. Emlékezz vissza azokra az időkre, és legyen nyugodt utad.
– Apám.
Deruth Cale-re nézett a hívásra. Basen is lassan a bátyja felé fordult.
– Egy kissé nyugtalan vagyok a váratlan fejlemények miatt – mondta Cale – Már két éve nem mentem ezekre. Nem értem, miért kell váratlanul elmennem. Kérlek, engedd meg, hogy gondolkodjak rajta.
Deruth beleegyezett, és megmondta két fiának, hogy távozhatnak. A testvérpár gyorsan elhagyta a dolgozószobát. Cale elfoglalt volt, hogy mindenféléről gondolkozzon. Ha Cale rohamot kap és jelenetet rendez, Deruth valószínűleg Basent küldi, de ez keserű ízt hagyott a szájában.
Ez volt az a pillanat:
– Hyung-nim.
Cale hallotta az öccse, Basen hangját. Odafordította a fejét. Látta, ahogy Basen egykedvűen sétál anélkül, hogy ránézne. A 15 éves Basen mindig így beszélt, anélkül, hogy szemkontaktust alakítana ki.
– Hyung-nim, nincs rá okod, hogy ne menj.
Sóhaj. Cale kiengedett egy sóhajt.
Basen nem is nézett Cale-re, ahogy elhagyta a dolgozót, és a saját szobája felé tartott. Cale sokáig meredt Basenre.
–… Nem így kellene lennie.
Cale-t kilökték az öröklési helyről. Cale nem tudott nem szemétként viselkedni, még amikor az öccse nyíltan úgy viselkedett, mint a család örököse, két évvel ezelőttől kezdve. Ő volt a család bohóca.
Ezért volt sok ok arra, hogy ne kelljen a család képviseletében elmennie a korona hívására. Ellenben, Basen azt mondta, hogy nincs oka nem elmenni az eseményre.
Basen azt mondja, hogy elég oka volt Cale-nek, hogy elmenjen a családot képviselve.
’A dolgok bonyolultak lesznek így.’
Cale összehúzta a szemöldökét. Nem tetszett neki, ahogy a dolgok alakultak.
De a másik probléma…
’Megéri a próbát.’
Úgy gondolta, hogy megéri átgondolni az elkövetkező eseményeket, amik felmerülnek.
Az ok az volt, hogy Cale esélyei arra, hogy halál vagy sérülés nélkül térjen vissza, egészen magasak voltak.
’Az is nehézzé tenné a dolgokat számomra, ha Basen meghal anélkül, hogy átvenné a Gróf tisztségét.’
Annak érdekében, hogy Cale békés életet élhessen, Basennek túl kellett élnie. Még ott volt a kishúguk, Lily, de ő még túl fiatal volt. Ráadásul, Cale-nek el kellett hagynia Nyugat Várost, miután elvette az ősi erőt, ami az emberevő fánál van, annak érdekében, hogy még néhány ősi erőt megszerezhessen a Henituse területen kívül.
A mérleg Cale agyában elkezdett elhajolni.
Elkezdett a megbízott komornyik Hans-ra nézni, aki felé tartott. Hans arckifejezése feszült volt, de nem sötét. Egy kissé keserűnek tűnt, de a szemei tiszták voltak.
– Ifjú mester, a kérés, amit a vendég kért…
– Hans – szakította félbe Cale – Hozd ide a vendéget.
– Elnézést?
Cale-t nem fogják össze-vissza löködni. Ha mozdulnia kell, akkor már olyan módon teszi, hogy a legkényelmesebb legyen számára, és olyan módon, ami a legelőnyösebb legyen számára.
– Oh, ha nem akar jönni, akkor mond meg neki ezt.
Hans arckifejezése alapján Cale biztos volt benne, hogy Choi Han ügye rendben tisztázódott. A regényben gróf Deruth rendes temetést adott a falusiaknak, és mindenről gondolkodott, miután Choi Han péppé verte Cale-t. Ennek nem kellett megváltoznia.
– Fizetés.
– Elnézést?
– Mond meg neki, hogy jöjjön, mivel felmerült egy lehetőség számára, hogy visszafizessen nekem.