Helyette a Fekete Sárkány lassan visszamászott az útra. Miközben Cale hitetlenül nézte a sárkányt, hallott egy csendes hangot a szélen át hasítva, hogy elérje a fülét.
–… Én… csak tovább mentem.
– C.
A Fekete Sárkány összerezzent Cale nyelvének csettintését hallva, de Cale-nek nem volt ideje, hogy figyeljen a sárkányra. A barlang szelének ciklusai volta, 3 óra erős szal és 3 óra gyenge szél. Ez volt az a pillanat, hogy a szél elkezdett gyengülni. Természetesen, így is erősödni fog, ahogy közelebb kerül a közepéhez.
Shuuuuuuu.
– Egészen ijesztő.
A szél még mindig egészen erős volt ahhoz, hogy „gyenge fázisnak” lehessen hívni. A regény említette, hogy a 150 éves öregember átment ezen az erő szelen, hogy elérje a kőtornyot.
Cale a barlang közepére irányította ismét a tekintetét. A hatalmas földalatti terület. A tornádó közepén volt egy félig felhalmozott kőtorony. Úgy tűnt, mintha nem lenne ott semmilyen szél. A félig felhalmozott kőtorony mellett számtalan másik kő is volt.
’Fel kell halmoznom azokat a köveket.’
A gond az volt, hogy a toronyhoz kellet jutni. A kövek felhalmozása nem lesz probléma. Cale átnézett a pajzson, és a szárnyakon, amik körbe vették, mielőtt előrébb lépett volna.
Tang. Tang. A durva szél nekicsapódott a pajzsnak. Habár az ezüst pajzs áttetsző volt, úgy hangzott, mintha a szél valódi fémpajzsnak csapódna.
Ettől a hangtól a Fekete Sárkány, aki másfelé nézett, lassan megfordult, hogy Cale-re nézzen.
–… De te gyenge vagy…
A Cale, akit a sárkány látott, nehéz időn ment át, még úgy is, hogy a pajzs és a szárnyak megvédték. A szél, amit nem tudott meggátolni még a pajzs és a szárnyak sem, csapkodta a ruháit. A szél, ami a pajzs alján beszivárgott, időnként meggátolta a mozgásban.
Azonban Cale tovább lépkedett előre, lépésenként. Aztán a sárkány meglátta.
Cale mosolygott. Ez az ember, aki semmiség volt az erős tornádóhoz képest, ugyanaz az ember, aki gyengébb volt még a cicáknál is, akikkel utazott, az ember, aki a leggyengébb volt azok között, akikkel utazott, mosolygott, miközben előre nyomakodott ebben a szélben.
A sárkány még soha nem látott ilyen ezüst pajzsot ezelőtt. Még soha nem is látott ilyen szárnyakat sem. A sárkány ránézett a saját szárnyaira. Nagyon különbözött az ő szárnyaitól. Rendkívül gyönyörű volt. A sárkány kíváncsi volt, hogy milyen erő lehet ez.
Viszont a sárkány nem a szent és fenséges pajzsra vagy szárnyakra koncentrált. Minden figyelme a mosolygó Cale-en volt.
’Lehetséges. Ez kényelmes.’
Egy kissé nehéz volt, és lassú a szél miatt, de ez valójában csak szellő volt. Ahhoz képest, hogy Beacrox majdnem meghalt Ron keze által, miközben kardforgatást tanult, ez gyerekjáték volt.
Ettől Cale ismét úgy érezte, hogy tényleg az volt a legjobb, amikor kevés erőbefektetéssel szerzel meg valamit.
Nem kellett fizikai vagy mentális megerőltetést kibírni, amikor az Elpusztíthatatlan Pajzsot használta. A rövid erőlködés lesz, amikor eltörik, de egyáltalán nem állt fenn az veszélye, hogy most eltörne.
’Csak visszalökik.’
A pajzsot csak visszalökte, ha a szél erős volt. Őszintén, Cale számított rá, hogy több alkalommal is visszalöki. Eredetileg ezért is csökkentette az erejét a pajzsnak, és növelte meg annyira, amennyire csak tudta. Úgy tervezte, hogy fokozatosan csökkenti a pajzs méretét, amikor visszalökik.
Ellenben a pajzs sokkal jobban működött, mint arra Cale számított. Ettől Cale egy kissé önelégült lett, de amikor nagyjából félúton járt a tornádó közepe felé, minden mellékes gondolatot el kellett kergetnie.
A regény mondta, hogy hangot fogsz hallani, amikor közel kerülsz a közepéhez. Egy öregember hangjának kellett lennie.
Cale várt a hangra. A tornádónak erősödnie kellet, amint a hang megjelent.
*Megbántam.
Hallotta a hangot. De egy kissé különös volt.
*Khm, megbántam.
Egy szomorú öregember volt.
– C-c.
Cale csettintett a nyelvével. Egyik ősi erő sem volt normális. Miért gondolta Taylor, hogy az öregember hangja őszinte volt? Cale nem értette Taylor gondolatmenetét.
Viszont Cale abbahagyta a nyelve csettintgetését, és a mozgást.
*Az, akinek meg van az erő, amit ismerek, remélem, hogy nem szerzed meg ezt az erőt.
– Hm?
’Akinek meg van az erő, amit ismerek?’
Ez a kifejezés felkeltette Cale figyelmét. Ezzel egy időben, a szél erősödött, és végig söpört a területen.
Tang. Tang. Tang. A szél még erősebben csapódott neki az áttetsző pajzsnak, és hangos zajt keltett. Viszont Cale aggódó arckifejezése nem a szél miatt volt. A haja tovább lobogott a szélben.
’Az Elpusztíthatatlan Pajzsról beszél?’
Az egyetlen dolog, amit Cale ki tudott következtetni ebből, „az erő, amit ismerek”, az az Elpusztíthatatlan Pajzs. Nem mondott semmi ilyesmit Taylor-nak a regényben. Ennek az ősi erőnek a tulajdonosa ismerte az Elpusztíthatatlan Pajzs tulajdonosát? Több gondolat is átsiklott egyszerre Cale fején.
Ellenben Cale így is úgy döntött, hogy egyelőre lépked előre. A szél csak erősödne, ha tovább halogatná.
*Én tulajdonképpen elárultam a társaimat! Egy borzalmas ember voltam! Khm, magamban maradtam életben, és megöregedtem. Milyen szégyenteljes vagyok!
Cale csak olykor-olykor hallotta az öregember hangját, ahogy nehézségekkel lépkedett előre, lépésenként.
*Mindig reménykedtem benne, hogy mindannyian visszatérnek. De az én kívánságom olyasmi volt, amit nem lehetett elérni. Csak panaszkodhattam és sírhattam! Ezért nem tudtam befejezni a kőtornyom.
– Milyen idegesítő.
Cale idegesítőnek találta az öregember panaszkodó hangját. Őszinte a csudákat, inkább olyan volt, mintha meg akarna halni. Ez volt az a stílus, amit Cale utált. Az ínyencek sokkal jobban voltak.
Cale középre helyezte a testét, miután kissé visszább lökték, és erőt helyezett a lábaiba. Ismét hallotta a hangot, miután előrébb lépett:
*Ez a helyreállítás erő haszontalan. Csak arra képes, hogy engem védjen. Nem segít semmi más módon. Egy szemét vagyok!
Cale figyelmen kívül hagyta az öregembert, aki a fejében visszhangzott. Az erő, ami őt védi, volt a legfontosabb Cale-nek. Kit izgat, ha ettől szemét volt. Egyik sem számított, amíg életben maradt.
Még öt lépés. A tornádó közepe pont előtte volt.
Bumm. Bumm. Bumm.
A szél ütődéseinek hangja erősebb lett. Olyan volt, mintha egy ember ütné a pajzsot.
’Lehet eltörik.’
Cale úgy gondolta, hogy a szél elég erős lehet, hogy eltörje a pajzsot. Most több kárt okozhat, mint csak visszalökni őt. Abban pillanatban, hogy Cale azt hitte, a szél talán megvágja őt, ráébredt valami másra.
*Nem haltam meg akkor sem, amikor a szél éles pengeként megvágott.
A tényt, hogy ezeknek az ősi erőknek a tulajdonosai rendkívül beszédesek voltak.
Cale azonnal összegömbölyödött, és csökkentette a pajzs méretét. Bumm. Bumm. A pajzs most kisebb volt, de ezért cserébe sokkal erősebb. Képes volt még erősebb szelet visszalökni.
Cale kinyúlt az áttetsző pajzs felé, és megragadta az áttetsző fogantyút a pajzs belsején, és tovább ment előre.
1 lépés.
*Helyreállítás egy átkozott erő.
2 lépés.
*A szívem mindig vert. De nem tudtam tovább lépni.
3 lépés.
*Azért mert féltem a haláltól.
4 lépés.
*Féltem a fájdalomtól, mivel már sérültem meg, és még inkább rettegtem a haláltól, ennek a fájdalomnak a végétől.
És végre.
Cale megtette az utolsó, ötödik. lépést.
Shhhhhhhhhhhh-
A szélcsendes terület belseje úgy hangzott, mintha Cale körül mindenhol esne az eső. A vihar magja. A szelek nyüzsögtek a nyugodt középpont körülötti területen. Hallotta az öregember hangját a szel hangjával együtt:
*Úgy döntöttem, hogy minden mást eldobok, szóval én tudok tovább élni.
Ez volt az utolsó dolog, amit az öregember mondott.
– C.
’Kit érdekel minden más? Az élet az első.’
Ennek az öregembernek sok haszontalan mondanivalója volt. Cale csettintett a nyelvével, és visszahelyezte a pajzsot a szíve köré. Az ezüstös fény, ami körbe vette, azonnal eltűnt.
A félig elkészült kőtorony felé ment, és leguggolt elé.
Egy átlagos kőtorony volt, amit találhatnál egy hegy tetején.
Azonban ezek a kövek feketék voltak. Pont, mint az emberevő fa, ezek a kövek, amik már az ősi idők óta léteztek, különböztek az átlagos kövektől. Pont, mint a szél, ami körbe vette ezt a területet.
– Mindegy.
Cale, aki azon gondolkodott, hogy esztétikusan kellemesre készíti el, máshogy döntött. Idegesítő lenne. Túlságosan idegesítő lenne. Elővett a zsebéből egy pár kesztyűt, és felvette őket, mielőtt felvette volna a köveket, hogy felpakolja a maradékát a kőtoronynak.
Klakk. Klakk. Klakk. A kőtorony felépült, kövenként.
Nem vett annyi időt igénybe. Még Taylor is egészen könnyedén megoldotta ezt a részt. Ellenben Cage, aki nem ment be a középső területre, és helyette a vihar magján kívül várakozott, eléggé szenvedett. Ez a középső terület, mint mindegyik ősi erővel, olyan hely volt, ahova az ember csak egyedül léphetett be.
– Ez könnyű.
Cale felvette az utolsó fekete követ, és gyengéden lehelyezte a kőtorony tetejére. Ebben a pillanatban történt.
Fény!
A fekete kövek lassan fehérré váltak. Ezzel egy időben Cale felállt és körbe nézett.
A szél lassan elcsendesedett.
–… Huh?
Cale figyelmen kívül hagyta a sárkány zavarodott hangját, és addig várt, amíg a szél teljesen el nem állt. Aztán keresztbe fonta a kezeit, és hallgatta az öreg hangját. Nem volt más választása.
*Megpróbáltam harcolni velük. Viszont, nem tudtam, hogy ennyire gyenge vagyok a fájdalom ellen. Ők nem olyan emberek voltak, akik az urat szolgálták. Csak akkor ébredtem erre rá, miután mind külön utakra mentünk, és egyedül maradtam.
Az öregember szavai megragadták Cale figyelmét. Aztán felidézte az Elpusztíthatatlan Pajzs tulajdonosának szavait:
’Az emberek a Sötétség Erdelyében, akik az úr szolgáinak hívták magukat, csak borzalmas ételt adtak nekem.’
Aztán rossz érzése lett attól, hogy olyasmit tudott meg, amit nem kellett volna.
Különös érzése volt, hogy a dolgok, amiket most hallott, olyasmik voltak, amiket senkinek nem kellene elmondania az életében.
Cale még inkább a szemöldökét ráncolta, ahogy az öregember tovább beszélt. Ez a hang olyasmi volt, amit csak Cale hallott, így a sárkány tétovázott, miközben a csendesen álldogáló Cale-t nézte.
*Rakásba tettem a köveket. Rakásba tettem őket remélve, hogy visszafordíthatom az időt, remélve, hogy boldog lehetek. De aztán elpusztítottam.
*Gyűlöltem az önző énemet, amiért a saját boldogságomra gondoltam, miután elárultam a társaimat, és elfutottam.
– Hah.
Cale megeresztett egy hosszú sóhajt. Ez az öregember elkeserítő volt. Cale frusztráltan mondta:
– Az ember természete, hogy önző legyen.
Az öregember hangja eltűnt egy pillanatra.
’Vége van?’
Cale lemosolyodott, arra gondolva, hogy az öregember végre a végére ért. Viszont a zokogó hang ismét folytatta:
*Khm. A nővérem is ugyanezt mondta. Ő egy valóban nagyszerű nővér volt. Megbízhatóbb volt, mint bárki más. Oh, az én nővérem. Hüpp!
… Az öregember sírt.
– Megőrülök.
Tap. Tap. Tap. Cale türelmetlenül trappolt a lábával a földön. Cale nem akart így itt állni. Miután sírt egy darabig, az öregember kifejezte a háláját:
*Te, akinek megvan az ismerős erő. A te goromba természetedtől a bátyám jut eszembe. Irigylem, hogy mennyire goromba vagy.
És végre, az öregember elmondta a végső szavait, amikre Cale várt. Ezek ugyanazok az utolsó szavak voltak, amiket az öregember Taylornak mondott.
– Törd el. Akkor „le fogod küzdeni” a határaidat.
Cale elmosolyodott, és tétovázás nélkül, azonnal lerúgta a kőtornyot.
Tang. Omlik. Bumm!
A fehér kövek szétröpültek, hogy a földnek és a falnak csapódjanak. A sárkány, aki eddig Cale-t nézte, összerezzent, és úgy nézett Cale-re, mintha megőrült volna. Ellenben, a következő jelenettől a sárkánynak elakadt a lélegzete.
– Váó.
Az eltört kőtorony.
Egy fehér fény lebegett fel a kőtorony alól.
Oooooong.
A gyengéd rezgés, amely végig lüktetett a barlangban, érződött Cale talpa alatt. Ebben a pillanatban a fény Cale felé iramodott.
Cale kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a fényt. Amint megragadta, a fény nyílvesszőként lőtt ki Cale szíve felé. A fény-nyílvessző átszúrta Cale szívét, mielőtt felragyogott és eltűnt.
– Hu.
Cale kieresztett egy mély levegőt. Aztán lenézett, hogy a felsője alá nézzen. A díszes pajzstetoválás, ami a szíve fölött volt, eltűnt, és lecserélődött egy piros szívre.
Cale azonnal érezte az új életerőt a testében. Az életerő a ’Szív Életerejéből’, még erősebbé teszi a pajzsot. Ő is sokkal gyorsabban fog felépülni, mint egy átlagos ember, még ha meg is sérül.
A pajzzsal ellentétben, ami egy szupererő volt, ez különbözött az emberi test fizikai erejétől. Ez a regenerációs erő annyira erős volt, hogy képes volt fennmaradni az ősi időktől, hogy így tovább lehessen adni.
Cale ismét előhozta a pajzsát.
– Ahogy arra számítottam.
Cale elmosolyodott. A pajzson lévő minta szívre változott. Az egyetlen különbség a mellkasán lévő tetoválástól, hogy ezüst volt, nem piros. Aztán visszavonta a pajzsot, mielőtt azonnal megindult.
– Te.
Cale a sárkány felé tartott, aki úgy tette, mintha semmi nem történne, és helyette tovább nézte a plafont. Cale tovább nézte a sárkányt, aki a földhöz lapult. Aztán közönyösen megkérdezte a sárkányt, mintha követ dobott volna egy tóba.
– Velem akarsz jönni?
–… Te annyira gyenge vagy, hogy védelemre van szükséged. De nem szeretem az embereket.
Ezt válaszolta a sárkány, mielőtt láthatatlanná kezdett válni. Ismét használta a láthatatlan mágiáját. Cale felhorkant az eltűnő sárkányra:
– Micsoda szeszélyes egy kölyök.
Ő is szeszélyes volt, hogy feltette a kérdést, miután azt mondta a többieknek, hogy hagyják figyelmen kívül a sárkányt, de ez a sárkány is ugyanilyen rossz volt. Ellenben, nem ignorálhatta a sárkányt, miután korábban előugrott, hogy megmentse.
Cale körbe nézett a barlangban, amiben már nem tombolt semmilyen szélvihar, mielőtt megfordult, és távozott a barlangból. Természetesen, kifelé is ki kellett másznia. Visszarakta az indákat az eredeti helyükre, és rendesen elfedte a bejáratot.
Aztán megfordult, és megszólalt, miközben elsétált. A tekintete egy füves területre szegeződött:
– Látlak a fűben állni.
Látott négy nyomot a fűben, mindegyik a sárkány egy-egy lábát szimbolizálta. Aztán a nyomok gyorsan eltűntek. A sárkány felrepült az égbe. Cale megrázta a fejét.
’Azt hiszem, a családom végül nőtt.’
Cale akaratlanul is megeresztett egy mély sóhajt. Egyértelmű volt, hogy a sárkány tovább fogja követni láthatatlanul. Mégis miért volt ez a sárkány ennyire kezdő, amikor olyan ősi mágiákat ismer, mint láthatatlanság? Cale azt hitte, hogy minden sárkány értelmes volt, de úgy tűnt, hogy nem ez a helyzet.
Miután lesétált a hegyen, Cale látta Choi Han bíráló arckifejezését. Choi Han némán nézett Cale-re, mielőtt megszólalt:
– Hempergett… a hegyen?
’Csudába.’
A széltől a haja egy szénakazal volt, és a ruhái piszkosak lettek, miután végig mászott a köves és poros barlangbejáraton.
Cale komolyan válaszolt:
– Igen. Hemperegtem.
Choi Han aggódva nézett Cale-re. Cale csak elkerülte a tekintetét.
Azon az éjszakán, Cale azt mondta a cicáknak, hogy vigyenek el egy üzenetet. Egy levél volt, amit mágiával készített, ami lehetetlenné tette, hogy meghatározzák a levél íróját.
– Bizonyosodjatok meg róla, hogy nem látnak meg titeket.
A levél az új remény volt Cage papnőnek és a Márki legidősebb fiának, Taylornak.