Késő este.
Megbízott komornyik Hans Deruth gróf előtt kellett, hogy álljon. Elkezdte a jelentését, miközben Deruth csendben várta, hogy befejezze.
– Jelenleg a szobájában alszik.
Hans végre befejezte a jelentést, és Deruth elkezdett beszélni:
– A sofőr jelentette, hogy Flynn Kereskedő Céhmester törvénytelen fiának a teaházába ment. Ma, hozott egy fiatalembert, akinek a személyazonosságát nem tudjuk ellenőrizni. Az ivást illetőleg, csak egy keveset ivott és tiszta maradt a feje.
Hans jelentése rövid volt, de Deruth érdekesnek találta ezt a rövid jelentést.
– Kövesse valaki? – kérdezte Hans, de Deruth csak legyintett a kérdésére. Nem akarta tudni, hogy mit csinál odakint a fia olyannyira, hogy még egy nyomkövető kopót is küld rá.
– Nem szükséges – mondta Deruth – Mindaddig, amíg a városban van, bármit tesz, az én hatáskörömbe tartozik, hogy gondoskodjak róla.
Deruth Hanst kedvelte a legjobban a fiatal megbízott komornyikok közül. Ez azért volt, mert ő jól teljesítette az utasításokat, és jó ember volt.
– Folytasd Cale megfigyelését a házon belül, és jelentsd amit látsz.
– Értettem.
Hans nem mondott többet, ahogy meghajtotta a fejét.
Deruth. Ő egy olyan ember volt, akinek nem volt semmilyen speciális képessége, sem szilárd hálózata. Viszont, épp mint az előző gróf, képes volt irányítani a Henituse tartományt, és növelte a vagyonát márvány és bor eladásával. Olyasvalaki volt, aki képes volt rendesen megvédeni a tartományát.
’Cale megváltozott.’
Cale másnak érződött, mint általában. Nem, mintha váratlanul okosabbá vagy erősebbé vált volna, de a cselekedetei egyértelműen különböztek a korábbiaktól.
– Oh, Hans.
– Igenis, Gróf-nim?
– Hozz nekem információkat a Flynn Kereskedő Céhről.
Teázó tulajdonos, Billos. Deruth tudott a Flynn Kereskedő Céh fattyú fiáról. Ez azért volt, mert Henituse legnagyobb kereskedelmi partnere borban a Flynn Kereskedő Céh volt.
– Azonnal nekiállok.
– Nagyszerű.
Deruth nézte, ahogy Hans kisétált az irodából, ahogy elkezdett gondolkodni. Sok dolog volt, amin gondolkodhatott még Cale viselkedésének a változásán túl.
A kontinensen a légkör veszélyes volt. Egy vulkán volt kitörés előtt. Deruth tisztán érezte a veszélyes légkört még annak ellenére is, hogy a királyság sarkában volt. Ennek oka, hogy végtelen mennyiségű információt kapott róla. De az üzenet, amit a Birodalmi Törvényszéktől kapott ma, még inkább biztosította Deruth-ot a kontinens jelenlegi légköréről.
A Henituse tartomány korábbi grófjai mindig tovább adtak az utánuk következőnek egyetlen jótanácsot: ’Nincs szükség rá, hogy be legyél írva a történelembe. Csak békéért és boldogságért élj.’
– Azt hiszem, meg kell erősítenem a városfalat.
Talán nem volt jó harcos, de Deruth mindig módokon gondolkozott, hogy megvédje önmagát és a családját.
Vannak idők, amikor a test erősebb, mint az elme.
***
– Ifjú mester, olyan mélyen aludt, hogy nem keltettem fel.
Cale elaludt. A tény, hogy Ron ismét limonádét hozott neki hideg víz helyett, csak még rosszabbá tette. Azonban Cale nem mondhatott semmit erről.
Azért, mert Ron nyaka körül kötés volt.
– Megsérültél? – érdeklődött Cale.
–… Ön aggódik értem?
– Nem. Csak zavaró ránézni.
– Nem nagy dolog. Megkarcolt egy macska karma.
„Macska” egy újabb szinonima ártatlan emberekre?
Cale biztos volt benne, hogy valaki átesett a sorsszerű találkozóján. Elkerülte Ron tekintetét, aki mosolygott, és a szoba ablaka felé ment. Gyorsabban kellett mozognia, mivel elaludt.
