A Gróf család szemétje – 11. fejezet – Felvette (4. rész)

’Ifjú mester. Mindenről hallottam Hans megbízott komornyiktól. Én, Ron, mindent megteszek a hiányos képességeimmel, hogy Ön biztosan ragyoghasson a fővárosban.’

Cale vállai elkezdtek remegni, ahogy kisétált a Gróf birtokáról. Arra a beszélgetésre gondolt, ami a reggeli ébredését követően lezajlott közte és Ron között.

’Ez lesz az első alkalma a Henituse területen kívül, igaz? Nagyon ügyes vagyok a nyúlvadászat-ban. Vadászok Önnek néhány nyulat, amikor odakint táborozunk.’

Ron nyugodt és jóindulatú hangja visszhangzott Cale füleiben. Úgy érezte, mintha még mindig hallaná Ron hangját visszhangozni, mint egy hallucináció, a kinti ködben.

Cale félt a ténytől, hogy Ron magyarázata neki, hogyan kell nyulat vadászni, az első dolog volt reggel.

’Óvatosnak kell lennie, amikor ilyen kicsiny állattal bánik, mint a nyúl, ami könnyen megijed. Mivel nem tudhatjuk mikor és hogyan fog futni, figyelnie kell a környezetre és azonnal meg kell ölnie. Oh, el kell távolítania a zsigereket, miután elkapta. Én is nagyon ügyes vagyok eb-ben.’

Cale-nek el kellett fordulnia, ahogy Ron utánozta a kezeivel a nyúl felvágását. Ron izgatott volt. Viszont az egyetlen gondolata Cale-nek akkor az volt, hogy Ron játszik vele. Cale csak boldog volt, hogy Ron vele tart a fővárosba.

’Számíthatok Beacroxra, mint személyi szakácsomra.’

Ron. Beacrox. Cale már elmondta Hansnak ma reggel, szóval magával tudja vinni az apa-fia párost. Természetesen Ron is ott volt.

’Hans, magammal akarom vinni Beacroxot, mint a személyi szakácsomat erre az útra.’
’Megkérdezhetem, miért Beacrox? Rendkívül elfoglalt a Kettes Konyha vezetésével.’
’Nem tudom. De nem ehetek mást, csak Beacrox főztjét. Magammal viszem, szóval te majd kitalálod a többit.’

Hans nyugtalan lett, de Ron látszólag örült, hogy a fiával megy.

’Ifjú mester, a fiam nagyon fog örülni. Amúgy is el kell mennünk a fővárosba. Eljuttatom neki pontosan az Ön szavait.’

Cale megnyugodtt, miután hallotta Ron szavait. Aggódott, hogy nemet mondanának, de Beacroxnak is élveznie kellett, hogy elhagyja a Henituse területet, és a fővárosba utazik.

Cale végig sétált a ködös Nyugat Városon, ahogy az embereken gondolkodott, akiket a fővá-rosba visz magával. A történet kissé máshogy bontakozik ki, mint a regényben, de nem mintha fel tudta volna adni, hogy ő is szerezzen némi előnyt magának.

– Ifjú mester, ma korán itt van – a pék egészen nyugodtnak tűnt Cale mellett, miután jó pár alkalommal látta már.
– A kenyér? – kérdezte Cale egykedvűen.
– Természetesen – mosolyodott el a pék, ahogy átadott egy kenyérrel teli zsákot Cale-nek –, már mindent előkészítettem. De a mai nap tényleg az utolsó?
– Miért? Mohó vagy még több pénzre?
– Igen, természetesen.

Cale elmosolyodott. Szerette az ilyen őszinte válaszokat. Cale megpaskolta a pék vállát, aki úgy tűnt még nyugodtabb mellette, és a nyomornegyed felé indult:

– Visszatérek, amikor újra enni akarom.

A pék vágyakozva nézte, ahogy Cale eltűnik a ködben, és elkezdett imádkozni. Cale-ért imád-kozott, hogy visszajöjjön és egy halom pénzt költsön.

Cale természetesen nem tudott a pék imájáról, ahogy bement a nyomornegyedbe. A testvér-pár rá várt.

’Ezeknek a gyerekeknek nincs otthonuk?’

Cale sokkal korábban érkezett, mint szokott. Viszont a testvérek egymással összegömbölyöd-tek és rá vártak, mintha a hegy tetején vártak volna egész éjjel. A fiatal fiú úgy tűnt, hogy a nővére ölelésébe dőlt.

A testvérek némán néztek fel Cale-re. A hajuk és ruhájuk nedvesnek tűnt, valószínűleg mivel kint maradtak a ködös reggelen.

Természetesen, Cale úgy tett, mintha nem venné észre:
– Tessék, vedd el.

Az ifjú fiú elvette mind a kettejük részét Cale-től. Cale megvárta, amíg a fiú felveszi, mielőtt megfordult és az emberevő fa irányába ment.

’Örülök, hogy ködös az idő.’

A köd megnehezítette a látást. Mivel ez a hegy volt a legmagasabb pontja a Nyugat Városnak, a Gróf birtokán túl, a köd vastagabb volt idefönt. Senki sem láthatta, hogy Cale mit csinál, vagy még fontosabb, mit kap Cale a fától.

*Még, adj még. Kérlek.

Cale beleöntötte a zsákból a kenyereket a lyukba, miközben hallgatta a kísérteties hangját a haraggal telt léleknek, mint mindig. A lyukban a sötétség lassan szürkéről fehérre változott. Cale elmosolyodott, arra gondolva, hogy minden erőfeszítése nem volt a semmiért. Ez volt az a pillanat – ’Mi?’

*Még, még, még!

Cale összerezzent és hátra lépett a hangra, ami visításba fordult.

’A regény nem említett ilyesmit.’

*Még, még! Adok neked ajándékot, ha még többet hozol. Ajándék.

Ajándék. Ez a szó csillogást hozott Cale szemébe. Habár nem számított rá, hogy a lélek ennyire megőrül, a vége közel volt.

– Csak várj.

A fekete ág elkezdett lengeni, mintha bólogatna neki. Mintha egy horror film jelenete lett vol-na, olyan érzete volt. Cale megborzongott, ahogy elindult visszafelé a ködben. Most már a reggel közepében jártak, de a nap nem volt fenn, és a köd egyre sűrűbb lett.

Úgy tűnt, hamarosan esni fog.

A testvérpár valószínűleg elment valahova, mivel nem látta őket, de Cale csak arra gondolt, hogy kikerülik az esőt, és a harmadik zsák kenyeret az emberevő fa elé rakta.

’Ennek kell lennie az utolsó adagnak.’

A lyukban a fény most már olyan fehér volt, mint a Cale-t körülvevő köd.

’Átlátszónak kell lennie, miután ezt az utolsó zsák kenyeret belerakom.’

Cale tele volt elvárásokkal, ahogy a fába beleburította az utolsó zsákot.

És végül.

Ooooooong–

A morajlás, ami szavak voltak, különbözött a korábbi morajlásoktól, amik kigörbültek a fából Cale felé. Ez a morajlás, amit csak Cale-nek szántak, nem keltette fel a figyelmét a lyuk miatt, ami elkezdett áttetszővé válni. Sötétnek kellene lennie a lyukban a fa árnyéka miatt, de egy ilyen valósághű jelenet nem történt meg.

Ez volt az Ősi Erő.

A pillanat, amikor Cale meglátta az Ősi Erőt, hallotta a hangot, ami egész eddig még több ételt kért tőle.

*Ez annyira, annyira jó volt!

A hang… ellenszenves volt.

*A finom szerkezete a kenyérnek! Különösen szerettem a harmadik zsákot, amit hoztál. Azt hiszem még az étel is fejlődik, ahogy megy az idő. Nem volt olyan dolog, hogy kenyér az én időmben! Magának a búzának termékeny területen kell nőnie! Igen, nem mindegyik búza ugyanolyan –

… A hang a kenyér ízét bírálta.

A hang által keltett vihar Cale felé iramodott.

’Ez nem volt a regényben!’

A szellem, ami a földhöz volt lekötve a haragja által, feloldja a haragját azzal, hogy a kenyér ízét bírálta. Cale szemöldökráncolása elmélyült. Ő csak „Az Egy Hős Születésében” lévő Ősi Erőre gondolt. Ez az Elpusztíthatatlan Pajzs volt az egyetlen Ősi Erő, amit a regény leírt, de senki nem szerzett meg.

’Nem csoda, hogy végül senki nem tudta uralni. De akkor miért említene meg az író valamit, ami ennyire hasznos, de senki nem szerezte meg?’

Ez a gondolat motoszkált Cale fejében, ellenben, az ellenszenves hang tovább fecsegett, ami-től nem tudott összpontosítani.

*… Azért vagyok annyira tele! Ínycsiklandozó volt!

Fecsegés, fecsegés. Úgy érződött, hogy a harag a beszéd képtelenségéből fakadt, nem attól, hogy nem ehetett.

Miután hallotta a szellem folyamatos fecsegését pár percig, amelyben elbírálta a különböző kenyértípusokat, amiket Cale hozott, Cale bólogatott a fejével és megpróbált közbevágni.

*Ilyen dolgok nem voltak elérhetőek az ősi időkben. A Sötétség Erdejének emberei egy isten szolgájának voltak titulálva, ám csak ízetlen dolgokat kaptak.

Ellenben Cale úgy döntött, hogy vár még egy kicsit, miután meghallotta, hogy a szellem meg-említi az ősi időket.

*Természetesen kitiltottak arról a helyről. Azt mondták, hogy falánk vagyok. Falánk a seggem. Persze a barátaimmal távoztam. Úgy terveztük, hogy a helyére tesszük a világot.

Egy olyasvalaki, mint ő, akinek kellettek az Ősi Erők, fontos volt történeteket hallgatnia az ősi időkről. Viszont a történetnek hamar vége volt, és a szellem visszament az ételről és más ha-szontalan dolgokról beszélni.

*Nem hiszem, hogy képes lennék feladni az ízt, még ha kövér leszek is. Annyira igazságtalan, hogy mocskot kellett ennem, és végül meghaltam!

Cale gyorsan közbevágott:
– Igen, ez egy fantasztikus és szakértő bírálás volt. Egy kissé hangos…

A szellem félbeszakította Cale-t.

*Megérted a bírálásomat. Te tényleg jó ember vagy! Köszönöm!

… Cale nem tudta megmondani, hogy tényleg tud-e kommunikálni a szellemmel.

Cale tényleg nem tudta értelmezni a jelenlegi helyzetet. Legalább a hang befejezte a köszö-netnyilvánítást. Cale az előtte álló fa felé nézett.

– Milyen érdekes.

Az emberevő fa, eredetileg fekete emberevő fa, fehérré változott. Aztán lassan elkezdett né-hány zöld levelet növeszteni. A jelenet még misztikusabbnak tűnt, mivel jelenleg köd vonta körbe.

Oooooong–

A hangban volt némi bágyadtság a korábbihoz képest. Cale egyik oldalon letérdelt és leült a fa tönkje alá. Ragyogó fehér fény áradt ki a lyukból.

Cale belehelyezte a kezét a fénybe. Aztán lehunyta a szemét.

’Ennek kell lennie.’

Meleg és erős erő, ami beborította a kezét. Elmosolyodott, mielőtt hallotta volna a hangot még egyszer. Tiszta és meleg hang volt.

*Megvédelek téged.

Féééényesség.

Egy rövidke pillanatig ragyogó fény ölelte körbe Cale-t. A fény színe ezüstös volt, és a fényt elkezdte beszívni a teste. A felszívott fény mind Cale szívéhez gyűlt.

– Hah – engedett ki egy hosszú sóhajt Cale, ahogy kinyitotta a szemét. Nem fájt. Meleg volt, és a tiszta erő boldogsággal töltötte el.

Cale gyorsan felemelte a felsőt, amit viselt.

’Megcsináltam.’

Volt egy kis ezüstpajzs bevésve a szíve fölött. Különbözött egy tetoválástól. Egy ilyen gyönyörű és díszes pajzs hagyott nyomott Cale szíve fölött.

A pajzs előtérbe helyezi mindenek felett a tulajdonosa biztonságát. Az ígéret helye a szívnél volt. Ez a pajzs addig lesz Cale-el, amíg a szíve többé már nem ver.

– Milyen kedves.

Cale érezte a szívét körbe ölelő erőt. Nem okozott semmiben gondot. Tulajdonképpen, olyan érzés volt, mintha a pajzs körbe venné a szívét, és mindent megtesz, hogy megvédje őt.

Az ehhez hasonló Ősi Erők egyedi jelet hagynak maguk után, miután aktiválták őket.

Cale gyorsan használta a módszert, ami a regényben le volt írva, hogy aktiválja az Ősi Erőt.

Paaaat.

Az „Elpusztíthatatlan Pajzs” megjelent Cale szemei előtt.

Ezüst pajzs volt, ami elég nagy volt, hogy eltakarja Cale felső testét. Volt két ezüst szárny a pajzs két oldalán, amik lehetővé tették a pajzsnak, hogy egy bizonyos hatósugárban eltávolod-jon Cale-től. A pajzs mérete szintén befolyásolható volt.

Cale elkezdte befolyásolni a pajzs méretét, ami máris úgy érződött, mint a teste része. Ez az azonnali ismerősség az egyik különleges tulajdonsága volt az Ősi Erőknek. Ezért használták őket a hősök, még ha csak támogatásként is.

Cale elmosolyodott.

’Maximum két alkalom.’ – Cale Choi Han mértékében gondolkodott, aki jelenleg a legerősebb ember volt a környezetében. A pajzsnak képesnek kell lennie kétszer blokkolni Choi Han tá-madását – ’A pajzs erősebb, mint arra számítottam. Miért nem használják a hősök állandóan?’

Az Elpusztíthatatlan Pajzs, a nevével ellentétben, igenis képes volt eltörni. Viszont nem tűnik el eltörés után. Ha a pajzs nagyobb támadást kap, mint a képességei, annyi erőt gyűjt össze, hogy megvédje a tulajdonosának szívét, mielőtt összetörik. Egy idő után a pajzs visszanyeri az erejét, és ismét lehet használni. A pajzs ereje a tulaj szívéből származik.

Dobogó szív. A szív a pajzs erejévé válik. A szív erősíti a pajzsot, miközben a pajzs védi a szívet. Szóval mi történne, ha a szív erősebbé válna?

’Még erősebb lesz.’

Sok módszer van rá, hogy megerősíthessék az Ősi Erőket. Cale meg fogja erősíteni a pajzsot a fővárosba tartó úton.

Amint ez megtörténik, képes lesz olyan pajzsot készíteni, ami kibír 10, nem, legalább 5 percet, amikor egy Choi Han kaliberű ember megpróbálja megölni őt minden erejével.

Az Ősi Erőket, mint azt ennél az emberevőfánál látni lehetett, bonyolult megszerezni, hacsak „véletlenül bele nem futsz”. Az ember, aki a legtöbbet tud ezekről a „véletlenekről” az első 5 kötetben valószínűleg Cale Henituse, nos, a jelenlegi Cale Henituse.

Cale elmosolyodott. Kinyúlt és megérintette a pajzsot. Jó érzés volt. Viszont, volt valami, amit nem szeretett benne:
–… Túlságosan isteninek tűnik.

Ereje teljében úgy festett, mint a Szent Pajzs, amit Isten Lovagjai hordoztak magukkal a kard-jukkal a mítoszokban.

Természetesen, a pajzs korábbi tulaja egy papnő volt, aki megunta az isten fogalmát, és a je-lenlegi tulajdonosa, Cale, csak nem szerette az isteneket.

’Nem, mintha sok okom lenne használni.’

Úgy tervezte, hogy a harcot mindenki másra hagyja. A terrortámadás a fővárosban. Talán használnia kell, ha valami veszélyes történik ott. De biztosra megy, hogy kicsi és halvány, szó-val más emberek nem veszik észre.

Cale visszatette a pajzsot a szívéhez, és megpaskolta a már fehér fát, ahogy elindult. A párás eső a ködben elkezdte benedvesíteni Cale vállait.

Cale szerette a ködöt, de nem szerette az esőt. Elkezdett gyorsabban sétálni haza felé. Szük-sége volt kocsira.

Ez volt az a pillanat.

Miaú.
Miaú.

Cale váratlanul érezte a hideget a nyaka hátán. A sikátor volt, pont a Grófi Birtokon kívül. Látta a két pár kerek, arany szemet. Cale a szemöldökét kezdte ráncolni.

Két cica volt, akik rendkívül szánalmasan és lucskosan néztek ki az esőben. Tovább nyávogtak, ahogy megközelítették Cale-t. Elkezdték az orcájukat Cale lábához dörzsölni.

– Ha – eresztett meg egy sóhajt Cale, és tovább sétált. A két cica követte. A kicsi lények vala-hogy képesek voltak lépést tartani Cale-el, még a rövid lábaikkal is.

– Ifjú mester, mi folyik itt? – köszöntötte Cale-t otthonában Hans megbízott komornyik. Hans arcán zavarodott arckifejezés ült, ahogy a szemei tágra nyíltak. Úgy tűnt, hogy megdöbbent.

Cale csettintett a nyelvével, és átadta a kezében tartott dolgokat:
– Ne tegyél fel ostoba kérdéseket, és csak vedd át őket.

Hans szemei elkezdtek remegni:
– M-milyen aranyos és szeretnivaló kiscicák!

A megbízott komornyik tényleg komornyik alapanyagnak tűnt. Cale gondosan helyezte a rend-kívül izgatott Hans kezébe.

A két cica, akik Hans kezéből lógtak, tovább figyelte Cale-t, még akkor is, amikor már Hans kezében voltak.

– Ifjú mester, gondoskodhatok erről a két édes cica-nimről?
– Ahogy akarod.

Hans elkezdett örömében mosolyogni. Cale elsétált az izgatott Hans mellett, ahogy hozzátet-te:

– Oh, csak hogy tudd, elcsendesednek, ha adsz nekik ételt. Ők ketten testvérek.

A két cica összerezzent és elkezdett remegni. Az arany szemeik tágra nyíltak, ahogy Cale-re néztek.

– Elnézést? – kérdezte abban a pillanatban Hans összezavarodva, ahogy Cale Hans felé moz-dult. Aztán lejjebb engedte a fejét, és megsimogatta a két cicát.

Az utóbbi pár napban merengett, de hogy ne tudhatta volna mostanra?

Az ezüst cicának haloványan olyan gyógynövény illata volt, mint amit a lánynak adott. Amikor felvette korábban a két cicát, érezte a bifsztek és bacon tejszínes tészta illatát is, amit ma reggel adott nekik.

Ez biztosította Cale-t. Az elmúlt napok eseményei végre megoldódtak Cale fejében.

– Azt hittétek, hogy nem tudom?

A két cica arany szemei remegtek. Cale a testvérpárra nézett, akiket az elmúlt napokban ete-tett, és elmosolyodott.

<< Previous Chapter | Index | Next Chapter >>

Bookmark(0)

No account yet? Register

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *