A Gróf család szemétje – Fejezet 2 – Amikor kinyitotta a szemem (1. rész)

A férfi érezte, ahogy valaki finoman megcsapkodja a testét. A durva kézről a férfinak egy fáradt szülő jutott az eszébe. Olyan meleg volt.

– Ifjú mester, reggel van.

De a hang nagyon mély volt. A férfi éreztea hideget végig futni a hátán, és a szeme akaratlanul kinyílt. Ahelyett, hogy az ablakon besütő ragyogó napfény melegítette volna a férfi szemét, amit látott, hogy egy idős férfi állt fölötte elégedett arccal.

– Meglepő látni, hogy felébredt az első próbára.
– Hah?
– A mester szeretne együtt étkezni az ifjú mesterrel, mivel ennek már jó ideje. Úgy tűnik, hogy ez ma lehetséges lesz.

A férfi látott egy tükröt az idős férfi válla mellett. A tükörben egy vörös hajú férfi volt, aki látható zavarodottsággal meredt vissza rá.

Azt hiszem, az a pasi én vagyok.

– Ifjú Cale mester?

A férfi az aggódó hang forrása felé fordult, hogy az idős, szolgálónak tűnő embert találja ott, aki felé nézett. De nem ez az aggódó ember volt a probléma.

A férfi tisztán hallotta.

Ifjú Cale mester. Ismerős név volt. Lassan bökte ki a nevet.

– Cale Henituse?

Az idős szolga úgy nézett rá, mintha az unokájára tekintete.

– Igen, ez az Ön neve, ifjú mester. Úgy gondolom, még mindig kissé részeg.

Az aggodalmas választ hallva az idős embertől, a férfi egy néven gondolkozott, amely fontosabb volt, mint a Cale Henituse név.

–… Beacrox.
– A fiamról beszél?
–… Séf.
– Igen. A fiam a séf. Szeretné, ha készítene Önnek valamit a másnaposságára?

A férfi érezte, ahogy a környezete elsötétül, és kissé elkezdett szédülni. Lehajtotta a fejét, és a kezébe temette.

– Ifjú mester, még mindig részeg? Hívjam az orvost? Vagy lefürdik?

A férfi nézte az arca elé hullott vörös hajat. Élénk piros színű volt, túlságosan különböző az eredeti fekete hajtól.
Cale Henituse. Beacrox. Beacrox apja, Ron.

Szereplők voltak, akik az [Egy hős születése] elején jelennek meg, abban a könyvben, amelyet elalvás előtt olvasott előző éjjel.

Felkapta a fejét, és körbenézett. Látta a fürdőszobát, amely teljesen különbözött a tipikus koreai stílustól. Ettől Európa jutott a férfi eszébe. A szobában minden rendkívül extravagáns és fényűző volt.

– Ifjú mester?
A férfi válaszolt Ronnak, az idős férfi úgy tűnt, mintha aggódna és nyugtalan lenne.
– Hideg víz.
– Elnézést?

Szüksége volt valamire, hogy kitisztítsa a fejét. Látta Cale Henituse arcát az öreg Ron mögött a tükörben.
Még mindig normálisnak tűnik.

Úgy hiszem még nem verte péppé a főhős.

A sármos arca felkeltette a figyelmét.

A férfi Cale Henituse-vé vált, amikor kinyitotta a szemét.

Cale Henituse. A szemétláda, akit a főhős péppé vert az [Egy hős születése] kezdetén. Ez volt ő.

– Ifjú mester, úgy feltételezem, nem fog hideg vízben fürdeni. Vizet kér inni?

Cale Ron felé fordította a tekintetét. Ron talán úgy tett, mintha egy öreg ember lenne, de valójában elrejtette az igazi természetét, minthogy egy kegyetlen és gonosz személy volt.

Megkérte Ront:
– Kérlek, hozz egy kis ivóvizet.
Innia kellett egy kis hideg vizet és kitisztítani a fejét először.
– Azonnal előkészítem.
– Remek. Köszönöm.