– Egyből elmegy? – kérdezte Ron.
– Igen. Mindenről gondoskodok odakint magam.
– Megértettem. Oh, ifjú mester.
Cale elengedte az ajtókilincset, és megfordult, hogy Ronra nézzen. Ronnak különös mosoly ült az arcán:
– Mit gondol a limonádéról?
– Kiváló. Ízletes volt – felelte Cale.
Ron hangja egy oktávval mélyebb lett:
–… Valóban?
– Igen.
’Mégis milyen kérdés volt ez?’
Mivel Ron olyasvalaki volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, Cale csak olyan kedvesen válaszolt neki, amennyire tudott, miközben kinyitotta az ajtót.
Bang. Aztán gyorsan vissza is csukta.
–… Ron.
Ron megközelítette Cale-t a hívásra, és mosollyal az arcán suttogta:
– Ifjú mester, meglepődött? A vendége tegnapról vár önre odakint.
Cale meglepődött. Látta Choi Hant rámeredni, amint kinyitotta az ajtót, ami miatt csukta be döbbenetében az ajtót. A keze a felsőjének belső zsebéhez nyúlt. A 10millió gallon a zsebében megnyugtatta.
Ron Cale-re meredt, ahogy folytatta:
– Nem volt lehetőségem elmondani, mivel rögtön kinyitotta az ajtót. Mondtam neki, hogy nyugodtan várjon a szobájában, de ragaszkodott hozzá, hogy látnia kell önt, és az ajtó előtt várt.
’Nem volt alkalma elmondani, a francokat.’
Cale nem mondhatott semmit ennek a borzalmas öregembernek, akinek biztosan volt alkalma, de úgy döntött, hogy nem mondja el neki. Cale ellépett Rontól, ahogy ismét kinyitotta az ajtót.
– Mi folyik itt? – tett úgy Cale, mintha soha nem csapta volna be az ajtót, ahogy elkezdett beszélgetni Choi Hannal. Megfigyelte Choi Han megjelenését, miközben megkérdezte.
Miután lefürdött, megigazította a haját, és új ruhát viselve, tiszta és takaros érzés áradt Choi Hanból. Viszont nehéz volt így gondolni rá, miután láttad a szemeit.
Choi Han még mindig az eltorzult állapotában volt. Ezért volt, hogy Cale kissé megijedt, miután a szemébe nézett. Choi Han is visszanézett rá, mielőtt végre megszólalt:
– Visszafizetem.
– Huh?
– Visszafizetem az ételt.
Choi Han formálisan beszélt tegnappal ellentétben. Még fontosabb, Cale a szemöldökét ráncolta a „visszafizetemre”.
’Visszafizeti nekem? Azt próbálja elérni, hogy szívinfarktusom legyen?’
Milyen normális ember használná Choi Hant kétkezi munkára? Cale csak annyit akart, hogy Choi Han minél előbb elhagyja ezt a várost.
Természetesen Choi Han beleegyezne, hogy segítsen Cale-nek, ha ő azt mondja, hogy ezzel fizessen vissza. Ő ilyen ember volt. Azonban Cale-nek nem volt semmilye, ami kellett volna Choi Hantól.
– Nincs rá szükség. Van még valamire szükséged? – utasította vissza gyorsan Choi Han ajánlatát, és megkérdezte, hogy szüksége volt-e még neki valamire. Choi Han még közelebbről kezdte el figyelni Cale-t. Ettől a tekintettől Cale-nek eszébe jutott, hogyan verték a regényben péppé Cale-t, és a keze elkezdett libabőrös lenni. Choi Han ekkor kezdett el beszélni:
– Lenne valami, amiben a segítségét szeretném kérni.
Cale behunyta a szemét a „segítség” szónál. Nem akart Choi Hannal egybe keveredni. A „segítség”, amit Choi Han valószínűleg kér, nem lehet más, mint valami a Harris Faluval kapcsolatban.
Cale a regényben haszontalannak hívta a Harris Falu lakóit, és ezért megverték. Cale erre gondolt, ahogy kinyitotta a száját:
– Mond el Hans-nak a kérésed. Ő mindenről gondoskodik.
Miután újra kinyitotta a szemét, Cale szemkontaktust teremtett Choi Hannal, aki olyan nyugodtan állt, mint egy szobor:
– Ő egy tehetséges megbízott komornyik. Képes segíteni neked majdnem bármilyen átlagos kérésben.
Cale ezután Ron vállára tette a kezét. Érezte, hogy Ron összerezzen, de Cale úgy döntött, hogy egyszerre tünteti el a szeme elől mind a kettőt:
– Ron is nagyon hasznos. Ő is képes lesz kisegíteni. Ron, ő a vendégem. Biztosítsd, hogy minden szüksége megfelelően teljesül.
Cale Ronnak is adott parancsot, mielőtt levette volna a kezét a válláról. Aztán meghallotta, hogy Choi Han megszólította:
– De azt se tudja, hogy ki vagyok.
Cale megfordult, hogy rá nézzen. Látta, hogy Choi Han még mindig őt figyelte. Az ijesztő érzet, amely belőle áradt, eltűnt, és Cale csak megmagyarázhatatlan tisztaságot érzett Choi Hanból.
– Miért kellene tudnom, hogy ki vagy? Szükség van okra, hogy segítsek valakinek, akinek nincs annyija, mint nekem?
Choi Han elkezdte egy kissé a szemöldökét ráncolni Cale szavain. Elég halvány volt, de Cale, aki közelről figyelte Choi Hant, egyértelműen látta.
’Bosszús, mert azt mondtam, hogy valaki, akinek nincs annyija, mind nekem?’
Cale gyorsan folytatta:
– A helyzeted alapján kétlem, hogy valami bonyolult dolgot kérnél. Nos, ha valami bonyolultat kérnél, biztos vagyok benne, hogy Hans tudja, hol húzza meg a határt.
Ront Choi Han felé tolta, ahogy elfordult tőlük:
– Akkor, viszlát. Sok dolgom van.
Cale gyorsan ment az apja, Deruth irodája felé. Nagy mennyiségű zsebpénzre volt ma szüksége. Hallotta Ron hangját a háta mögül:
– Ifjú mester, úgy teszek, ahogy parancsolta.
’Nem izgat, hogy azt teszed-e vagy sem.’
A sütés-mozgás az ő dolguk volt, mint főhősök, nem Cale-é. Nem juthatnak közelebb egymáshoz gyorsabban, mivel neki hála négy nappal hamarabb találkoztak?
Ron Cale felé nézett, aki távolodott tőlük, mielőtt lenézett volna az üres csészére a kezében: – Érdekes.
A rettenthetetlen kiskutyus nem szerette a savanyú dolgokat. Még mindig nem szerette. Azonban most már megitta.
Ron megérintette a nyakát. Hosszú idő óta először sérült meg, de volt valami érdekesebb a sebnél, ami tovább gyötörte.
A rettenthetetlen kiskutya félt tőle.
Tud valamit?
– Mutasd az utat.
Ron a hang forrása felé fordította a tekintetét. Látta, ahogy Choi Han undorodva néz rá. Ez a kölyök úgy tűnt, hogy kitalálta, hogy ő megölt valakit a tegnap esti rövid harcuk után.
– Persze.
Ez a kölyök, aki hasonló vérszagot árasztott, úgy tett, mintha tiszta lenne. Ron viccesnek találta, hogy egy ilyen eltorzult kölyök így viselkedik.
Ez a kölyök, akivel előző éjjel találkoztak, erőszakos, undorító és gyilkos auráját árasztotta a Sötétség Erdejének. Ez egy olyan aura volt, amelyet Ron és Beacrox azonnal meg tudott különböztetni másik auráktól.
Természetesen ez a gyilkos aura nem Choi Han sajátja volt. Choi Han azoktól a bérgyilkosoktól kapta, akiket megölt, és most hogy fürdött és megtisztálkodott, a gyilkos aura már nem lengte körbe.
’Azt hiszem, esély sem volt rá, hogy azok az emberek át tudtak volna kelni’ – gondolt Ron az elmúlt éjjel eseményeire, ahogy elkezdett beszélni a fiúhoz, aki látszólag sok mindenen ment át az elmúlt napokban.
– Kövessen.
Ron elindult annak érdekében, hogy kövesse a kölyökkutya ifjú mesterének a parancsát, és Choi Han mögötte haladt. Choi Han pillantása egy pillanatra Cale irányába vetült, mielőtt visszatért volna Ronra.