A Gróf Család Szemétje – 25. fejezet: Viszonozni a szívességet (5. rész)

Késő este egy kis kétemeletes házban, Puzzle Város külterületén. A környék egyetlen fénye a kis ház első emeletéről kiszűrődő fény volt. Stan Márki legidősebb fia, Taylor, a ház tulaja, a szemöldökét ráncolta.

– Mi a baj?
– Csudába. Öhm. Várj egy picit. Ne beszélj most hozzám.

Cage, a Halál Istenének papnője, a fejét fogta fájdalmában.

Klang.
A sörös korsó kezéből a földre esett. Taylor és három embere gyorsan odament hozzá.

– Mi az? Az úr ismét mond neked valami?

Taylor aggódva nézett rá. A Halál Istene olykor-olykor beszélt Cage-hez. Ez váratlanul megtörtént egy nap, és azóta ehhez hasonlóan jött elő néha napján. Cage eltitkolta ezt a tényt a templom elől, és csak Taylor és a három beosztottja tudott róla.

– Oh, annyira idegesítő!

Miután küszködött egy darabig, Cage felpattant, és a ház hátsó ajtajához sietett. Egész gyorsan mozgott. Még mindig a fejét fogta, és tántorgott is kicsit, de a tekintete a hátsó ajtóra szegeződött.

Taylor megmondta a beosztottjainak, hogy maradjanak hátra, ahogy a tolószéket ellökte, és követte őt.

’Valaki betört?’

Lehet, hogy kis házban voltak, de mindenhol mágikus vészjelzők voltak felállítva. Taylor túlságosan paranoiás volt az öccse miatt, hogy ezek nélkül tudjon aludni.

Miután mind a két térdét elpusztította egy bérgyilkos a saját szobájában, a Márki birtokán, többé már nem volt olyan hely, amelyet Taylor biztonságosnak ítélt.

– Cage. Mi folyik itt?
– Várj.

Bang.
Cage kivágta a hátsó ajtót. Taylor csak a békés hátsó kertet látta. Nyugodt és békés volt, mint mindig. Néhány lámpa világította meg a kertet, ezzel a legvilágosabb részévé tette a birtoknak.

Cage berohant a hátsó kertbe, és Taylor követte őt. Cage a birtok határán lévő kerítésig ment el, és kiengedte a levegőjét:
– Ha!

Ez a hely pont kívül esett a riasztón. A kerítés tetején egy kis kőtorony állt, öt kis kőből elkészítve.
Épp elég nagy volt ahhoz, hogy az egyetlen lovag, aki a házban tartózkodott, észrevegye, amikor később járőrözni indul.

–… Őrült dolog. Igazi volt.

Néhány nyers szó esett ki Cage száján. Taylor megérkezett a tolókocsiján Cage mellé, és zavarodottan kezdte nézni a kerítés tetején álló kőtornyot.

– Mi az?

Taylor kérdésére Cage elolvasta az üzenetet, amit krétával írtak mellé:
– „Törd el, ha azt akarod, hogy a kívánságod teljesüljön.” Ezt írja.

Zavarodottság és kíváncsiság töltötte be egyszerre Taylor arcát. Cage megeresztett egy sóhajt, miután őt nézte, és megnyomta az ujjaival a halántékát.

– Arra szavazok, hogy törd el. Nem, ez őrültségnek hangzik, de az úr mondja, hogy törd el.
–… Hogyan?
– Ez az első alkalom, hogy az úr nem valami ostobaságot mondott. Miért beszél ilyen sokat manapság? Általában talán évente egyszer beszél hozzám.
– Mégis mi köze van ennek a kőtoronyhoz?

Cage odafordult, hogy Taylor szemébe nézzen:
– Forduló pont az életünkben. Ezt mondta.

A Halál Istene csak akkor ment Cage-hez, ha ő aludt. Az alvás hasonló volt a halálhoz. Ezért volt az alvás egyfajta út a Halál Istene számára. Ellenben, ez alkalommal, az úr szavát akkor hallotta, amíg ivott.

Cage úgy gondolta, hogy a Halál Istene mérges volt, amiért túl sok sört iszik. Ezért üdvözölte. Azt akarta, hogy ez az isten ne figyeljen rá többé. Viszont, a Halál Istenének másmilyen üzenete volt.

– „A döntés a tiéd. Viszont ne törd el, ha békés életet akarsz élni.” Ezt mondta.

Cage a kőtorony felé nézett. Volt valami alatta.
– Van egy levél a kőtorony alatt. Azt hiszem, hogy a levél miatt építették föl a kőtornyot.