Ron összerezzent egy pillanatra, és különös kifejezés ült ki az arcára, de Cale ezt nem vette észre.

***

Ronnak el kellett hagynia a hálószobát, mivel csak meleg víz volt a szobában. Amint magára maradt, Cale kikelt az ágyból, és a fürdőszobába ment. Ha tényleg a regényben volt, tudta, hogy kell odabent lennie egy nagy tükörnek.

Ahogy várta, egy teljesalakos tükör állt a fürdőszobában. Cale Henituse, aki nagy figyelmet fordított a megjelenésére és testalkatára, felállította ezt a tükröt ide. A háztartásban senkinek nem volt ilyesfajta tükre.

A férfinak a tükörben vörös haja és egész fitt alkata volt. Nem lenne tévedés azt állítani, hogy olyan teste volt, amitől minden stílus jól nézett ki.

– Tényleg Cale vagyok.

A férfi a tükörben valóban Cale Henituse volt a regényből. [Egy hős születése] nagyon leíró volt a szereplők megjelenésével kapcsolatban. Ezért a férfinak nem volt más választása, mint egyetérteni, hogy ő valóban Cale Henituse-vé vált.

Szokásos szabadnap volt. Jó ideje volt, mióta rendes könyvet olvasott volna a telefonja helyett, szóval elment a könyvtárba kivenni néhány könyvet. Kivette az egész sorozatot, mivel úgy tervezte, hogy egész nap olvasni fog.

A könyvnek a címe, természetesen [Egy hős születése] volt. Sikerült befejeznie az ötödik kötetet, mielőtt elaludt volna. De, amikor felébredt, Cale Henituse-vé vált, a személlyé, akit a főhős kegyetlenül megver az 1. kötetben.
A dolgok úgy fognak alakulni, mint a regényben?

Természetellenesen nyugodtnak érezte magát. Miután túlesett a megdöbbenésen, az elméje lenyugodott. Elkezdett emlékezni az 1. kötet eseményeire.

[Egy hős születése]
Ez a regény a hősökről szólt a nyugati és keleti kontinenseken, ahogyan megpróbáltatásaikról és növekedéseikről. A főhős természetesen koreai volt. Tanuló volt, aki átkerült abba a világba, amikor elsőéves volt a középiskolában. Ezen felül az élethossza egy sárkány élethosszáévá vált, aminek hála jóformán egyáltalán nem öregedett.

–… Ez rossz?

Egy ilyen ember fogja agyonverni. A fontos dolog azonban az volt, hogy még nem verték meg.

Cale levette a szemét a tükörről, és belement a kádba, ami tele volt meleg vízzel. Nekidőlt a kádnak, és felnézett a plafonra. Az a drága márvány volt, amit leírtak a regényben. A birtok, ahol Cale élt, valójában tele volt márvánnyal.
Cale elkezdett motyogni, miközben a plafon felé nézett.

– Nem mintha sok mindent hiányolnék.

Az élete, mint Kim Rok Soo. Nem sok minden volt benne. Árva volt, és nem volt sok pénze. Szintén nem volt senki, akit haláláig szeretne, sem barátja, akinek megmentéséért feláldozta volna az életét.

Igen, nem halhatott meg.

Kifejezetten utálta a halál vagy fájdalom gondolatát. Árva lett, miután a szülei autóbalesetben elhaltak, amikor még kicsi volt.

Nem szerette a fájdalmat vagy halált. Mindegy mi volt az, még ha egy rakás kutyaürülékben is kellett megfordulnia, az is jobb volt, mint halottnak lenni.

‘Ezen okból, először be kell biztosítanom, hogy nem vernek el.’

Cale nem tudta, hogy milyen nap volt éppen a regényben, de biztos volt benne, hogy nem találkozott még a főhőssel. Az ok egyszerű volt.

‘Nincs heg az oldalamon.’

Cale Henituse, a Henituse Gróf család szemétládája. Néhány nappal a főhőssel való találkozás előtt, Cale ivott és zavart keltett. Körbe dobált dolgokat, és egy asztal lába oldalba szúrta, aminek a vége a seb lett.

Milyen érdekes karakter. Nem onnan szerezte a sebet, hogy mással küzdött. Úgy szerezte, hogy dühös lett, mert az alkoholnak nem volt jó íze és hisztizett. Találkozik a főhőssel, miután megkapta a sebet, és egy rövid beszélgetés után péppé verik.

– Hm.
Cale keresztbe fonta a karjait, és elgondolkodott.

Nem tudta, hogy mi történt Cale-lel, miután az 1. kötetben péppé verték. Annyit tudott, hogy a főhős, Choi Han, sok sorsdöntő találkozáson esik át, és legyőz rengeteg próbatételt, hogy hőssé váljon a csapata tagjaival.
Így elkezdődik a korszak, hogy bebizonyítsa, hogy hős. A Roan Királyság, ahol Cale jelenleg él, mint más helyek keleti és nyugati kontinensen, megtelnek háborúval. Ez valóban azzá az idővé válik, amikor a hősök megmutathatják a legjobb tudásukat.

Cale a szemöldökét ráncolta. Kim Rok Soo, a férfi, aki Cale-é vált. Életének mottója egyszerű.

Hosszú életet élni fájdalom nélkül. Élvezd az élet apró örömeit.

Békés életet élni.

–… Amíg elérem, hogy a történet rendesen menjen tovább, miközben kiveszem a faktort, hogy megvernek, a főszereplő elintézi a többit.

Valamilyen különös okból, minden gond nélkül képes volt felidézni a könyv összes sorát. Cale ellazult a meleg vízben egy időre, miközben tiszta fejjel végső döntést hozott.

– Megéri megpróbálni.

Megérte megpróbálni elkerülni a kontinens háborúját, és békésen élni. A szemét helyzete sokkal jobb volt, mint Kim Rok Soo-é. A birtok helyzete is Nyugati Kontinens sarka volt, ami ideálissá teszi a háború elkerüléséhez. A könyvben is sok nemesnek sikerült elkerülni a háború befolyását. Még ha teljesen nem is tudja kikerülni, legalább a minimumra csökkentheti a károkat.

– Ifjú mester, a fürdőszobában van?

Hallotta Ron hangját odakintről. Cale Ron valódi személyazonosságára gondolt. Ron bérgyilkos volt, aki a tengeren szelte át a Keleti Kontinensen. Úgy tett, mintha jóindulatú öregember lenne, de az igazi Ron kegyetlen és könyörtelen férfi volt.

– Igen. Azonnal kint leszek.

Természetes válasza volt, hogy nem formálisan beszélt az öreg férfival. Cale ráébredt, mit csinált, és eldöntötte, mit csinál a jövőben.

Rá kellett erőltetnie a főhősre ezt az öregembert, és el kellett küldenie.

Az öregember könnyedén meg tudta volna ölni Cale-t egyetlen ütéssel, de úgy bánt Cale-el, mint egy kiskutyával, akit békén hagysz, mert szimpátiát érzel iránta. Finoman mosolygott, de egy uncia törődést se érzett odabent Cale iránt. A könyvben Ron elmegy a főhőssel és a fiával, miután Choi Han péppé verte Cale-t.

Cale felvett egy fürdőköpenyt, és gyorsan távozott a fürdőszobából. Ron ott állt az arcán mosollyal, és a kezében egy tálcával, rajta egy csésze.

– Ifjú mester, tessék.

Cale felvette a csészét, és elsétált az idős férfi mellett. Nem akart szemkontaktust egy ilyen veszélyes öregemberrel.
– Nagyszerű, köszönöm.

Ron arckifejezése ismét különössé vált, de Cale már elsétált mellette. Cale belekortyolt a hideg vízbe, ahogy gondolkodott.

’Túl sok erős ember van itt.’

Tulajdonképpen, túlságosan sok volt. Mindegy, hogy hova ment a főhős, ott vagy erős egyének, vagy egyének titkokkal voltak. Ezek az egyének emberek és másik fajtájúak is voltak.

’Legalább erőre szükségem van, amivel megvédhetem magam.’

Annak érdekében, hogy sokáig éljen fájdalom nélkül a kontinensen, amely hamarosan háborúval lesz tele, megfelelő mennyiségű erőre van szükséged. Természetesen nem lehetsz túl erős. Akkor más bonyolult dolgok következnek.

Cale elgondolkodott a különböző sorsszerű találkozásokon, amik megtörténtek a könyv elején. Az erők, amik megerősítették a főhőst és csapattagjait. Azokon gondolkodott, amelyek segíthetnek neki fájdalom nélkül sokáig élni. Volt néhány, ami az eszébe jutott. Csak ki kellett választania közülük egyet.

– Ifjú mester, elkezdjük felöltöztetni önt.
– Oh, rendben. Köszönöm.

Az ajtó hamarosan kinyílt, és néhány szolga belépett, hogy segítsen Ronnak felöltöztetni Cale-t. Cale nem vette észre, hogy Ron arcán a sztoikus kifejezés szokatlan volt a megszokott énjéhez képest, ahogy a ruhákat nézte, amiket a szolgák hoztak be.

– Oh, ma valami egyszerűt.

Utálta a nagyon bonyolult öltözeteket. Egyszerű ruhák, amelyekben kényelmesen relaxálhatsz a legjobbak.

– Igenis, ifjú mester.

Az öltözetért felelős szolga gyorsan előhúzott néhány egyszerű ruhát, és Cale a legegyszerűbbe öltözött közülük. Kissé összeráncolta a szemöldökét, miután befejezte az öltözést. Még ez az „egyszerű” öltözet is rendkívül extravagáns volt, és nem az ő ízlésének való.

Ellenben a kép a tükörben egész sármos volt.
’Ő tényleg sármos, és eléri, hogy minden ruha jól álljon.’

Az arc tényleg a divat végső darabja volt. Belenézett a tükörbe, és megigazította a ruhaujját mielőtt megfordult volna, hogy Ronra nézzen.

Ron ismét mosolygott, mint egy gyengéd öregember.

– Ron, menjünk.
– Igenis, ifjú mester.

Cale Ron mögött ment. Jó volt, hogy nem kellett tudnia a birtok elrendezését. Csak követnie kellett Ront, akárhova kellett mennie. Mindegyik szolga, akit Cale látott, megrezdült, és tiszteletteljesen meghajolt, mielőtt látszólag elszaladtak.

’Miért félnek ennyire? Cale sosem ütött meg senkit.’

Csak szeretett inni és játszani. Néha, amikor részeg volt, valóban eltört dolgokat. De ezért volt ő a család szemétje. Továbbá nem kezelte az embereket emberként, csak néhány embert, akit kedvelt.

’Nos, jobb is, hogy senki nem beszél hozzám.’

Gondolkodott rajta Cale békésen. Nehezebb lett volna, ha egy mintapolgár testében lett volna. Egy szemét aggodalom nélkül azt tehet, amit akar. Ez csak azért lehetséges, mert nem vágyott rá, hogy úgy éljen, mint egy mintapolgár.

– Most kinyitom az ajtót.
– Oké.

Cale bólintott a fejével Ron felé. A könyv említette, hogy Cale úgy kezelte Ront, aki felnevelte, mintha a saját unokája lenne, kicsi kora óta, olyan kedvesen bánt vele, mint az apjával. Említették, hogy mindig válaszolt Ronnak, és úgy kezelte, mint egy embert. Természetesen Ron nem így gondolta. Ezért volt egyszerű Cale-nek, hogy Ronnal beszéljen. Csak válaszolnia kellett Ron kérdéseire, és úgy kezelni, mint egy emberi lényt.

– Remélem, élvezni fogja a reggelijét.
– Köszönöm. Ron, te is egyél valami jót.

Cale elsétált Ron mellett, és bement az ebédlőbe. Látta a családját ott ülni. Az apja, és a Henituse család jelenlegi feje, Deruth. Mellette Cale mostoha anyja, a Grófnő, a fiával és lányával. A négy ember Cale-re nézett.

– Ma is elkéstél.

Cale tekintete az apjára siklott, aki beszélt. Az [Egy hős születése] így írta le Cale érzéseit apja felé:
„Az apja volt az egyetlen, akire Cale hallgatott. Az ok, amiért a szemét nem hagyta el a területet, és szerzett meg mindent, amit akart a Gróf területén, az apja volt, Gróf Deruth Henituse.”

De sajnálatosan Cale apja nem olyan volt, mint a többi erős apa a könyvben. Neki nem volt semmilyen különleges képessége vagy befolyása. Neki csak sok pénze volt. Azonban Cale nagyon szerette ezt. Ez volt a tökéletes családi
környezet, hogy egyszerű életet éljen.

Aztán volt még három másik egyén.
A mostoha anyja, aki tudta, hogy nem kedveli, és elkerüli őt.
Az elsőszülött fia, aki nehéznek találta, hogy hogyan viselkedjen a nála jóval idősebb Cale bátyjával.
És a család édes legfiatalabbja, aki elkerülte az idősebb Cale bátyját.

Nem mintha Cale zavarta volna őket, vagy ők zavarták volna. Csak úgy kezelték egymást, mint idegeneket.

Cale úgy gondolta, hogy ez egy nagyszerű környezet volt, hogy csendesen éljen egyedül.

– Foglalj helyet.
– Igenis, édesapám.

Cale a lakomára nézett az asztalon, ami nem illett bele az ő reggeliről alkotott fogalmába, és leült a helyére. Aztán úgy érezte, hogy valami különös, és felemelte a fejét.

– Van valami, amit szeretnél közölni velem, édesapám?
–… Nem, nincs.

Deruth Cale-re meredt. A család többi tagja is ezt csinálta. Cale szemkontaktust teremtett mindegyik családtaggal. Mindegyikük gyorsan elfordult, amikor találkozott a szemük, és folytatták az evést.

’Azt hiszem, nehezen kezelhetőnek találnak.’

Cale is az asztal felé fordította a fejét. Ez a fényűző lakoma, ami különbözött azoktól a reggeliktől, amelyeket csak azért evett, hogy megtöltse a gyomrát, elérte, hogy mosolyogjon. Azzal kezdte, hogy kettévágta a kolbászt.
’Olyan szaftos.’

Nem tudta, hogy a lé azért folyt ki egyből, amint belevágott, mert kézzel készült, vagy, mert jól megsütötték, de a kolbász színétől megéhezett. Cale akaratlanul elmosolyodott.
Kong.

Hallott valamit leesni, és összetalálkozott a szeme az öccsével, Basennel. Látta, hogy Basen kiejtette a kezéből a villáját.
– Elnézést kérek.

Basen nyugodtan kért bocsánatot, ahogy a könyv leírta a személyiségét. Az ételért felelős szolga gyorsan odament, hogy új villát adjon Basennek, és felvette a villát a földről. Ezt látva Cale arra gondolt, hogy milyen jó nemesnek lenni, mielőtt ismét az előtte lévő ételre koncentrált.

Cale megtalálta az első jó dolgot, mióta a könyvbe érkezett. Ez a rendkívül fényűző és igen ízletes reggeli, ami a gyomrát boldoggá tette.

A mosoly nem tűnt el az arcáról.

–… Ho?

Ezért nem hallotta Basen testvére döbbent felkiáltását.

<< Previous Chapter | Index | Next Chapter >>

Bookmark(0)

No account yet? Register

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *