A Gróf Család Szemétje – 122. fejezet: Örülök a találkozásnak (5. rész)

Harol nem tudta megérteni Cale nyugodt viselkedését.

‘Amíg tudod?’

Ez egy alkalom volt Cale számára, hogy nagy bevételt szerezhessen. Két dokumentuma volt, amelyek a kezében árthatott Whipper Királyságnak. De nem lesz kapzsi?

Harol nem tudta elhinni. De ezzel egy időben, nem volt más választása, mint elhinni. A saját fülével hallotta.

‘Ez az az ember, aki megvette a Mágikus Tornyot 10 billióért és nem is kutatta át.’

Cale azt mondta, hogy a Mágikus Torony 20. emeletét akarta birtokolni, amikor megtörtént a vásárlás. Senkit nem küldött ezután, hogy vizsgálatot végezzen. Harol ráállított valakit, hogy folyamatosan megfigyelés alatt legyen a torony egész évben, arra az esetre, hogy ha Cale találna valamit.
De Cale nem csinált semmit a Mágikus Toronnyal a megvásárlást követően.

ㅡ …Maga nem vágyódik a pénz után? ㅡ kérdezte meg akaratlanul Harol. Látta, ahogy Cale megcsóválta a fejét.
ㅡ Tudja mennyi pénz van a Henituse térségben? Több pénzünk van, mint amennyit el tud képzelni. Én vagyok a Henituse család első fia.

‘Igaz.’ ㅡ Harol erről elfeledkezett.

Cale olyasvalaki volt, akinek nem okozott gondot 10 billió gallont elkölteni, mintha semmiség lett volna.
Cale még egy okot adott a zavarodott Harolnak, hogy elfogadja a helyzetet.

ㅡ Tudom, hogy ezek a dokumentumok, amelyek a kezemben vannak, olyasmik, amelyeket a kontinensen lévő összes politikai hatalom meg akarna szerezni. Én nem kívánok az általuk kiváltott vihar közepébe kerülni.

Azonban Cale ezt nem gondolta komolyan. Tudta, hogy a vihar közepe a legnyugodtabb pont.

Cale békét akart, amíg mindenki más háborúban állt. Ezért adta el mind Whipper Királyságnak, mint a korona hercegnek.

ㅡ Ifjú mester-nim, azt állítja, hogy nem akar veszélyes helyzetbe kerülni, így eladja most nekünk? Erről van szó?
ㅡ Igen. Pontosan. Mint tudja, én békeszerető vagyok.

Ez az indok elfogadható volt Harol számára, mivel Cale olyan ember volt, akik nem akarta felfednie Harol személyazonosságát.

Harol elfordult Cale-től és körbe nézett a sátorban. A többi Vezető úgy nézett ki, mintha még mindig lett volna bennük kérdés, de Toonka és a harcosok oldala mintha ámulatban lett volna Cale-től.

‘Olyasvalami, amire amúgy is szükségem van.’

A manna tároló eszköz rendkívül csábító volt, hiszen azt mondták, hogy az ősi képességeket utánozta. Harol és a többiek Whipper Királyságban úgy tekintettek az ősi képességekre, mint a leghatalmasabb erőre.

ㅡ Nekem jól hangzik. Toonka Főparancsnok-nim, ön mit gondol?

Toonka nem válaszolt Harolnak, helyette kinyújtotta hatalmas kezeit Cale felé.
Toonka komoly arca, amely módfelett különbözött az általános idióta kifejezésétől, megmagyarázta az őszinte érzéseit Cale felé.

ㅡ Nagyon szépen köszönöm.

Cale felállt és megrázta Toonka kezeit.

ㅡ Ha hálás vagy, ne feledkezz meg erről.
ㅡ Hogyne. Nem fogom elfelejteni a jóindulatodat.

Toonkaval, aki képviselte, Whipper Királyság megvásárolta a dokumentumokat ㅡ, amelyeket a Mágikus Torony titkos laboratóriumában találtak ㅡ, Cale Henitusetól 5 billió gallonért.

A szerződés hamar lezárult, mivel Whipper Királyság siettette.

Cale visszatért a sátrába, miután aláírták a szerződést.

ㅡ Miért követsz ide?

Cale Choi Hanra nézett, aki követte őt a sátrába. Choi Han a kezében tartotta a szerződést és a papírt az 5 billió gallonról.

ㅡ Cale-nim.
ㅡ Mi az?

Cale kigombolta a ruhája felső két gombját, amely egész reggel majdnem megfojtotta, és nem nagyon figyelt Choi Hanra.