Visszafordult, hogy a legjobb barátjára, Taylorra nézzen. Taylornak fel kellett néznie a tolószékből, és habár látta a kőtornyot, a levelet alatta nem láthatta.

– Nem érzek különös erőket a kőtorony körül.

Annak ellenére, hogy nem volt annyira érzékeny, mint az igazi mágusok, isteni erők használata elég érzékennyé és figyelmessé tették Cage-t a környezetére. Képes lett volna érzékelni, ha valamilyen átok vagy negatív energia vette volna körbe a tárgyat vagy helyet. Ő, végtére is, a Halál Istenének szolgája volt.

Taylor válaszára várt.

Taylor felnézett az éjszaka égre, mielőtt lassan Cage felé fordult.
– Pusztítsd el.

Cage azonnal megütötte a kőtornyot maga előtt.

Tang. Tang. Tang.
A kerítés tetejéről a kövek leestek. Taylor üresen nézte a jelenetet.

’Ne törjem el, ha békés életet akarok élni?’
Taylor soha nem élt békésen. Nem is vágyott rá, hogy békésen éljen. Meg fogja találni a módját, hogy rendbe tegye a lábát, és tovább fog előre törni. És aztán…
’Meg fogom dönteni az átkozott családomat.’

Taylor kinyújtotta a kezét, és Cage átnyújtotta neki a borítékot. Taylor azonnal kinyitotta a borítékot, és megtalálta a levelet, amit olyan mágiával írtak, hogy megakadályozza az embereket, hogy felismerjék a küldő kézírását. Nemesek gyakran alkalmazták ezt a tárgyat.

Taylor tétovázás nélkül kinyitotta a levelet. Az első két sor, ami látható volt a kertben lévő lámpáknál, azonnal felkeltette az érdeklődését.

[A korona herceg tulajdonában van egy ősi erő. A „Gyógyítás Csillagának” hívják, és számára haszontalan. Ez egy egyszer használatos erő, hogy bármilyen sérülést meggyógyítson.
Egy olyan módszerért akarja elcserélni, amellyel a második és harmadik herceget kordában tarthatja.]

Taylor kezei megremegtek.
– Mi folyik itt?

Cage megmerevedett, miután látta Taylor arckifejezését és remegő kezeit. Ellenben, hamar lenyugodott.
– Ha!

Azért, mert Taylor elkezdett nevetni. Aztán átadta neki a levelet.
– Ez valóban egy fordulópont lesz az életünkben.
– Mégis miről beszélsz?

Cage elvette Taylor-tól a levelet, és elkezdte olvasni. Egy pillanatra megállt, miután olvasott az ősi erőről és a Korona Hercegről, de aztán elolvasta a maradék részét is. Aztán felkapta a fejét, miután elolvasta a levél alsó részét.

[Habár a lábad nem mozog, de a fejed, a kezeid, a szemeid és a szád igen. Minden más részed is életben van.
A döntés a tiéd, Taylor Stan, Márki Stan legidősebb fia.]

Taylor a hátsó kert sarkában lévő sötétségre meredt, és megszólalt:
– Cage.
– Igen?
– Hagyjuk itt ezt a helyet a komornyikra, és menjünk most a fővárosba.
– Oké.

Cage úgy döntött, hogy belemegy a még mindig életben lévő Taylor döntésébe. Olyasvalaki volt, aki megtapasztalta a talált több alkalommal, mint bárki más, mivel a Halál Istenének papnője volt, így ő igenis tisztában volt az élet értékével.

– Biztos vagyok benne, hogy az okos Taylor mindenről gondoskodni fog. Jó vagy benne.

Cage bízott Taylor elméjében és képességeiben.

– Igazad van. Annak idején nagyon jó voltam.

„Annak idején”. Cage Taylorra nézett, miután a múlt időt hallotta.

– Tudnom kellett volna, hogyan gondoskodjak magamról.
Sajnálatosan Taylor lábai miatta sérültek meg, mivel nem gondoskodott magáról rendesen azzal, hogy védtelenül kapták el.

Taylor felemelte a fejét, hogy a kis kétemeletes ház felé nézzen. Eléggé frusztrált volt, hogy az elmúlt hónapokban itt volt, egy olyan nyomot követve, amiről nem is tudta, hogy igazi volt-e. Ahelyett, hogy ezt a hiábavaló erőfeszítést folytatta volna, talán jobb egy időre távozni.

Legalább a Halál Istene nem hazudott. Taylornak kellett egy forduló pont. Megszólalt:
– Ha a Korona Herceg az, egyeztetni kell az időzítést a királyi eseménnyel. Sietnünk kell.
– Rendben. Siessünk.
– Rendben lesz ez? Sok emberrel fogunk összefutni a templomból, ha a fővárosba megyünk.
– Mit tudnának tenni? Exkommunikálnak? Az jó lenne. Én csak miattad aggódok.
– Köszönöm.
– Nem szükséges.

Egymásra mosolyogtak, és egyszerre szólaltak meg, ahogy Cage felemelte a levelet:
– Jótevő.

Nos, nem lehettek benne biztosak, hogy ez az ember a jótevőjük volt-e vagy sem, de mind a kettejüknek az volt az érzése, hogy a levél írója volt a jótevőjük. Ez azt jelentette, végül meg kell találniuk ezt a jótevőt, és viszonozni a szívességet.

Két szempár, amik tiszták voltak, és az iszogatás legkisebb nyoma nélkül néhány pillanattal korábban, némán nézték a levelet. Olyan emberek tekintete volt ez, akik megtalálták a forduló pontjukat.

A vörös cica, aki mindezt egy másik ház tetőjéről nézte, a nővérének suttogott, Onnak:
– Noona, most már hazamehetünk, igaz?
– Igen. Elvégeztük a dolgunk. Menjünk húst enni.
– Éljen!

A két cica tetőről tetőre ugrált, ahogy visszatértek a rezidenciára.

A következő nap Cale karba font kézzel és a szemöldökét ráncolva állt. A tekintete föl-le járt az emberen, aki előtte állt.

Cale ruhája még feltűnőbb és fényűzőbb volt, mint általában.

’– Ifjú mester! Még ha én, Hans, nem is voltam ott, hogy volt képes hemperegni a hegyen?’

’– Ennek a Kapitány Helyettesnek kellett volna kísérnie Önt!’

’– Aigoo, ifjú mester. Ez a Ron nagyon szomorú.’

Cale felöltözött, mivel idegesítették a tekintetek, amiket azt követően kapott, hogy rendetlenül tért vissza a barlangban mászástól. A feltűnő ruha, amit most viselt, egész jól ment a vörös hajához. Cale-nek egyértelműen nem voltak hiányosságai, amikor kinézetről volt szó.

De jelenleg volt egy mások oka is Cale-nek, hogy idegesnek tűnjön.
– Így fogsz menni?

A fogadó előtt álltak. Cale karba font kézzel állt ott, és Choi Hant nézte. Choi Hannak volt egy kis táskája és a kardja.

– Igen.

Nem volt különleges lakoma vagy búcsúztató parti a távozó Choi Hannak. Sem Cale, sem Choi Han nem akart ilyesmit.

Ezért volt ez a búcsú is ilyen kicsi.

Cale, a cicák, Hans, Ron, Beacrox és a Kapitány Helyettes. Ennyi volt. A tény, hogy a Kapitány Helyettes ott volt, egy kissé különös volt, de a szemöldökét ráncolva állt ott, mint Cale, ahogy elbúcsúzott.

– Ha.
Cale sóhajtott, mielőtt elővett a zsebéből egy kis táskát, és Choi Hannak dobta. Choi Han könnyedén elkapta a táskát. Choi Han felismerte a táskát. Ugyanakkor a volt, mint a táska, amit Cale a Fekete Sárkánynak adott. Choi Han kinyitotta a táskát, hogy főzeteket és egyéb hasznos tárgyat talált benne. Choi Han felemelte a fejét a táskáról, és Cale-re nézett. Cale csak nyersen megmondta, amikor egymás szemébe néztek:

– Mi az? Mit akarsz? Csak dobd el, ha nem akarod.

Choi Han nem mondott semmit, de Cale csak azt mondta ki, amit akart. Aztán megfordult, és a szobájába ment:
– Viszlát.

Cale arcán higgadt kifejezés ült, ahogy megfordult, miután elbúcsúzott. Nem volt semmilyen ok arra, hogy Choi Hant lássa. Nos, ez, még egy alkalom múlva. Találkoznak még egyszer a fővárosban, mielőtt elküldi Choi Hant Ronnal és Beacrox-szal, néhány utasítás kíséretében. Ezt követően úgy tervezte, hogy semmilyen kapcsolatban nem lesz Choi Hannal.

– Hamarosan visszatérek.

Choi Han válaszától, ami látszólag magába foglalt egy kis boldogságot, Cale-t kirázta a hideg, de nem nézett vissza. Choi Han úgy érezte, hogy ez nagyon Cale stílusa volt, hogy ne nézzen vissza. A tekintete a csapat többi tagja felé fordult.

– Találkozunk a fővárosban!
– Khm. Edzeni fogom magam, szóval én leszek az ifjú mester személyes testőre, amikor a fővárosban leszünk.

Hans megbízott komornyik vidáman búcsúzott el, miközben a Kapitány Helyettes bosszúsan válaszolt.

– Élesen tartom a pengém.
– Később találkozunk.

Beacrox és Ron is elbúcsúzott. A cicák természetesen megpaskolták Choi Han lábát a mancsaikkal, hogy elbúcsúzzanak.
Végül a Fekete Sárkány, aki egész eddig láthatatlanná tevő mágiát használt, hogy a kertben maradhasson nappal, és Cale ablakánál feküdhessen éjjel, némi láthatatlan mannát küldött Choi Hannak.

– Már így is sokat kaptam, de úgy néz ki, hogy továbbra is a fogadó részen vagyok.

Choi Han elrakta a zsebébe a mágikus táskát, mielőtt elmosolyodott. Cale nem láthatta, mivel háttal állt, de ez volt az első alkalom, hogy a többiek ilyen ragyogó mosollyal az arcán látták Choi Hant.

– Találkozunk a fővárosban.

Choi Han tiszteletteljesen elbúcsúzott, mielőtt távozott a fogadóból. Olyasvalaki, mint ő, aki több évtizedet töltött magányban, ami rosszabbnak érződött, mint a halál, most volt egy hely, ahova visszatérhet. Ezen kívül voltak emberek, akiknek vissza kellett fizetnie a jóindulatukat.

’Biztosra kell mennem, hogy rendesen elvégzem ezt a feladatot.’

Choi Han elsétált Cale-től és a többiektől, és kiment Puzzle Városból.

A következő reggelen Cale csapata kocsira szállt, és tervezték, hogy ők is elhagyják Puzzle Várost.

– Ifjú mester, készen állunk az indulásra.
– Oké.

Cale bólintott Ron szavaira, és Ron gyorsan becsukta az ablakot, és elindította a kocsit. Ismét elindultak az útjukon.

– Mit néztek?

Cale a cica testvérpárra meredt, akik izegtek-mozogtak, miközben próbálták elkerülni a tekintetét. A cicák összerezzentek, és elfordították a szemeiket. Cale elmosolyodott.

– Mi az? Találkoztatok egy sárkánnyal, vagy ilyesmi?

Mély levegővétel. Cale hallotta a cicákat mély levegőt venni, de figyelmen kívül hagyta. Choi Han talán elment, de most egy sárkány követte őket. Ellenben, nem volt ideje emiatt aggódni.

Egy napi utazás után, most készen álltak tábort verni.

– Elnézést, ha rendben lenne, megoszthatnánk egy részét táborhelyüknek?

Egy kocsi érkezett Cale táborhelyének területére, és az illető, aki a sofőrnek tűnt, leszállt és megközelítette a Kapitány Helyettest.

– Megkérdezhetem, hogy kicsodák önök?
Kérdezte meg a Kapitány Helyettes, habár már tudta a választ, miután látta a vörös kígyót a sofőr páncélján. A sofőr meghajolt a Kapitány Helyettesnek és Cale-nek, aki mögötte állt, és bemutatkozott.

– Nevem Tom, és Stan Márki háztartásának tagja vagyok.

’Francba.’

Cale majdnem hangosan kimondta, ahogy a címer nélküli, kopottnak tűnő kocsit látta. Az ablak kinyílt, és Cale látta Taylor Stan arcát.

– Taylor Stan a nevem. Láttam Henituse Gróf címerét, és segítséget kérem, még ha biztos vagyok benne, hogy ez nem is a legideálisabb.

Ha ez az erős Henituse Grófnak a táborhelye, Taylor úgy gondolta, hogy biztonságban lehet az éjszakára. Ez nem volt jó Cale szemében.

Cale már találkozott Stan Márki legidősebb fiával, Taylorral, és az őrült papnővel, Cage-el. A sárkányra gondolt, aki most vadászni fog egy vaddisznót vagy szarvast neki, és összeráncolta a szemöldökét.

’Csudába.’

Egy elment, és három megjelent.

<< Previous Chapter | Index | Next Chapter >></h3

Bookmark (0)

No account yet? Register

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *