– Ifjú mester, odamegy? – közelítette meg Ron azonnal, ahogy elhagyta a kocsit.
– Ki megy, ha nem én?
Ron és a Kapitány Helyettes elkezdte Cale-t üldözni, aki tétovázás nélkül ment az incidens helyszínére. Körbevették Cale-t, mintha a világ érne hamarosan véget, de Cale-t nem érdekelte.
Egy férfi lassan kilépett a másik kocsiból. Venion Stan.
Cale mélyen ráncolta a szemöldökét, ahogy meglátta. Csak egyetlen sor állt Venion Stan személyiségéről a Deruth Gróftól kapott aktában:
„Egy tipikus és mérvadó nemes.”
Cale, nos, Kim Rok Soo, még használhatta „Az Egy Hős Születése” regényből az információt, hogy értékelje Veniont.
A tipikus gonoszod.
Ellenben, elég fejfájós volt találkozni egy tipikus gonosszal az életben, inkább mint egy regényben. Cale nem tudott megverni valakit azért, mert valami rosszat tett, vagy mivel nem kedvelte őket, mint Choi Han tehette.
A helyzet már kissé eldurvult, mire Cale megérkezett. Néhány rövid pillanat alatt Choi Han már annyira mérges lett, hogy a vállai erősen remegtek.
– Hogy állhattál egy nemes ember útjában ily módon?
– Mi a francról beszélsz, amikor valaki megsérülhetett volna? Ki volt útban? Ez csak azért történhetett meg, mert úgy vezetted a kocsit, mint egy őrült!
– Parasztoknak el kellene menniük az útból, amikor látnak egy nemesi kocsit. Nem az én hibám, hogy ez a paraszt olyan ostoba volt, hogy csak ott állt mozdulatlanul!
Choi Han Venion egyik inasával vitatkozott, és Hans, aki Choi Han mellett állt, a szemöldökét ráncolta, ahogy megközelítette Cale-t, és a fülébe súgta:
– Choi Han-nim eléggé zaklatottnak tűnik.
Hans úgy tűnik, hogy már rájött, hogy a kocsi tulajdonosa a Márki családhoz tartozott. Úgy tűnt arra is ráébredt, hogy az illető, aki ott állt az inas mögött, nem volt más, mint Venion Stan.
A narcisztikus alak valószínűleg csak azért jött elő a kocsiból, mivel látta Cale kocsiján a Henituse család szimbólumát.
– Elég – mondta Venion, a férfi gyönyörű szőke hajjal, gyengéden az inasának. Amint Venion szava elhangzott, az inas gyorsan Venion mögé lépett, mintha nem is lett volna soha mérges. Csak Choi Han maradt ott dúlva-fúlva, miközben az ijedt öregembert vigasztalta.
Cale csettintett a nyelvével.
Az inas valójában nem volt mérges. Egészen távol volt Cale kocsijától, de mint Venion is, látta Cale kocsiján az Arany Teknőst. Ezért túlzott, rendkívül hangos volt, ahogy Choi Hant szidta, hogy az odavonzza Cale-t. Hans tudta, hogy mit csinál az inas, amivel ott maradt a szemöldökét ráncolva, miközben Cale érkezésére várt.
Cale Venionra és az inasra meredt, mielőtt rárakta a kezét Choi Han vállára: – Te is.
– De…
Cale tudta, hogy miért volt Choi Han mérges. Ez a hely nagyon hasonlított Harris Falura, a második otthonára. Mérges volt, mert ezek az emberek más ember életét veszélyeztették, de egy jottányi bűntudatot sem mutattak, vagy bármi jelét a bocsánatkérésnek.
Viszont az áldozat, az idős ember, képtelen volt mérges lenni. Azért, mert neki nem volt semmilye, ami támogatná úgy, mint Choi Hannak.
– Használhattak volna másik utat, de úgy döntöttek, hogy nem, és megsérülhetett volna valaki. Hogy hagyhatnám ezt.
– Choi Han – nyomta kicsit lejjebb Choi Han vállán a kezét Cale – Nyugodj meg.
Choi Han fekete pupillái egyenesen Cale-re meredtek. Cale látta, ahogy a mérges Choi Han, de, hogy pontos legyen, az a Choi Han, akit lehúztak a Harris falui emlékek, elkezdett megnyugodni.
Miután megbizonyosodott róla, hogy Choi Han megnyugszik, Cale Venion Stan felé fordult.
Gyönyörű szőke haj, és halvány mosoly az ajkán. Tökéletesen vasalt öltözet, a legkisebb ránc nélkül. Bakancsok a legkisebb horzsolás nélkül. Azonban a dolog, ami elkapta Cale figyelmét, egy kis piros volt, Venion fehér ruhájának a végén.
’Biztos fröccsent rá némi vér, miközben élvezte a Fekete Sárkány kínzását.’
Őrült szemétláda. Ez a Venion Stan olyasvalaki volt, aki élvezte az ételét, miközben nézte, ahogy a kínzó addig korbácsolja a Fekete Sárkányt, amíg vér nem borította.
– Örülök, hogy megismerhetem. Ön Henituse Gróf háztartásának tagja?
– Igen. Örülök, hogy megismerhetem, Venion Stan ifjú mester.
Ahogy várható volt, a másik csapat ismerte Cale-t. Venion nem olyasvalaki volt, akinek könnyű volt az élete az örökösi cím megszerzésében. A gond az volt, hogy eléggé bunkó volt.
– Mn.
Venion Stan az a típus volt, aki kedvesen rád mosolyog, de csak undort érez iránytad.
– Nem sok okom van eljönni erre a területre, és csak történeteket hallottam, de úgy hallottam, hogy van valaki a Gróf családjában, aki elég szabad szellem és nem tűnik nemesnek – mondta Venion. Mosolygott, ahogy Cale-t figyelte. Ez egy nagyon idegesítő tekintet volt, mintha valamit el akarna kezdeni: – Hallottam, hogy Basen Henituse ifjú mester vesz részt a nemesi gyülekezéseket előző év óta…
’Miért kérdezel meg valamit, amit már tudsz?’
Cale-nek nem volt tehetsége az ilyen bájcsevejhez. Ezért mosolyodott el élénken és tiszteletteljesen válaszolt:
– Igen. Valóban én vagyok az a szemét.
Szemét. A pillanatban, hogy ez a szó személyesen Cale száját hagyta el, Venion inasa összerezzent.
– Az egyik legnagyobb szemét a szemetek között, valószínűleg.
Venion szájának sarka elkezdett felfelé kunkorodni. Az arckifejezése látszólag azt állította, hogy még sosem láttam ilyen őrült embert ezelőtt, de Cale-t nem érdekelte.
Stan Márki olyasvalaki volt, aki elég erős volt, hogy elvezessen egy frakciót, de Venion nem tehette azt, amit akart más nemesekkel, amíg hivatalosan kikiáltva nem teszik meg a Márki cím örökösének.
A Márki rendes esetben hivatalosan kikiáltja az utódját, hogy védelmet biztosítson a gyermeknek, és emellett a gyermek már kiskorától ki tudja építeni a hálózatát. Viszont Stan Márki ezt még nem tette meg.
’Még mindig van három másik gyermek.’
Venionnak volt két kishúga és egy kisöccse. A Márki élvezte nézni a versenyzést a testvérek között. Venion élvezte nézni a Fekete Sárkány kínzását, stresszoldásként a testvéreivel való versengés miatt. A Márki a gyermekei közötti versengést egy izgalmas sportnak tekintette. Persze, a megnyomorított legidősebb fia ennek a versengésnek volt az eredménye.
Egy teljesen elmebeteg háztartás volt.
’A mi Henituse családunk egy rendkívül nagyszerű család ehhez hasonlítva.’
– Te egy nagyon érdekes ember vagy – válaszolt közönyösen Venion Cale állítására.
A gazdag Gróf, aki az északkeleti peremvidéken élt anélkül, hogy bármelyik frakciónak is a tagja lett volna. Ki akarna megpróbálni kapcsolatot kialakítani egy ilyen családdal? Ha bármi, az emberek csak kapzsik lennének, hogy maguknak elvegyék a területet.
Viszont Venion nem kedvelte Cale-t, mint ember. A szemét idősebb fiú és az egészen okos fiatalabb fiú. Ismerve Cale és Basen kapcsolatát, Venion a saját bátyjára gondolt, amikor Cale-re nézett.
Viszont Venion a rendes nemes szerepét fenn tartotta, és Cale-nek nyújtotta az incidens feletti szabadságot:
– Egy váratlan akadály miatt pazaroltam időt, de azt hiszem, hogy ez egy jó dolog volt, mivel ismeretséget alakítottam ki önnel, ifjú Cale mester.
Váratlan akadály. Venion az öregemberre utalt. Csalódott volt, hogy az idejét pazarolta az öregember miatt, és egy boldog megjegyzéssel akarta befejezni.
– De úgy tűnik, hogy meg kell tanítania a beosztottjának, hogy tisztán meg tudja különböztetni azokat az embereket, akiknek joga van átmenni ezen az úton és ezen a földön, ahogyan azon emberek között is, akiknek joguk van megállítani őket.
Mint a Márki jól ismert nem hivatalos örököse, ez volt a legtöbb, amit a Gróf család szemétjéért tehetett. A hangsúlya elmondta, hogy habár mind a ketten ifjú mesterek voltak, a státuszuk teljesen különböző volt.
Természetesen, Cale csendesen meghallgatta, de nem az a típus volt, hogy figyeljen egy kutya ugatására.
Venion befejezte a mondandóját, és a csapat legkényelmetlenebbül kinéző embere felé fordult.
Plotty. Az öregember a földre letérdelt, amikor Venion felé nézett, és meghajtotta a fejét:
– B-bocsánatot kérek.
Az öregember, aki olyan mélyre hajolt, hogy a feje majdnem leért a földre, remegett. Choi Han kezei remegtek, ahogy nézte az öregembert bocsánatot kérni.
Mindegyik tartomány lakói a regnáló nemes személyiségére formálódtak. Azzal, hogy a tartomány Vikomtja Stan Márki egyik kutyája volt, ők nagyon mérvadóak voltak, és lenéztek a közemberekre. Venion szája sarka felfelé gördült. Elégedett volt. Miután figyelte Veniont, Cale megszólalt:
– Ifjú Venion mester.
Miután Venion felé fordította a fejét, Cale feltett neki egy kérdést:
– Végzett?
–… Igen.
Cale leguggolt. A drága ruhái elkezdték a földet érni. Aztán az öregember remegő kezeire nézett.
’Veszélyes lesz, ha ez folytatódik.’
Cale biztos volt benne, hogy hallotta.
– Huuuuuuu
Choi Han mély lélegzetvételeinek hangja. Ennek kellett lennie a hangjának, hogy visszafojtja a haragját. Abban a pillanatban, hogy Cale meghallotta, érezte, ahogy végigfut a nyaka hátán a hideg, és úgy érezte, hogy ha ez kicsit tovább tart még, akit péppé vernek nem ő lesz, hanem Venion. Neki nem számított, hogy Veniont péppé veri-e vagy sem, de Choi Han nem üthetett meg egy nemest, amíg vele asszociálták.
Cale az öregember vállára tette a kezét. Venion szemöldökei elkezdtek rángani. Egy nemes keze egy közember vállán.
– Öregember.
Az öregember úgy tűnt teljesen ledöbbent, ahogy felemelte a fejét, hogy Cale-re nézzen: – I-igenis?
– Hol van a bár?
– Elnézést?
– Hol tudok szerezni némi ínycsiklandozó alkoholt? Ahogy hallottad, én egy szemét vagyok. Nem tudom frissen kezdeni a reggelem, ha nem ihatok valamit. Innom kell, hogy biztos lehessek benne, hogy holnap is nagyszerű nap lesz. Szóval.
Cale felemelte az öregember felsőtestét. Venion, aki figyelte Cale-t, csendesen bírálta és a fejét rázta, miután hallotta, hogy Cale alkoholt említ.
– Mutasd az utat – belenézve az öregember remegő szemeibe, Cale összeráncolta a szemöldökét, ahogy folytatta: – Nem fogsz felkelni?
Az öregember tétovázott, és oda-vissza nézett Venion és Cale között. Cale figyelmen kívül hagyta őt, ahogy felkelt, és kinyújtotta azt a kezét Venion felé, amellyel megérintette a közember vállát.
– Jó volt találkozni önnel ma, ifjú Venion mester.
Cale kézfogást kért. Venion csendesen állt ott, és Cale-re nézett. Ebben a pillanatban, Venion egyik szolgája sürgetően közelítette meg őket, és csendesen suttogott Venionnak. Viszont elég hangos volt, hogy mindenki hallja:
– Ifjú mester, már így is elég sokáig tartottak fel minket.
–… Ne szakíts félbe beszélgetést nemesek között.
Venion mosoly nélkül nézett le a szolgára, és a szolga gyorsan meghajolt. Venion ismét elmosolyodott, ahogy megragadta Cale kezét:
– Akkor én máris indulok, mivel nagyon elfoglalt vagyok.
Aztán elengedte. Ez egy nagyon rövid kézfogás volt. Cale elmosolyodott, mint egy részeg ember, ahogy válaszolt:
– Ha összefutnánk a fővárosban, igyunk egyet együtt.
–… Nem hiszem, hogy ugyanazt a dolgot értékelem, de persze.
Venion mosolya lagymatag volt. Cale úgy döntött, hogy valami nagyot csinál, hogy befejezze ezt a beszélgetést:
– Igen. A mai beszélgetésünk alapján, tényleg úgy néz ki, hogy csak ifjú Venion mester érdemli meg, hogy a Stan család eljövendő pátriákája legyen. Nagyon menő ember vagy.
Pátriárka. Ettől a szótól Venion szeme elködösült. Ahogy arra Cale számított, Venion ismét ragyogóan elmosolyodott, és Cale-nek is adott némi dicséretet: – Ifjú Cale mester is egy nagyon érdekes és szabad szellemű ember. Találkozzunk még a jövőben.
’Nem. Semmi kedvem még egyszer újra látni téged. Még ha meg is történik, az nagyon, nagyon messze lesz.’
Cale elrejtette az igazi érzéseit, és bólintott. Venion gyorsan visszaszállt a kocsijába, mintha nagyon elfoglalt lenne, és eltűnt.
Cale nézte, ahogy eltűnik a kocsi, mielőtt megpaskolta Choi Han vállát: – A nemesek fele ilyen.
Choi Han vállai megremegtek Cale szavaira, de Cale már leguggolt az öregember előtt: – Öregember. Nem tudsz felállni? Megsérült a lábad?
Tap, tap.
Cale megvizsgálta az öregember testét, ahogy kérdezte. Nem tűnt sérültnek. Cale elkezdte figyelni az öregember összezavarodott kifejezéssel. Aztán magához hívta Choi Hant:
– Choi Han.
Ahelyett, hogy válaszolt volna, Choi Han csak a guggoló Cale hátát nézte.
– Vidd haza az öregembert.
– N-nem, jól vagyok. A bár, amiről beszélt.
– Nem szükséges. Nem vagyok ivós hangulatban – állította meg Cale az öregembert, hogy megpróbálja a bárhoz vezetni, és Choi Hanra nézett, aki mellette állt – Mivel te mentetted meg, akkor már csináld végig, és vidd haza épségben.
Choi Han szája kinyílt, majd becsukódott párszor, de nem tudott semmit mondani. Ekkor az öregember hangja hallatszódott:
– Nálam árulunk alkoholt.
– Hm? Öregember, a házad egy bár?
Cale szemeiben látszódott, hogy nagyon meglepődött. Az öregember félszegen elmosolyodott, de kissé nyugodtabb arccal beszélt tovább:
– Igen, uram. A falu egyetlen fogadója. Van benne bár és étterem is.
– Mivel ez az egyetlen fogadó, annak kell lennie a legjobbnak. Hans!
Anélkül, hogy bármi egyebet kelljen mondania, Hans gyorsan odament az öregemberhez és felsegítette, mielőtt a fogadóról kezdte kérdezgetni. Amint ők ketten elkezdtek mozogni, a dolgok lármássá váltak körülöttük.
Ron gyorsan odament Cale-hez, és leporolta a ruháiról a piszkot. A Kapitány Helyettes és a csapat többi tagja a falu bejárata felé indult. Az egyetlen, aki ott maradt Cale és Choi Han volt.
–… Cale-nim – szólította meg Choi Han.
– Mi az?
– Nem mérges?
– Miért?
Choi Han tétovázott egy pillanatra, és nem tudta folytatni. Cale megrántotta a vállát, ahogy elkezdett beszélni:
– A tényt, hogy lenézett? Vagy, hogy egy ennyire elképzelhetetlen állítást mondott neked? Ahogy majdnem megölte az öregembert, és ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, azt mondta, hogy egy akadály?
Cale hangja nyugodt és erős volt. Egyáltalán nem tűnt mérgesnek. Tulajdonképpen, közömbösnek hangzott. Cale tovább beszélt:
– Tovább kell menned, ha látsz magad előtt valakit? Miért nem próbálod elkerülni őt? Nem láttad, hogy bánthattad volna az öregembert? Hogy vagy képes ilyen közömbösen azt mondani erre az emberre, hogy akadály, amikor majdnem megölted?
Choi Han figyelt Cale-re, aki a távoli hegyláncot figyelte. Ezzel egy időben, megbizonyosodott róla, hogy Cale minden szavára figyel.
Cale határozottan folytatta:
– Venion, miért az öregember kér bocsánatot? Rendesen bocsánatot kellene kérned tőle.
Cale tudott úgy beszélni, mint Choi Han, és voltak idők, amikor akart is. De.
– Én nem olyasvalaki vagyok, aki így tud beszélni. Nem is akarok. És nem is vagyok annyira mérges.
De ez nem az az idő volt. Cale tudta, hogy ez volt az egyik olyan dolog, amitől Choi Han menőnek tűnt, de ő nem akart ilyen menőnek tűnni.
Az öregember nem sérült meg, és nem akart olyasmit tenni, amivel a családja felé fordulna a penge. A tény, hogy ő maga rossznak tűnt, előnyös volt Basen számára, szóval ez így is, úgy is jó volt.
– Ráadásul.
Cale olyasvalaki volt, aki mindig viszonozta a szívességet, mindegy mennyi időbe került neki. Ha valaki lenézte, vagy valamit tett ellene, mindig megkapja a bosszúját.
– A rohadékot valószínűleg hamarosan kirakják a családjából.
–… Huh?
Choi Han meg tudta mondani, hogy a rohadék, akire Cale utalt, Venion volt. Ezért mutatott Choi Han az arcán egy ritka döbbent arckifejezést, ahogy Cale-re nézett.
Cale arcán huncut mosoly ült. A két cica, akik csendesen közelítették meg őket, megálltak a mozgásukban.
Cale mosolya szélesebbre nőtt, ahogy tovább nézett a hegy felé, jobbra a villától. Arra gondolt, amit nem mondhatott el Choi Hannak: ’Azt tervezem, hogy elragadom a rohadék sárkányát.’
Amint a sárkány eltűnik, Venionnak szembe kell néznie a Márki haragjával, és új akadálya lenne, hogy a család pátriárkája legyen. Nem kellene, hogy valaki, aki nem tudja, mikor álljon meg az úton, legalább egy akadállyal szembesüljön?
Cale hajlandó volt egy hatalmas akadályt helyezni Venion útjába. Persze, titokban történne. Közömbösen beszélt Choi Hanhoz, aki érdeklődve nézett rá:
– Ha kíváncsi vagy, segíthetsz nekem.
– Bármi legyen is az, biztosan akarok segíteni.
Choi Han is elmosolyodott. Egy eléggé gonosz mosoly volt egy ilyen kedves természetű emberhez képest, de a cicák izgatottak lettek a mosolytól.
Cale a hegy felé nézett, aminek fel kellett robbannia három nap múlva, és elkezdett motyogni. A tény, hogy Venion lenézte, ahogy a vér Venion ruhaujján, és a látványa, ahogy az öregember meghajolt Venionnak, még mindig Cale fejében voltak.
– Nem fogod megbánni – képes lesz visszafizetni neki – Biztosan nem fogod megbánni.