Kopp. Kopp. Még a durva kopogás ellenére is, a két cica csak mereven néztek Cale-re. Cale az első alkalomra gondolt, amikor Choi Hannal találkozott. A sérült ezüst cica morgott, míg a vörös cica mellette jajveszékelt.
’Az ezüst cicának kell lennie a nővérnek a szürke hajjal, és az öccse biztosan a piros cica.’
Cale-nek ragyogó mosoly ült az arcán. A cicákra nézett és megszólalt:
– Később beszélünk.
A testvérek, akik látszólag a szörnyemberek voltak, elkerülték a tekintetét, és Hans zavarodottan válaszolt:
–… Hozzám beszél?
– Nem te.
Hans Cale-re a két cicára nézett, még zavarodottan arckifejezéssel, mielőtt még szorosabban fogta a cicákat. Ez a mozdulat azt mutatta, mintha el akar kerülni egy veszélyes embert. Ellenben, hamarosan ismét megközelítette Cale-t.
– Ismét elmegy?
– Igen.
Azért kérdezte, mert Cale lecserélte a kabátját és ismét indulni készült.
– Hova megy?
– Van egy ígéretem, amit be kell tartanom, és egy ember, akivel találkoznom kell – felelte Cale.
–… Ifjú mester, be fog tartani egy ígéretet? – ahogy Cale-t kérdezte, Hans ismét döbbentnek tűnt.
– Úgy fest, egyre gorombább vagy.
– Elnézést kérek – érkezett nagyon gyorsan a megbízott komornyik bocsánatkérése.
’Tényleg ő a legjobb komornyik jelölt? Megfelelőnek tűnt, ahogy elintézte Choi Han ügyét.’ – Cale úgy érezte, hogy Hans, aki hatalmas vigyorral az arcán simogatta a cicákat, nem valami megbízható – ’Őt is magammal viszem a fővárosba.’
Cale ezen gondolkodott, olyasmiről, amire Hans még álmaiban sem számítana, nem, valamiről, amit Hans megsiratna, még ha az álmaiban tudja is meg, mielőtt Cale rákérdezett volna arra a személyre, akit már egy ideje nem látott:
– Hol van Ron?
Hans-nak elégedett mosoly ült ki az arcára a kérdés hallatán:
– Úgy hallottam, hogy Choi Han-nim önnel megy, mint az egyik testőrünk a fővárosi út kezdetén. Igaz ez?
Hans Choi Hanon gondolkodott, aki ma legyőzte a Gróf teljes Lovagi Dandárját. Sokkal képzettebb volt, mint arra számítottak, egyszerűvé téve számára, hogy ő legyen Cale testőre, ahogy azt Cale akarta.
Természetesen, sem Hans, sem a lovagok nem ismerték Choi Han rejtett, igazi erejét.
– Mr. Ron rájött, hogy Choi Han-nim önnel megy, és elment Choi Han-nimmel vásárolni néhány ruhát és más szükséges dolgot az utazáshoz. Oh, és Beacrox szakács is velük van.
’Úgy tűnik, hogy jól kijönnek egymással.’
Egy ritka, rendkívül ragyogó mosoly ült Cale arcán. A mosoly nagyon illet a gyönyörű vörös hajához. Hans elkezdett beszélni, miközben boldog volt Cale ragyogó mosolyától:
– Mr. Ron, Choi Han-nim és még Beacrox is izgatottnak tűnik, hogy önt szolgálhatják.
Láthatta az azonnali változást Cale arcán, ahogy kimondta ezt. Miért nézett ki Cale váratlanul úgy, mintha elvesztette volna az étvágyát? Hans nem tudott rájönni.
A két egyén ismét kiment a főkapun. Ahogy fellépett a kocsira, Cale megkérdezte az őt kikísérő Hanst:
– Oh, Hans. A megbízott komornyikok nem tanulnak harcművészeti alapokat?
– Természetesen.
– És te vagy a legjobb komornyik jelölt?
Hans szájának a sarka elkezdett fel-le mozogni. Deruth gróf kedvelte Hans-t, mivel remekül gondoskodott a dolgokról és neki volt a legjobb személyisége.
– Igen, uram. Három különböző stílus alapjait ismerem: harcművészet, tőrforgatás és lándzsaforgatás.
A jó komornyiknak meg kellett tanulnia különböző harcművészetek alapjait arra az esetre, ha valami történne és a családnak el kellene menekülnie.
– Elképesztő.
– Azt hiszem, egy kissé elképesztő vagyok.
Cale nem tudta visszatartani a mosolyát, ahogy nézte Hanst megvonni a vállát, miközben a szája még mindig remegett. A két cica csak a fejét rázta, ahogy Hanst és a Cale arcán ülő sunyi mosolyt figyelték.
– Most távozok.
Cale úgy határozott, hogy magával viszi Hanst a fővárosba, hogy gondoskodjon az idegesítő dolgokról, amikkel ő nem akart foglalkozni, aztán becsukta a kocsi ajtaját. A kocsi belehajtott a ködbe, és a most már erősebb esőbe, hogy a célja felé haladjon.
[A Tea Illata és Versek]
Cale felnézett a kiírásra, mielőtt benyitott volna.
Csing.
A csengő tiszta csengése és az elhagyatott bolt üdvözölte Cale-t.
– Azt hiszem, senki nincs itt az eső miatt.
– Üdvözlöm, ifjú mester.
Billos. A Flynn Kereskedő Céh fattya. Üdvözölte Cale-t, mintha régóta ismernék egymást. Cale leült a pult elé, és szemkontaktust keltett Billos-al.
– Megígértem, hogy visszajövök. Be kellett tartanom az ígéretemet.
– Természetesen – felelte Billos – Ígéreteket be kell tartani. Előkészítsem a könyvet és a teát legutóbbról?
– Igen. 3 csésze teát kérnék.
– Melyik teát készítsem el?
Cale három típusú teát rendelt, és megadta Billos-nak az időt, hogy felhozza a teákat, mielőtt megfordult, és felment a harmadik emeletre.
Csöpp-csöpp-
Az eső rosszabbodott. Cale csettintett a nyelvével, és visszament ugyanahhoz a harmadik emeleti, ablakhoz közeli helyhez leülni, és kinézett.
– Az eső elég erős, nem igaz?
Billos jött fel, és leült vele szemben, és lerakott egyetlen csésze teát. Cale közelről figyelte Billos-t.
’Choi Han, Beacrox, Ron. És végül Billos.’ – ezek voltak a nevei az egyéneknek, akik továbbra is felbukkantak a regényben az 1. kötet után is. Természetesen, Billosról csak nagyjából két mondat szerepelt az 1. kötetben, mint a teázó tulaja, ahol Choi Han megáll pihenni. Visszatér a 3. kötetben, hogy hűséget fogadjon Choi Hannak, és felfedje az ambícióit.
’Felfedni.’ Ez a szó fontos.
’Mindig is kapzsi ember volt.’
Billos különbözött Hong Gil-dong-tól. (Hong Gil-dong egy koreai kitaszított volt a Joseon Dinasztia alatt, akinek hasonló története volt, mint egy törvénytelen fiúnak.)
Nem volt szomorú, hogy nem szólíthatta az apját „apának”, vagy a bátyját „bátynak”. Tulajdonképpen, csak próbálta megverni őket.
Azt akarta elérni, hogy ne legyen más választásuk, mint elfogadni őt. Olyan helyzetet akart előidézni, ahol nem lenne más választásuk, mint fiaként bemutatni őt, mint fiatalabb testvérként bemutatni őt.
’Biztosan kimerült.’ – Cale úgy gondolta, hogy Billos egy fárasztó életet élt. Ellenben, ő nem utálta ezt. Tulajdonképpen, ez a kapzsiság emberibbé tette őt.
Nem kedvelte az embereket, akiknek képességeik és erejük volt, de olyanokat mondott, mint „Hoho, csak feladom. Nincs más választásom.” Miért adna fel bármit, ami az övé lehetne? Mindig el kellene venned azt, ami a tiéd.
Mindenesetre ennek a személynek találkoznia kell Choi Hannal legalább egyszer az 1. kötet ideje alatt. Csak egy rövid találkozásnak kell lennie.
Cale hallotta, ahogy Billos hangja megszakította a gondolatmenetét:
– Ifjú mester, hallottam, hogy a fővárosba megy.
– Itt fogsz tovább ülni? Nincs munkád, amit el kell végezned?
Látva, hogy Cale bosszúsnak tette magát, Billos elmosolyodott. Meg se próbálta elrejteni. Ő egy nagyon, nagyon érdekes ifjú mester volt. Viszont, Billos meg tudta mondani, hogy nagyon éles elméje volt.
– Én is a fővárosba megyek. Azt hiszem, hogy ön után fogok menni.
– És?
Cale már tudta ezt. Annak érdekében, hogy Billosnak és Choi Hannak a találkozása megtörténhessen a 3. kötetben, Billosnak is hamarosan a fővárosba kellett mennie hamarosan.
Billos arcán higgadt kifejezés ült, ahogy megkérdezte Cale-t, aki a teáját iszogatta és az ablakon nézett ki:
– Ifjú mester, úgy tűnik, mintha megváltozott volna.
Látva, hogy Cale felé fordult, Billos elmosolyodott. Cale intett az állával Billosnak, hogy folytassa.
– Különbözik a becenevétől.
– Melyiktől? Szemét?
Billos látta, hogy Cale szája sarka elkezdett felgördülni. Nyilvánvalóan különbözik. Ez a Cale nem a szemét, akiről tudott. Az a szemét nem tudta, hogy vágjon ilyen arckifejezést. Ez egy kissé keserű mosoly volt.
’… Kissé részeggé kellett volna innom magam, és eltörni egy széket, vagy ilyesmi?’
Billos nem tudta, hogy Cale mire gondolt:
– Igen. Igaza van. Szemét. Nem volt mindig is egy hitvány ifjú mester?
Nem voltak félelmei? Cale akaratlanul elmerengett, ahogy Billos ilyesmiket mondott a Gróf fiának, az első szülöttje a terület vezetőjének. Billos volt az, akinek volt mit innia?
De Cale nem akart Billos-al harcolni. Billos olyasvalaki volt, aki át fog venni egy hatalmas kereskedő céhet. És Billos őszinte volt. Nem mosolygott, tényleg őszintén kérdezte.
„Nem volt mindig is egy hitvány ifjú mester?”
Cale úgy döntött, hogy megválaszolja a kérdést. Nem volt amúgy sem egy nehezen megválaszolható kérdés. Könnyebb volt, mint kitalálni, hogyan szerezzen pénz, amikor nincs pénzed.
– Billos – Cale arcán mosoly ült, de nem nevetett, ahogy megszólította Billos-t.
„Nem hívhatod az apádat ’apának’. Nem hívhatod a bátyádat ’bátyádnak’.”
Billos tekintete jegessé vált. Kezdte észrevenni, hogy az előtte ülő ifjú mesternek nincs gondja azzal, hogy érzékeny pontot találjon el. Pont, mint ahogy ő eltalálta Cale gyenge pontját, ő is visszaadja a szívességet, azzal, hogy a legfájdalmasabb ponton találja el. Cale csak némán szemkontaktust teremtett Billos-al egy kicsit.
Az eső még jobban elkezdett odakint esni. Cale megtörte a csendet, és elmosolyodott, ahogy megkérdezte:
– Továbbra is a fattyú akarsz maradni? Elégedett vagy ezzel?
Billos érezte magát Cale éles tekintetét.
– Tudom, hogy nem – folytatta Cale. Hátradőlt a széken, és olyan arckifejezéssel folytatta, mintha a múlton merengene: – Körülbelül 10 évig játszottam a szemetet, mivel 8 évesen kezdtem el.
’Váó. Most, hogy belegondolok, Cale Henituse 8 éves kora óta csinált hitvány dolgokat. 15 évesen kezdett inni. Micsoda ember.’
Cale az eredeti Cale múltján gondolkodott, ami az eszében volt, és elmosolyodott. Ez a mosoly ijesztőnek tűnt Billos számára.
Abban a pillanatban kis hang törte át az esőn, és érte el Cale-t és Billos-t.
Reccs. Reccs. Annak a hangja volt, hogy valaki felment a lépcsőkön.
Cale átnézett Billos válla fölött a harmadik emelet bejáratához. Látta valakinek a fejét. Fekete haj. Choi Han volt az. Mögötte Ron. Cale elmondta a szolgának, hogy mondja meg Choi Hannak, hogy jöjjön el ebbe a teázóba a mai napon később.
Cale elnézett tőlük, és megszólalt, hogy befejezze Billos-al a beszélgetést. Choi Han teljesen feljöttek a lépcsőkön, és Cale-re néztek, ahogy elkezdett beszélni:
– Billos – Billos higgadt arca egészen ridegnek érződött – Rendben van eldobni valamit, amit már nagyjából 10 éve csináltál – Cale szemei egyre élettel telibbek lettek, ahogy folytatta: – Nem élhetek örökké szemétként.
Természetesen Cale még elkölti az összes pénzt arra, ami kielégíti, még ha nem lenne szemét akkor is. Békésen élne és élvezné az életet, mint egy gazdag nemes fia. Habár ez különbözött attól, amerre Billos élete tartott, ami számított, hogy mind a ketten úgy folytassák az életüket, ahogy élni akartak.
– Nem vagy te is ugyanilyen?
Billos szájának sarka elkezdett lassan felfelé gördülni. Aztán meghajolt és elkezdett kuncogni.
Miután csendesen kuncogott egy darabig, Billos felemelte a fejét és Cale-re nézett: – Valóban elegem van belőle.
Billos nevetett, ahogy azt mondta, hogy elege van.
– Látod? Mondtam.
Cale megrántotta a vállát, és intett Choi Hannak és Ronnak, hogy jöjjenek oda. Ekkor Billos felállt a székéből és megszólalt:
– Ifjú mester.
– Mi az?
– Találkozunk a fővárosban.
Cale a szemöldökét ráncolta. Bonyolult lenne, ha egyből találkoznának a fővárosban:
– Miért fáradjunk vele?
Cale intett Billos-nak, hogy menjen, és Billos tiszteletteljesen meghajolt, mielőtt távozott. Ron, Choi Han és a távozó Billos egymásra nézett, de figyelmen kívül hagyták egymást.
’Jó.’
Cale szívesen látta a jelenetet. Choi Han és Billos csak futólag találkoztak. Pont, mint a könyvben. Cale elégedetten mosolygott rá a két emberre.
– Ron, tudtam, hogy eljössz vele. Hans szerint Beacrox is veletek ment, de úgy sejtettem, hogy visszament a konyhába. Erős felelősségtudata van azzal a konyhával.
– Ifjú mester, közel áll ehhez az emberhez?
Cale csak megrántotta a vállát Ron váratlan kérdésére:
– Nem?
–… Értem.
Cale félretolta a dolgot, mint semmiség, de Ron egyértelműen hallotta. Hallotta, ahogy Cale azt mondta, hogy nem akar tovább szemétként élni. Cale nem nézett tovább Ronra, akinek a válasza elveszett és Choi Han szemébe nézett.
– Úgy látom, hogy nem bízhatsz a pletykákban – mondta Choi Han.
’Mi a francról beszél?’
Cale figyelmen kívül hagyta Choi Han szavait. Ekkor Billos felhozta a másik két csésze teát, amit Cale korábban rendelt.
– A két csészét az úriembereknek adjam?
– Igen – mosolyodott el ismét Cale – Előre megrendeltem őket.
Cale személyesen vette el a teáscsészéket, és lerakta az adott személy elé. Choi Han előtt volt a tea, amit véletlenszerűen rendelt meg az itallapról. Ami Ront illeti.
– Kifejezetten neked rendeltem, mivel úgy tűnt, hogy nagyon szereted. Különben miért hoznád nekem mindennap?
Meleg citromos tea volt. Cale látta, ahogy Ron furcsán néz, és a legnagyobb elégedettséget érezte aznap.