Ismét csend töltötte be a barlangot. Litana elfordult Cale-től, hogy a beosztottjaira nézzen.
Látni akarta, hogy jól hallotta-e.
A beosztottjai arcán is hasonló kifejezés ült.
– Cale úr, megkérhetném, hogy elmagyarázza ezt?
Litana, aki a barlang falának dőlt, felült egyenesen.A bőrpáncél a tűztől megszáradt, megmutatva erős harcos testét.
– Roan Királyság lakója vagyok.
– Északkeleti vagy. Mi emberek vagyunk, akik a dzsungelben dolgoznak, mint harcosok.
– Értem. Egy kis területről érkeztem Roan Királyság sarkából. Hm.
Cale megvakarta az orcáját, mintha nyugtalanul hallaná, hogy Litana csak “harcosnak” hívta magát, és óvatosan folytatta.
– Egy kis nemesi családból származom. Ennek köszönhetően nem okoz gondot pénzügyileg az utazgatás. És van egy csapat is velem.
– Egy csapat?
– Igen. On-nal egyedül jöttünk be az erdőbe, de vannak emberek, akik megbíznak bennem és követnek.
Litana és beosztottjai, akik értékelték a “vezető és követő” filozófiát sokkal gyengédebben néztek most Cale-re.
– Mindenesetre, ahogy utazgattam, szembe jött velem egy #sorsdöntő találkozás.
– Sorsdöntő találkozás?
Cale arcán savanyú mosoly ült és összehúzta a szemeit, mintha egy nehéz emléket idézne föl.
– Igen, elkapott egy óceáni örvény és épp csak sikerült kijutnom belőle. Amint kijutottam, akkor találtam meg ezt a sorsdöntő találkozást egy barlangban. Ekkor találtam egy sérült embert és megszereztem. Megkönnyebbültem attól, hogy talán ez volt az oka, hogy elkapott az örvény, oh – váratlanul feszélyezett mosolyt öltött – Sajnálom. Ez nem az a történet, amit el akartam mondani.
Litana ránézett a nyugodt Macska törzs cicára, On-ra, mielőtt visszanézett Cale-re. Ez a tisztelettudó és udvarias nemes nem is viselkedett arrogánsan, mivel nemes volt.
– Nem, csak nem tudtam elsétálni anélkül, hogy tettem volna valamit.
Nagyon erkölcsösnek és jó embernek tűnt.
– Mindenesetre, volt egy erő, amelyet akkor meg tudtam szerezni.
– Milyen erő? – Litana rájött, hogy Cale eljutott a pontra és megkérdezte.
– Tűzelnyomó Víz. Képes elnyomni bármilyen és mindenfajta tüzet.
Litana és beosztottainak szeme elhomályosodott. Egyértelműen másnak hangzott, mint átlagos víz.
És ez pontos lenne. Ez a víz másmilyen, mint az átlagos víz.
Mindegy volt, milyen tűzről van szó, ha benne szerepel az a szó, hogy tűz, akkor elnyomja.
Eredetileg Toonka találta volna meg ezt a sorsdöntő találkozást, és alapul használta volna, hogy olyan testet csináljon, amit nem lehet megégetni.
Viszont Cale nem félt attól, hogy megégjen a Szív Életereje miatt. Egy kicsit fájna, de a Szív ÉLetereje miatt azonnal meggyógyulna. Miért használna ilyesmit pluszba arra.
Helyette Cale a vizet az “Elnyelő Nyakláncba” tette, amit Lock hozott vissza.
– Viszont – folytatta Cale óvatosan –, van határa, hogy mennyit használhatok, szóval nem vagyok benne biztos, hogy elegendő lesz.
– Ah – engedte ki a levegőt Litana.
Kinyitotta és becsukta a száját párszor, mielőtt végül megkérdezte:
– Értékes erőnek hangzik. Rendben van, hogy számunkra használja?
Cale keményen megdolgozott, hogy a szája sarkai ne gördüljenek felfelé.
Egyértelműen meg volt a határa, hogy mennyit használhatta.
– Annyira korlátozott, hogy elegendő nagyjából egy akkora tűz kioltására, mint az egész Nyugati Földrész?
Mindaddig, amíg Cale nem oltott ki az egész Nyugati Kontinensen végig égő tüzet, egész életére elegendő volt neki.
Viszont, nem mintha hazudott volna.
– Nos, hogy szólíthatom?
– …Szólítson Lina-nak.
Az egyik beosztott összerezzent. Cale úgy tett, mintha nem vette volna észre, és Litana álnevét használta.
– Lina kisasszony.
– Igen?
– Nincs olyan, hogy értékes vagy nem értékes, amikor erőről van szó. Én úgy hiszem az a fontos, hogyan használod az erőt.
Litana és beosztottjai látták, hogy Cale szemei tisztábbak, mint valaha.
– Ha használhatom ezt az erőmet, hogy megmentsem a természetet, az állatokat, a növényeket, valamint az embereket és megélhetésüket, hiszek benne, hogy egyértelműen használnom kell.
Litana önkéntelenül ökölbe szorította a kezét. A szíve is hevesen vert.
– Persze, most, hogy mesterként ismert el, személyesen kell odamennem és használni. Lehet, némi időbe beletelik és terhet okozok.
– …Be kell mennie a tűzbe, hogy használni tudja?
– Azt hiszem belemenni a tűzbe problémás lenne, de valószínűleg közel kell mennem hozzá.
Cale látta, ahogy Litana összehúzza a szemöldökét. Hála és sajnálat töltötte be a szívét. A beosztottjai is hasonlóan éreztek. Persze, ketten közülük még mindig elővigyázatosak voltak vele szemben, de még ők is hálát éreztek Cale felé.
Aztán Cale elindította az utolsó csapást.
– örülni fogok, ha az erőmmel segíthetek. Megmenteni és segíteni akarok mindenkinek.
> Ez nem a gyenge ember, akit ismerek. Nem, te jó ember vagy, de akkor is, ez nem te vagy. Mindenesetre, megmenteni valakit jócselekedet!
A 4 éves kaotikussá vált, mielőtt döntésre jutott. A másik oldalon On csak ásított és elnézett Cale-ről.
– Nagyon szépen köszönjük.
Cale gyengéd mosolyt öltött magára válaszul. Azonban a szemei ridegen figyelték Litana-t és beosztottait.
Litana eljött az erdőbe hátra hagyva a dzsungelt és az embereket, akiket meg kellett védenie, egyetlen reménysugara volt. Két hete itt voltak semmi eredménnyel.
Számukra Cale nem különbözött a sárkánytól a legendában.
– Hogy tudnánk visszafizetni a kedvességét?
– Kedvesség? Nem. Még nem csináltam semmit. Csak van egy olyan érzésem, hogy ezért az okért vonzott az erdő.
Litana csodálta Cale-t, aki nem mutatott egyetlen uncia kapzsiságot sem. Tényleg egy jó-lelkű embernek tűnt.
Bosszút tízszeresen visszafizetni, míg kedvességet a legjobb tudása szerint visszaadni.
– Cale úr, én mégis vissza szeretném fizetni Önnek valahogy. Ki fog vezetni minket és használni fogja a tűzön a korlátozott erejét. Nem fogadhatjuk el anélkül, hogy viszonoznánk.
– Nem, tényleg rendben van – öltött magára egy kínos arckifejezést Cale.
Aztán mintha elgondolkodott volna valamin, mielőtt összecsapta a kezét, mintha kitalált volna valamit: – Oh!
Úgy tűnt, zavarban van, ahogy Litana-hoz és embereihez kezdett beszélni:
– Egy könyvben olvastam a Dzsungel 1. szakaszáról. Az eleven dzsungel és tiszta partvonal együttese gyönyörűvé teszi. Azt mondják, hogy a naplemente fantasztikus ott. Emlékszem, ahogy olvasás közben arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű lenne egy villát birtokolni az 1. Szakaszban.
Az 1. Szakasz volt az, ahol jelenleg a tűz égett.
Az 1. Szakasz keleti tengerpartja tele volt ritka anyagokkal, mint arany.
A regényben egy sámán a Keleti Kontinensről végül egy hónappal később eloltja a tüzet. A sámán elmegy a partra, hogy tengervizet gyűjtsön, amikor megtalál egy aranyércet.
Ez az aranyérc csak a jéghegy csúcsa volt ennek a ’Mágikus Kő’ halomnak.
Nem egy teli bánya volt, csak egy halomnyi a legminőségibb Mágikus Kövekből eltemetve. A sámán titokban tartja, mielőtt összegyűjti az összeset és elmenekül vele.
– Elmehetnék az 1. Szakaszba sétálni, megnézni a naplementét, miután a tűz kialudt?
Hirtelen, Litana nem tudott mit mondani. Az 1. Szakasz gyönyörű partvonala. Viszont, azon a részen is tűz égett. A férfinek, aki előtte áll, tudnia kellett volna, hogy még azt követően is, hogy a tűz kialudt, a kilátás ott borzalmas lenne. Viszont, az hogy nem kért földet vagy pénzt, csak annyit, hogy meglátogassa, meglepte őt.
Ezért volt ő az, aki először felvetette:
– Nem hiszem, hogy látni elegendő.
– Elnézést?
– Építek egy villát ott önnek. Ha nem elégedett az 1. Szakasszal, akkor megépítem bárhol a Dzsungelben.
– N-nem, semmi szükség rá. Ez túl sok! Tényleg rendben vagyok.
Cale-nek keményen kellett dolgoznia, hogy ne csússzon a szája mosolyra.
– Nem, megépítem a villát önnek.
– Oh, hát, ha ragaszkodik hozzá – öltött magára Cale válasz közben egy ’semmit sem tehetek’ arckifejezést – Ha képes vagyok segíteni eloltani a tüzet, a villa túl sok lenne. Kérhetnék csak egy kis területet, ahova építhetek egy villát?
Litana meg tudta mondani, hogy habár Cale azt állította, hogy egy kis nemesi családból származott, valójában nem így volt. A ruhának az anyaga, a mágikus táskájának a mérete, valamint az eleganciája alapján, biztosan olyasvalaki volt, aki könnyedén tudott villákat és földet venni.
– Persze, hogyne. Annyi területet adok önnek, amennyit szeretne. Tulajdonképpen, ragaszkodom hozzá. Csak akkor leszek elégedett, ha ez megtörténik.
’Nagyszerű’
Cale visszatartotta az ujjongását és megeresztett egy sóhajt, ahogy bólintott.
– Hogyne, biztosan így teszek.
Úgy tett, mintha nem érdekelné a terület a Dzsungelben, de beleegyezett, mivel Litana ragaszkodott hozzá. Ettől Litana eldöntötte, hogy ha minden jól alakul, akkor többet fog adni, mint amennyit Cale elfogad, hogy visszafizethesse a hálájának tartozását.
Cale nagyon jól ismerte Litana természetét. Cale belenézett On szemébe, ahogy tovább simogatta.
’A célod a földterület, igaz?’ – kérdezte látszólag On tekintete, de Cale úgy tett, mintha nem venné észre, ahogy kinyitotta a mágikus táskáját.
– Szeretnének enni valamit? Mindannyian olyan éhesnek tűnnek.
– Oh, az.
Cale elővette a táskájából az ételt, amit Beacrox készített neki. Ismerte az alapját annak, hogyan fordítson valakit a saját oldalára.
’Valaki, aki enni ad, jó ember.’
Így nyerte el Choi Han bizalmát is. Cale megérintette a plédet, amelyet Litana beosztottjai adtak neki, majd folytatta:
– Tekinthettek rá úgy is, mint ennek a plédnek a kifizetése. Osztozzunk meg egy étkezésen és induljunk el holnap.
A légkör lezserből nagyon barátságosba fordult.
– Először visszatérünk a faluba, ahol a csapatom van, majd átvágunk az erdőn a Dzsungelhez. Kérem, egyenek.
Cale tovább pakolta a dolgokat Litana és beosztottjai számára.
– Nem tudnak semmi erőt használni a Dzsungel megmentésére, ha nem esznek.
Cale szavaitól Litana és az emberei azokra gondoltak, akik rájuk vártak. Cale számára pedig, őrá a Mágikus Kövek vártak.
Litana az ételre nézett, ami még mindig friss és meleg volt, mivel eddig a mágikus táskában volt, és megragadta a villát, amit Cale nyújtott neki.
– A legenda nem volt messze az igazságtól – morogta magának aztán.
– Tessék? – Cale ugyan hallotta az egészet, de úgy tett, mintha egy szavát se hallotta volna.
– Nem, semmiség. Fenségesen finom, Mr. Cale.
– Örülök.
Litana és beosztottai képesek voltak lazítani és két hét óta először volt egy egész éjszakájuk. On felsandított Cale-re, aki elégedetten nézte őket, majd felsóhajtott.
***
– Mr. Cale, ez fantasztikus.
– Ugye? On elképesztő.
Cale Litana-ra és embereire sandított, akik őt követték. Hatukat elnézve a Nap alatt, könnyedén lehetett látni, hogy erős harcosok voltak.
A Déli Földrészen két különböző típusú harcos volt. (Koreai nyelven két külön szót használtak – Moosa & Junsa –, de mindegyik ugyanarra az angol szóra mutat fordításban, ami ‘harcos’ vagy ‘katona’ fordítást kaphat magyarban.)
Olyasvalaki, mint Toonka a “harcos” típus volt, míg az Északi Lovagok inkább “katonák” (Emellett a fordítás mellett döntöttem, szerintem találó így). A Dzsungel emberei a kettő keverékai voltak. Jók voltak mind a harcban, illetve a harcművészetük fejlesztésében vagy fegyverhasználatban.
– Miss Lina, már majdnem elértük Hoik Falut.
Cale látta, ahogy Litana és emberei ezt hallva szorosabbra húzták magukon az esőkabátot. Váratlanul lépték át a határt, szóval igyekeztek minél jobban eltakarni magukat a sötétkék esőkabátjukkal.
Litania főleg igyekezett minél jobban eltakarni fekete haját. A királyi családnak korom fekete haja volt. Mivel a déli emberek kisebbik csoportjába tartozott és erősen igyekezett elrejteni a kilétét, bárkinek nehezére esett volna megállapítani, hogy erős harcos.
Viszont Cale tudta az igazságot.
‘Egy szinttel Choi Han alatt.’
Sokkal erősebb volt Toonka-nál. Az, hogy egy szinttel volt Choi Han alatt azt jelentette, hogy nagyon erős volt. Ha egyszer felpattant a Fekete Párducára és a lándzsáját használva senki sem volt képes elkapni őt. Az ellenségei számára ő maga volt a halál, még nappal is, ahogy a dzsungelben mozgott, amely sötét volt az erdő árnyaitól. Így lett ő a Királynő, aki egyesítette a Dzsungelt.
A Dzsungel vezetőjének empátiára és erőre is szüksége volt. Meg kellett védeniük a törzsüket.
– Mindjárt ott vagyunk.
Cale érezte Litana csapatát maga mögött, ahogy tovább indult előre. On irányította a ködöt, hogy utat nyisson nekik.
A köd elkezdett odébb mozdulni.
– Oh – eresztettek meg egy sóhajt Litana emberei. Érezték, hogy végre kikeverednek ebből, a ‘Visszatérés Nélküli Útról’. Cale csak csendesen tovább ment.
Litana és a beosztottjai még inkább bíztak Cale-ben, ahogy nézték őt közönyösen sétálni az úton.
Csipp-csöpp.
Az eső ráhullott az új esőkabátjára, amelyet Litana-tól kapott.
> Itt vagyunk.
Végre, a köd felemelkedett és láthatták Hoik Falu bejáratát. Visszatért.
– Ha – sóhajszerű nevetés szaladt ki Cale szájából.
– Miaúú – On kiugrott Cale kezéből és szaladni kezdett – Miaúú!
Hong ugyanúgy szaladt felé. A testvérek egymáshoz szaladtak és elkezdték egymáshoz dörgölni az orcájukat. Cale összefonta a karjait, ahogy a két cicát nézte, mielőtt a szemöldökét ráncolta, ahogy meglátta az embereket a jelzés mellett ácsorogni.
– Miért álltok mindannyian idekint az esőben?
Hans, Choi Han és Rosalyn őt várták. Egyikük sem válaszolt, helyette, mind úgy tettek, mintha nem hallották volna.
– Ifjú mester-nim, mint megbízott komornyik, nem tudtak aludni.
– Cale-nim, hideg van. Kik ezek az emberek ön mögött?
– Ifjú cale mester, kellemes kirándulása volt?
Cale leengedte a kezeit és odament hozzájuk. Eléjük állt és megszólalt:
– Visszaértem.
Cale nem akarta látni a mosolyt az arcukon, szóval elfordult. A tekintete az emberekre esett, akik őt bámulták. Azoknak a családjai voltak, akik bementek és sosem tértek vissza.
Cale odament az öregemberhez, aki a tábla mellett ült. Ugyanaz az öregember volt, aki figyelmeztette az erdőről. Aztán leguggolt az öregember mellé. Az öregember szemei remegtek a hitetlenkedéstől.
– Öreg – mondta Cale magabiztosan.
Cale, nem, Kim Rok Soo, tudta, hogy milyen várni valamire, ami sosem fog visszatérni. Tudta, hogy a szülei halottak, de egy ponton remélte, hogy ha elég sokáig vár, akkor visszatérnek. Cale belenézett az öregember szemeibe.
– Nincsen sárkány.
A legenda nem létezett többé.
Az öregember szemeiben könnyek gyűltek. Csendesen lenézett a földre, mielőtt újra és újra bólogatni kezdett.
Cale elsétált mellette és a többiek mellett, mielőtt közönyösen hozzátette:
– Láttam némi ruhát és csontvázakat az erdőben. Elhozhatom nektek, ha szeretnétek.
Cale csak ennyit tudott tenni értük.
Visszatért a csapatához és Choi Han-hoz kezdett beszélni, aki oda-vissza nézett közte és Litana csapata között, akik más stílusú ruhát viseltek.
– Szedd össze a holminkat – rámutatott az erdőre – Elmegyünk a Dzsungelbe.
A tűz, amely beterítette az egész 1. Szakaszát a Dzsungelnek. Eljött az idő Cale számára, hogy saját maga elnyomja a tüzet.