Rosalyn elmosolyodott.
– Úgy hallottam, hogy egy szemétláda, de úgy hiszem, hogy ez egy hazugság.
Rosalyn szinte azonnal elhagyta a tiszteletteljes hangnemet, ahogy arra Cale számított. Habár az emberek nagy része talán nem tudta, hogy a másik királyságból érkezett hercegnő hogyan néz ki, ez más volt a nemeseknél.
Alacsony rangú nemesek talán nehéznek találták, hogy információt gyűjtsenek, de a Gróf szintjén, mint a Henituse család, az, hogy információja van a szomszédos királyságok nemesekről és a királyi családról, alaptudás volt. Nem csak játék és kacagás volt a nemesi lét.
Cale válaszolt Rosalyn állítására:
– Igaz, hogy híres vagyok arról, hogy egy szemét vagyok. Ellenben, egy mágusnak képesnek kellene ítéletet hoznia az öt érzékszervük alapján.
– Igaza van, ifjú Cale mester. Csak annak hiszünk, amit mi magunk tapasztalunk.
Cale arra gondolt, hogy ahogy Rosalyn beszélt, az egészen különös volt. Fesztelenül beszélt hozzá, mint hercegnő, de amikor saját magára hivatkozott, mint a mágusok közösségének tagja, akkor a ’mi’ kifejezést használta, formálisan beszélve. A személyazonossága, mint mágus, kifejezetten fontosnak tűnt számára.
– De hercegnő-nim.
– Rosalyn.
Látszólag nem szerette, ha hercegnőként bánnak vele.
– Legyen hát. Rosalyn kisasszony, végzett a kérdéseivel?
– Igen. Végeztem.
Mosolygott, ahogy válaszolt.
– Ifjú Cale mester, úgy tűnik, mintha nem akarna kapcsolatba kerülni velem?
Habár tudta, hogy ő egy hercegnő, Cale csak annyit mondott neki, hogy élvezze az itt tartózkodását, és aztán távozzon. Nem, mintha tiszteletlennek találta volna, vagy ilyesmi. Tulajdonképpen, jobban tetszett neki így. Ha különleges bánásmódot akart volna, azonnal felfedte volna a teljes nevét és személyazonosságát.
Azonban nem akarta, hogy így bánjanak vele. Ráadásul, hálás volt Cale-nek, amiért felfedte nekik Lock állapotát.
„Igazán? Én így viselkedtem, mivel hercegnő-nim így szerette volna.
’Hazug.’
Rosalyn csak egy jó kifogásként tekintett Cale szavaira.
Egy ember, aki egy sárkánnyal utazik. A társadalom szemétként ismerte, de a valóságban egyáltalán nem ilyen volt. Könnyedén felfedhette volna Rosalyn létezését, ha tényleg azt akarta volna.
Megköszönte Cale-nek, aki úgy mosolygott, mintha semmiről nem tudna.
– Úgy tűnik, hogy nem értesítette a Roan királyi családot. Nagyon szépen köszönöm.
– Nem probléma. Ilyesminek az érintettek saját akaratából kell, hogy történjen.
Cale arra gondolt, hogy a korona-herceg betört volna a birtokra, ha Cale jelentette volna a palotának.
– Igaza van, ifjú Cale mester. Nem kívánom felfedni magam. Ha a későbbiekben ez problémát okozna önnek, kérem, mondja meg nekik, hogy én kértem meg, hogy ne jelezze. Küldeni fogok egy futárt, hogy alátámasszam a történetét.
– Értettem.
– Köszönöm, hogy megengedi, hogy itt maradhassak. Gondoskodom az ügyemről, és nem okozok önnek semmilyen problémát.
’Nem okoz nekem semmilyen problémát.’
Cale megköszönte Rosalyn-nak, aki azt a választ adta neki, amit a leginkább akart hallani.
– Nagyon szépen köszönöm.
– Semmi probléma, ennek így kell történnie.
Rosalyn lesöpörte Cale köszönetét, mielőtt tovább evett volna. Cale és Rosalyn, ők ketten nem beszéltek már többet. Rosalyn csak néha-néha pillantott rá a sárkányra.
Nem tudott ellenállni. Mint mágus, a tekintete folyton a sárkányra siklott. A sárkány abbahagyta a kolbász evését, ami eredetileg Cale-é volt, hogy Rosalyn felé forduljon. Miután egy darabig figyelmen kívül hagyta Rosalyn folyamatosan pillantásait, végre megszólalt:
– Edd a saját ételed. Ez az enyém.
A Fekete Sárkány közelebb húzta magához a kolbásszal teli tányért. Cale közönyösen halmozott fel még több ételt a tányérra a sárkánynak. A Fekete Sárkány kezdett rászokni a steak ízére, ami különbözött a nyersen evett húsétól, ahogy az asztalon lévő különböző ételektől.
Rosalyn Cale-re pillantott, és Cale lopva felemelte négy ujját úgy, hogy a sárkány ne vegye észre. Négy éves. Rosalyn elmosolyodott Cale üzenetén, és válaszolt a sárkánynak:
– Igenis, sárkány-nim. Nem merném a szemem vetni az ételére.
A Fekete Sárkány ismét enni kezdett, és Rosalyn és Cale is tovább evett.
Nyugodt és békés étkezés volt.
Miután végeztek, Cale felszállt a kocsira, hogy elmenjen az Északkeleti Nemesek Találkozójára. Az Északkeleti Nemesek közé 10 nemesi család tartozik. Ha beleszámoltad a bárókat és az alattuk lévőket, akkor több van, de az alappillére ez a 10 család volt. Ezen 10 családból Cale három emberrel találkozott aznap, akik három olyan családból származtak, akik már régóta baráti viszonyban voltak a Henituse családdal.
– Micsoda dilemma.
Ezért aggódott Cale. Choi Han, aki testőrként követte őt, óvatosan megkérdezte:
– Micsoda? Ha tudok segíteni valamiben, kérem, szóljon.
– Semmiség. Nem kell tudnod.
Cale csak röviden válaszolt, mielőtt ismét gondolkodni kezdett. Choi Han figyelte Cale-t, és ő is elkezdett aggódni. Ez volt az első alkalom, amikor Choi Han ennyire aggódni látta Cale-t.
Cale nem tudta, hogy mit tegyen.
Mégis milyen káoszt kellene okoznia, hogy ténylegesen szemétnek tűnjön? Cale megvilágosodott, miután olyan hatalmas csomaggal ragadt együtt, mint Choi Han és a Fekete Sárkány. Dilemmába került, hogy hogyan éljen szemét életet.
Az Északnyugati Nemesek biztosan látták már Cale szemét viselkedését a múltban. Ráadásul értesüléseik is voltak Cale szemét viselkedéseiről a Henituse területen. Ezért kellett még óvatosabbnak lennie, nem, még kaotikusabbnak kell lennie.
– Hm.
Cale lenézett a két kezére. Egy totális gazemberként kellene viselkednie? Ezzel szemétnek tűnne a szemetek között. Miközben Cale azon elmélkedett, hogy mit kellene tennie, hogy rémesen viselkedjen, a kocsi megállt egy rezidencia előtt. Mivel az Északnyugati Nemesek mindegyikének volt birtoka a főváros ugyanazon területén, nem volt messze.
– Üdvözöljük, ifjú Cale-nim mester.
Cale észrevette az öreg komornyikot üdvözölni őt a kapuban, és az épületre nézett a komornyik mögött.
Ez Gróf Wheelsman rezidenciája volt. Gróf Wheelsman tartománya az Északnyugati területek elején volt, ráadásul nem is volt sem erős, sem gazdag. Ezért volt képes közeli kapcsolatot kialakítani Henituse gróffal Északnyugaton, ahol nem voltak hercegek és márkik. Henituse gróf kedvelte ezt a barátságot, mivel egy olyan számára, mint ő, akinek a területe Északkelet legtávolabbi sarkában volt, hasznos volt egy olyan embert ismerni, aki közel volt a fővároshoz.
Cale Wheelsman gróf örököséről gondolkodott.
’Eric Wheelsman.’
Hans megbízott komornyik óvatosan ezt tanácsolta Cale-nek, mielőtt elindultak volna a találkozóra:
’– Ifjú mester, jó dolog, hogy ilyen remek barátsága van ifjú Eric mesterrel, de azért hozom ezt fel, hogy megkérdezzem, mit gondolna arról, hogy nem lenne-e bölcs döntés, hogy a találkozón a többi nemes előtt nem viselkednek olyan közeli ismerősökként.’
Ebből Cale megtudta, hogy ez az Eric és a test eredeti tulajdonosa nagyon közeli viszonyban voltak. Viszont a nemesekről készült jelentésben az információk Eric-ről úgy írták őt le, mint egy jó ember, aki kissé feszült.
– Ifjú Cale mester, bekísérhetem?
– Hogyne.
Cale követte az öreg komornyikot a Wheelsman rezidenciába.
Eric Wheelsman, Gilbert Chetter és Amiru Ubarr. Ők hárman voltak a rezidencián. Cale még mindig azon gondolkodott, hogyan kellene viselkednie előttük, amikor belépett.
Végül nem is kellett volna ilyesmi miatt aggódnia.
– Cale. Legalább még mindig hallgattál hyungodra. Igaz?
Cale arcán zavarodott kifejezés ült. Eric Wheelsman feltolta a szemüvegét, miután látta Cale arckifejezését. Jelenleg Cale az asztalnál ült, a három nemes körbevette őt, mintha egy interjún lenne.
’Ez furcsa.’
De a légkör inkább vigasztaló volt a részükről, mint sem interjú készítő. Eric Wheelsman megszólalt.
– Nem lenne neked is idegesítő?
Ubarr vikomt lánya, Amiru és Chetter báró fia, Girlbert közbeszólt:
– Igaza van. Ifjú Cale mester, hallottuk, hogy nem szereti az idegesítő formalitásokat.
– Ifjú Cale mester, nincs semmi baj azzal, ha valamit idegesítőnek talál.
Olyan érzés volt, mintha egy gyereket próbáltak volna vigasztalni. Cale első válasza az állításaikra:
– Igen, idegesítő.
– Látod! Ezért!
Tap.
Eric finoman dobolt az asztalon. Nem úgy tűnt, hogy azért, mert mérges, hanem inkább egy tudattalan mozgás volt.
Cale-re nézett, aki egy aranyos kisgyermek volt, amíg fel nem nőtt egy szemétté, és csendesen folytatta:
– Ezért nem kell semmit mondanod vagy csinálnod. Csak maradj nyugton! Maradj nyugton és mi majd gondoskosunk neked mindenről. Amúgy is utálod az idegesítő dolgokat és formalitásokat.
Cale izgatott arckifejezéssel válaszolt:
– Nagyon jó vagyok abban, hogy nyugton legyek.
– Huh? Igazán? Oh, igen. Olyan vagy. Nagyon jó vagy benne.
Eric-et úgy ismerték, mint feszült embert, de az a típus volt, aki minden miatt aggódott. De ez csak azért volt, mert szeretett mindenre gondolni, mielőtt ténylegesen megtörténtek volna.
Cale-hez kezdett beszélni, aki az aggodalmainak középpontjában volt tegnap óta, amikor megtudta, hogy Cale tényleg a fővárosba fog érkezni. A másik kettő Eric-re nézett, mintha szurkolnának neki.
– Az Északkeleti nemesek közül néhányan talán megpróbálnak idegesíteni téged. Azok, akik Stan márki mögé sorakoznak fel, és néhány másik herceg biztosan megpróbálja. De neked csak annyit kell tenned, hogy nyugton maradsz, és én mindenről gondoskodok neked. Mit gondolsz?
Emiatt aggódott Eric a leginkább. A 10 alappillér család közül csak ez a 4 család nem sorakozott fel sehova. A többi nemes, aki beálltak magasabb rangú nemesek mögé a régión kívül, fel akarják ajánlani az egész Északkeleti Nemesek csoportot a felettük állónak.
Óvatosnak kellett lenniük, óvatosnak, és még óvatosabbnak. Ennek a négy családból álló csoportnak kellett a középpontban lennie. Ez volt a módszerük, hogy a legerősebb frakció Északkeleten, és ennek elérésére, a gazdag Henituse család nem okozhatott balesetet a fővárosban.
Eric, mint a másik kettő, csendesen várta Cale válaszát.
– Az nagyszerű lenne.
Cale arcán gyengéd mosoly ült a válasz mellé. Eric arra gondolt, hogy Cale még mindig a múltbeli kedves gyermeknek nézett ki, mindaddig, amíg nem ivott és nem beszélt.
– Tervezem, hogy együtt mutassuk meg a tiszteletünket a korona-hercegnek. Biztos vagyok benne, hogy ezt idegesítőnek találod, és egyből inni akarsz, de ez nehézkes lesz. Mindaddig, amíg ezt a kezdeti üdvözlést megcsinálod, mi gondoskodunk MINDEN MÁSRÓL!
’Oh?’
Cale elvigyorodott. Igen érdekesnek találta a légkört. Felvette maga elől a borospoharat. Cale látta, ahogy Gilbert ettől összerezzent.
Cale ezt is különösnek találta. Lehet, hogy problémás szemét volt, de mivel ugyanazon az oldalon álltak, az egyetlen lehetséges cselekedet számukra az volt, hogy megvédik őt. Megnedvesítette a száját a borral, mielőtt megszólalt:
– Ez nagyszerű.
– Nem igaz?
Eric arcán élénk mosoly ült, ahogy a szemüvegén megcsillant a csillár fénye.
Cale úgy döntött, hogy elfogadja a három nemes ajánlatát, hogy ne csináljon semmit és megkapja a védelmüket. Nagyon tetszett neki ez a terv.
– Annyit kell csak tenned, hogy megjelent, ott ülsz és pihensz.
– Fantasztikus. Tökéletesnek tűnik.
Nagyon jó ajánlat volt, pont az a típus, amit Cale szeretett. Nyugodtan ette maga előtt az ételt, ahogy azon gondolkodott, hogy jó ötlet volt ma idejönni. Ellenben, Eric, Gilbert és Amiru nem engedte le a védelmét. Cale Henituse olyasvalaki volt, aki dobált már üveget az Északkeleti Nemesek gyűlésén, amikor látszólag minden rendben ment.
Különösen óvatosak voltak, mivel azért voltak itt, hogy meggyőzzék a korona-herceget, hogy fektessen be az Északkeleti tengerpartba, ahol Gilbert és Amiru családja helyezkedett el.
– A Henituse térségből származó bor valóban kiváló.
Cale természetesen tudott a két család vágyáról, a korona-herceg befektetéséről, azokból az információkból, amelyeket Hans adott neki. A négy család titkok nélkül osztott meg egymással információkat. Ellenben Cale tudta, hogy a korona-hercegtől a befektetés lehetetlen lesz.
’Hogyan tudna befektetni, amikor egy háború hamarosan kirobban a Nyugati Kontinens déli részén? Habár, lehet más lenne a helyzet, ha egy flotta lenne.’
A négy nemes olyakor beszélgetett, ahogy folytatták az étkezést. A három nemes egy kissé megnyugodott, amikor látták, hogy Cale képes volt egy étkezést végig csinálni anélkül, hogy jelenetet rendezett volna.
Egészen elégedettek voltak ezzel a találkozóval.
***
Cale pihent egy kicsit, miután visszatért a saját rezidenciájára, mielőtt hallotta volna arról, hogy Choi Han visszaért, ami miatt Cale a szobájába hívatta.
– Cale-nim, hívatott?
– A fogadó?
– Rendben van. Hála az égnek, a gyermekek energikusak.
Cale elsápadt, ahogy 10 energikus Farkas Törzs gyermekre gondolt. A másik oldalon Choi Han sokkal nyugodtabbnak és boldogabbnak tűnt.
– Akkor nincs más, amit tenni kell?
– Igen?
Cale bólintott a fejével, mielőtt felállt. Choi Han csak ekkor döbbent rá, hogy Cale nem pizsamában volt, vagy a megszokott ruhájában. Nagyon hétköznapi ruhákat viselt.
Cale az ágyhoz ment, ahogy elkezdett beszélni:
– Lefekszem az ágyba, szóval mond meg Hansnak, hogy nem kell tovább az ajtó előtt állnia, és elmehet aludni. Anélkül fog elmenni, hogy hátra nézne.
Choi Han kinézett a nyitott teraszablakon. Világos éjszaka volt. Aztán megkérdezte Cale-t:
– Kimegy?
– Igen.
Cale mosolygott, ahogy válaszolt.
– Nyitva hagytam a teraszajtót, mint korábban, szóval gyere a szobámba.
– Megértettem.
Choi Han tekintete megváltozott. Emlékezett, hogy mit mondott neki Cale a minap. Cale megemlítette, hogy elmondja Choi Hannak, hogyan találhatja meg a vérivó mágust.
– Csak mi ketten leszünk, On és Hong nélkül?
Choi Han kérdezte komoly arckifejezéssel, de a válasz máshonnan érkezett.
– Én is menni fogok.
A Fekete Sárkány levedlette a láthatatlan mágiáját és belépett a teraszajtón át. Choi Han a Fekete Sárkányra nézett, mielőtt visszafordult volna Cale felé. Cale még nyugodtabban válaszolt, mint korábban valaha:
– Mi hárman megyünk.