ㅡ Ön tényleg elképesztő, Cale-nim.
ㅡ Ha? ㅡ ettől Cale ledöbbent.
ㅡ Cale-nim, az ön képességei első osztályúak. Nem hiszem, hogy van bárki más, aki ennyire tehetséges az ilyen átv- nem, stratégiában. Én ilyen szempontból borzalmas vagyok.

‘Azt akartad mondani, hogy átverés?’

Cale felidézte, hogy Choi Han színészkedése mennyire rettenetes volt.

ㅡ Azonban, szerintem jobb lenne óvatosnak lenni a következő egyénnel, akivel találkozunk.

Cale végre rájött, hogy miért követte Choi Han vissza a sátrába.

Az egyén, akivel a legközelebbi találkozást tervezték, az Arany Sárkány volt.

ㅡ Cale-nim, Ön talán mindig olyan lépéseket tesz, hogy közben két lépéssel előre néz, de az a Sárkány erős. Lehet, hogy Raon és én nem leszünk elég erősek.
ㄱ Azt hiszi nem leszek elég erős? Sokkal erősebb vagyok, mint azt ő hiszi!

Raon visszaszólása betöltötte Cale elméjét, de Cale ez egyszer egyetértett Choi Hannal.
Choi Han csendesen figyelte Cale-t.

ㅡ Igen, Choi Han, igazad van.

Choi Han arca felragyogott egy kicsit, miután látta, hogy Cale egyetért vele.

Azonban Cale ezzel nem foglalkozott. Már így is sokszor gondolt erre a találkozásra az Arany Sárkánnyal.

Ennél a találkozónál a prioritások tekintetében a biztonság volt az első, a biztonság volt a második és a biztonság volt a harmadik. Ez volt az egyetlen módja, hogy biztosan ne haljon meg.

ㅡ Choi Han, ez alkalommal rád hagyom a frontot. Mit gondolsz?

Choi Han lelkesen bólogatott. Ezt akarta. Ő volt a legalkalmasabb, hogy Cale-nimet védje a front felől.

ㅡ Igen, kérem, hagyja csak rám. Meg fogom védeni Cale-nimet és mindenki mást is. Mindent bevetek, hogy erről biztosra menjek.

Ezt a típusú választ akarta Cale hallani. Ha Choi Han ilyen lesz, megérte megpróbálni beszélni az Arany Sárkánnyal.

Choi Han mostanáig nem használta a teljes erejét harcban. Ez igaz volt Raonra is.

ㄱ Itt vagyok, gyenge ember. Másik Sárkányt nem is lehet hozzám hasonlítani.

Cale természetesen figyelmen kívül hagyta Raon blöffjét.

ㅡ Akkor előkészülök, hogy holnap távozhassunk.
ㅡ Helyes. Gondoskodj a pihenésedről, amikor végeztél.
ㅡ Igenis, Cale-nim.

Cale békében érezte magát, miután Choi Han elhagyta a sátrat. De nem volt egyedül. Cale elővett a zsebéből egy arany érmét és a levegőbe dobta.

ㅡ Tessék.
ㅡ Óóóó!

Raon megjelent a levegőben és óvatosan elkapta az aranyérmét a két mellső mancsa között.

ㅡ Ez, ez egy aranyérme!

Ez volt Raon jutalma a Mágikus Torony elpusztításában elvállalt részéért. Bár 10 ezüst érme és 1 arany érme ugyanannyit ért, Raon úgy tűnt jobban koncentrál erre az arany érmére. Cale lassan megsimogatta Raon kerek fejét.

ㅡ Nem nagyszerű?
ㅡ Nagyszerű, ember! Fantasztikus! Köszönöm! Még keményebben dolgozok majd!
ㅡ Helyes.

Aztán óvatosan suttogni kezdett Raonnak. Megígérte, hogy ad Raonnak 1 aranyérmét, viszont.

ㅡ On és Hong-

Azt akarta mondani, hogy On és Hong nem tudhatja ezt meg. Azt akarta, hogy Raon titokban tartsa. Viszont, különös sírást hallott a sátor bejáratánál.

Miaúúú, hehe
Miaaaaúúú!

Nevetés keveredett a nyávogásba. Cale látott két cicát bemászni a sátorba kopogás nélkül.

Persze On és Hong voltak azok.

ㅡ Éleseszű seggfejek.

Cale aztán folytatta, miután látta a csillogó szemeket.

ㅡ Rendben, itt van.

Két aranyérme repült át a szobáb, és On és Hong a levegőben kapták el, még több mozgékonyságot mutatva, mint eddig.

Cale figyelte Ont, Hongot és Raont nevetni, miközben az aranyérméiket fogták, mielőtt lefeküdt az ágyra.

‘…Csak abban bízok, hogy nem egy őrült Sárkány.’

Cale bízott benne, hogy az Arany Sárkány, akivel találkozni fognak, normális. A három gyermek, akiknek átlag életkora 8, őrködtek, miközben ő aludt. Ezek a gyerekek sokkal erősebbek voltak, mint az átlagos Lovag Brigádok.

***
Másnak reggel.

Habár kora reggel volt, Toonka és a többi Vezető kijött elbúcsúzni Cale-től. Cale még soha azelőtt nem látott ilyen arckifejezést Toonka arcán.
Toonka úgy festett, mint aki szégyelli magát, ahogy beszélni kezdett.

ㅡ Látványosság nézőbe mész?
ㅡ Igen. Mondtam Harol Vezetőnek az útvonal terveimről, így nem kell aggódnod, hogy esetleg hátba szúrlak.
ㅡ Nem aggódok. Cale, megbízok benned.

Cale undort érzett, ahogy hallotta Toonkat ilyen gyengéden kiejteni a nevét. Még rosszabb lett, ahogy Toonka tovább beszélt.

ㅡ Khm, nyugodt lehetsz, amíg Whipper Királyságban vagy. És nyugodtan add tudtomra, ha bajba kerülnél.

Cale rendben volt az őrült Toonkaval, de ez a túlzóan kedves Toonka kényelmetlen érzést keltett Cale-ben.

ㅡ Kösz. Észben fogom tartani. Győzelmet kívánok neked a Birodalommal szemben.
ㅡ Hogyne.

Cale elgondolkodott, míg figyelte a bólogató Toonkat, mintha ez egy előrelátható végeredmény lenne.

‘Whipper Királyságnak esélye sincs a győzelemre ebben a háborúban.’

Azonban, Cale véleményével ellentétben, a kontinensen elhelyezkedő erőknek más véleményei voltak.

Ők egy háborút láttak a Birodalom ㅡ, amely káoszban volt a Napisten Templomának pusztulása után ㅡ és Whipper Királyság ㅡ, akik egy összetartó csapat voltak támadásra specializálódva ㅡ között. Sokan úgy gondolták, nehéz meghatározni a háború kimenetelét.

Azért, mert Whipper Királyság célja látszólag nem az volt, hogy elfoglalják a Birodalmat. Úgy tűnt arra koncentrálnak, hogy irányításuk alá kerüljön a Birodalom néhány kastélya.

Ráadásul, logikusnak tűnt, hogy Whipper Királyság a Birodalom után megy. Az Alkímia fejlődésével, a Birodalomnak erősebb kapcsolata a mágiával, mint a legtöbb másik királyságnak.

‘De ez a Birodalom, ami ellen fellépnek.’

Cale úgy állapította meg, hogy a Birodalom fog nyerni a háborúban, ahogy kinyújtotta a kezét, hogy kezet rázzon Toonkaval. Toonka azt gondolta, hogy ez egy búcsú kézfogás, és ő is azonnal elkezdte rázni.
Azonban Cale tett egy lépést előre és belesuttogott Toonka fülébe.

ㅡ Az alkímia alattomosabb, mint a mágia. Védd a harcosaidat mágia rezisztenciával.

Toonka vállai összerezzentek.
Cale mosolygott az emberekre, akik azon merengtek, hogy miről beszélgethetnek, és hozzátette:

ㅡ Biztos vagyok benne, hogy a Birodalomnak van egy beépített emberek a hadseregedben. Habár te már valószínűleg nyomoztál, nézd meg ismét, ha találtad meg. Azokkal kezd, akik közel állnak hozzád. Ez a Császári Herceg bevett taktikája. Menj biztosra, hogy megtaláld a besúgót.

Cale távolabb ment Toonkatól és belenézett Toonka szemeibe, ahogy a következőt mondta:

ㅡ Öld meg.

Toonka pupillája remegni kezdett. Cale elengedte Toonka kezét és gyengéden megkérdezte:
ㅡ Nem bízol bennem?
ㅡ …Bízok benned.

Cale elégedett volt Toonka válaszával.

A Birodalom fog győzni. Azonban Cale bízott benne, hogy Whipper Királyság sokáig kitart és idegesíteni fogja a Birodalmat. Ez időt adna Roan Királyságnak, hogy erősebbé váljon és kialakítsa a szövetségét Breck Királysággal.

‘Fel kell készülnünk, mielőtt Észak eljön.’

Abban a pillanatban, hogy az Északi Szövetség elkezd mozogni, Alberu átveszi az irányítást Roan Királyság fölött és küzdeni fog ellenük.

ㅡ Akkor legyen biztonságos utad. Találkozunk legközelebb.

Cale mosollyal felelt Toonkanak.

‘Legközelebb? Semmi okom arra, hogy még egyszer lássalak.’

Cale odament a kocsijához és megmondta Pendricknek, aki a csuklyáját lehúzva állt, a parancsot.

ㅡ Indulás.

Eljött az ideje, hogy az Arany Sárkány barlangjához menjenek, ahhoz az ősi Sárkányhoz, aki már régóta élt.

***
Cale megszorította a gallérját. Hűvös volt itt, még a nyári idő ellenére is. Nem, ahogy a talpa alatti hó is mutatta, ez a hely hideg volt.

ㅡ Lock ㅡ kérdezte Cale Locktól, aki előtte volt ㅡ, nem járták te itt korábban,
ㅡ Igen, uram. Nem számítottam rá, hogy itt lesz.

Khm.
Cale köhintett és szipogott. Folyt az orra. Rosalyn kuncogott és odanyújtott neki egy zsebkendőt, és Cale eltakarta az orrát vele.

ㅡ Pendrick, ez az a hely?
ㅡ Igen, ez az.

Cale nem számított rá, hogy itt lesz.
Cale a nyakláncra gondolt, ami több rétegnyi ruhája alatt volt, ami viselt. ‘Elnyelő Nyaklánc’ volt az, a nyaklánc, ami megengedte, hogy bármilyen affinitású erőt tárolni lehessen benne.

Elküldte Lockot a Yellia-hegyre, hogy megtalálja a nyakláncot.

Cale felidézte, ahogy Lock visszahozta a nyakláncot és hogyan használta az erőt, hogy kioltsa a tüzet a Dzsungelben.

Cale a havas csúcson állt és lenézett.

Yellia-hegy közismerten az egyik legveszélyesebb hely volt az egész kontinensen.

‘Ki gondolta volna, hogy egy Sárkány barlangja itt lesz?’

Az Arany Sárkány azon a helyen élt, ahonnan Lock elhozta a nyakláncot.

ㅡ Pendrick, mit kell most tennünk?

A csúcson voltak, de nem látták a barlangot.
Pendrick olyan arccal beszélt, amely azt sugallta, hogy rendkívül izgatott, de mellette rendkívül gyenge, és bármelyik pillanatban eldőlhet.

ㅡ Csak várnunk kell.
ㅡ …Milyen sokáig?
ㅡ Addig, ameddig Sárkány-nim látni akar majd minket.
ㅡ …Mi?

‘Csak úgy várakozni fogunk a fagyos hóban?’

Cale körbe nézett, hogy lássa, ahogy mindenki bundákba burkolózott. Beacrox mérges tekintettel nézett Pendrickre. A tekintete, mintha azt kérdezte volna, hogy hogyan létezhet egy ennyire hülye válasz. Úgy tűnt Beacrox nem szereti a hideget.

Ekkor Pendrick óvatosan megkérdezte Cale-t.

ㅡ De ifjú mester-nim, mikor fogok tudni találkozni Sárkány-nimmel? Elteleportál, amikor megmondja neki a helyzetet?

Cale elmosolyodott.

ㅡ Nem.
ㅡ Akkor hogy fog idejönni?
ㄱ Elf, mögötted vagyok. De ez az annyira-nem-is-nagyszerű Sárkány miért nem jött ki üdvözölni minket?

Raon dühös hangja visszhangzott Cale elméjében.
Cale szóról szóra meg akarta ismételni Pendricknek, amit Raon mondott.

ㅡ Pendrick.
ㅡ Igen?
ㅡ Maga mögött- ha?

Ekkor a hegy elkezdett remegni.

Oooooooong.

ㄱ Helyes, persze hogy ki kellene jönnie üdvözölni minket. A nagyszerű és hatalmas Raon Miru itt van!

Cale hallotta Raon diadalittas hangját, ahogy sietősen kinyúlt és megragadta Choi Han vállát.

Buuuuuum-
A csúcson lévő hó kilőtt a levegőbe. Nem, pontosabban fogalmazva, maga a hegycsúcs lőtt ki.

ㅡ Ha?
ㅡ Ááá!

Mindenki alig találta meg az egyensúlyát, ahogy a hegycsúcs közepére néztek. Cale is ugyanígy tett.

ㅡ Ó, végre találkozunk, Sárkány-nim!

Pendrick összetette a két kezét és megvadult. Tényleg egy odaadó hívőnek tűnt. Cale gyorsan Choi Han mögé lépett és jelzett Rosalynnak és a többieknek, hogy álljanak az oldalára vagy mögé.

‘Rossz lenne, ha a Sárkány megeresztene egy lehelet támadást.’

Az Arany Sárkány képes lenne lehelet támadást indítani, mivel felnőtt Sárkány volt.

Cale megkönnyebbült, miután látta, hogy mindenki körbe vette.

Buuuum!
A hegycsúcs, amely kilőtt, hirtelen megállt a levegőben, hogy felfedjen egy hatalmas barlangot. Cale észrevette, hogy azon az irányon kívül, ahol álltak, mindenfelé lavinák zúdultak le a hegyen.

Ekkor történt.

ㅡ Hah?

Abbamaradt a havazás.

A hó, amely beterítette az egész hegycsúcsot, hirtelen nem esett tovább az égből.

‘A Sárkány csinálta a havazást?’

‘Hogy lehet ekkora munchkin? Raon is képes lenne ilyesmire?’

Cale elmerengett, hogy egész eddig alábecsülte-e Raon hasznát.
De nem tudott tovább ilyesmiken gondolkozni. ahogy meghallotta, hogy valaki sétált feléjük.

Klikk. Klikk.
Ritmusos lépések érkeztek a barlang felől. Cale látta, hogy mintha egy baba sétált volna ki a barlangból.
És végül, az egyén kisétált a sötétből a fénybe.

Egy Elf volt, gyönyörű szőke hajjal. Ez az Elf annyira gyönyörű volt, hogy hozzá képest még a Bálnák is rondának számítottak.

Cale látta, ahogy az Elf elmosolyodik.

ㅡ Óóóóóóó-
Plop. Pendrick letérdelt.

Ez megadta Cale-nek a megerősítést, amire szüksége volt.

Ő volt az Arany Sárkány.
Ő volt az őrült Sárkány fajnak a tagja.

Ekkor:
ㄱ Előbb én!

Ahogy Cale összerezzent Raon hirtelen kiáltásától…

ㅡ Ha! ㅡ Pendricknek elakadt a lélegzete.

Egy apró fekete paca sietett el mellette. Pendrick döbbentnek tűnt, ahogy a fekete paca felé kiáltott:

ㅡ F-Fekete Sárkány-nim!

Persze a fekete paca Raon volt.

Cale sóhajtott, ahogy nézte Raont a szőke Elf felé repülni, nem adva Cale-nek esélyt, hogy megállíthassa. A kicsi Fekete Sárkány azonnal megérkezett a szőke Elf elé.

ㅡ Hooooo ㅡ eresztett meg a szőke Elf egy döbbent sóhajt és különös arccal nézett Raonra.

Raon szélesre nyitotta a szárnyait az Arany Sárkány előtt, aki Elfnek tűnt, és magabiztosan kezdett el beszélni.

ㅡ Örülök a találkozásnak!

Raon izgatottnak tűnt.

A szőke Elf arca még különösebbé vált. Azonban Raon nem fejezte be.

ㅡ Én a nagyszerű és hatalmas Raon Miru vagyok! Te ki vagy?

Raon szemei mintha várakozással lettek volna tele, ahogy a szőke Elfet nézte. A szőke Elf végre megszólalt egy pillanatnyi csend után.

ㅡ Mi a franc. Tényleg Sárkány vagy? Van olyan Sárkány, amely azt mondja egy másik Sárkánynak, hogy ‘örülök a találkozásnak’?

Az Arany Sárkány látszólag azt kérdezte, hogy hogyan létezhetett egy ennyire különös létforma.
Cale számított erre.

Ez egy igazi Sárkány volt, egy faj, amelyről azt mondták, hogy önző és egocentrikus.

Lehetetlen volt, hogy ennyire önző lények boldogan üdvözöljék egymást.
Nagyobb valószínűséggel csak harcba keverednek, miközben azt állítják, hogy ők a legjobbak.

Cale megbökte Choi Han hátát. Choi Han azonnal megragadta a kardja markolatát. Felkészült, arra az esetre, ha az Arany Sárkány civakodást kezdene.

<< Previous Chapter | Index | Next Chapter >></h3

Bookmark (0)
Please login to bookmark Close

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *