Viszont a számításaikkal ellentétben, Cale sztoikus arckifejezéssel ment a dolgozószobába. Hátra tolta a még mindig kissé nyirkos vörös haját, ahogy leült és szembe nézett a három vendéggel.
Belekortyolt a teájába, amit Hans Megbízott Komornyik adott neki, mielőtt megszólalt:
– Rég találkoztunk.
Cale Choi Han-ra nézett, akinek az arckifejezése egyáltalán nem változott, Lock-ra, aki még mindig ugyanolyan félénk volt, és köszöntötte őket, mielőtt Rosalyn-ra nézett.
– Őfelsége, Rosalyn Hercegnő, elment az idő.
Rosalyn elmosolyodott és üdítő módon válaszolt:
– Többé nem hívhat hercegnőnek. Kitagadtak a királyi családból.
–… Valóban?
– Igen. Eltávolítottak a családi feljegyzésekből. Többé nincs családnevem.
Cale elfordult Rosalyn-tól, aki igen boldogan válaszolt. Aztán közönyösen hozzátette:
– Azt hiszem, akkor a továbbiakban Rosalyn kisasszonynak hívom.
Rosalyn vörös pupillái Cale-re fókuszáltak. Habár ő volt az, aki úgy döntött, hogy lemond a trónra való jogáról, nem pedig leírták, az emberek mégis szánakozva néztek rá ezekben a napokban. Látva, hogy Cale ennyire normálisan viselkedik a közelében, nyugodt szívvel válaszolt:
– Igen. Mint korábban. A jövőben is kezelhet ugyanúgy.
Látta, hogy Cale bólogat anélkül, hogy rá nézne, és arra gondolt, hogy jó döntést hozott azzal, hogy visszatért Choi Han-nal.
Cale nem látta Rosalyn mosolyát, ahogy Choi Han és Lock felé fordult.
Choi Han egyenesen ült, de egészen boldognak tűnt.
’Úgy érzem, mintha még jobb sráccá vált volna.’
Choi Han pupillái annyira tiszták voltak, hogy egy nagyon jó embernek tűnt. Tulajdonképpen, látszólag újabb lépést tett az igazság hősévé válás felé. Cale elfordult a jó-fiú rezgéstől, amivel nem volt egy hullámhosszon és helyette Lock felé fordult.
Lock különbözött Choi Han-tól. Látszólag mondani akart valamit, de túlságosan szégyenlős volt hozzá, és így ott ült és az ujjaival játszott.
– Cale-nim.
– Tessék?
Nem volt szükség rá, hogy megforduljon. Choi Han volt az egyetlen, aki „Cale-nimnek” hívta.
– Jelentenem kellene, hogy mi történt Breck Királyságban?
Rosalyn váratlanul döbbenten nézett Choi Han felé. Azonban Choi Han nem nézett rá, csak Cale-re nézett.
De Cale, aki Lock-ra nézett, megrázta a fejét.
– Szükségtelen. Nem kell tudnom, hogy mit tettél egy barátért.
Rosalyn látta, ahogy Choi Han nyugodtan elmosolyodik, miután hallotta Cale szavait.
Aztán Choi Han megszólalt:
– Igen, igaz, de szóljon, ha van valami, ami érdekli. Azonnal jelenteni fogom.
– Szükségtelen.
Cale érezte, hogy megfájdulna a feje, ha tudná. Nem akarta tudni, hogyan tudtak akkora zűrzavart okozni Breck Királyságban ilyen rövid idő alatt, ahogy azt sem, hogyan adta fel Rosalyn a jogát a trónra.
– Lock – szólította meg Lock-ot helyette.
– Err, igen?
Lock, aki most már magasabb volt, mint Choi Han, még mindig kissé félszeg volt. Cale tudta, hogy Lock miért volt most annyira nyugtalan.
Hans mondta, hogy Choi Han csapata egy órával ezelőtt érkezett meg. Míg Choi Han-nak és Rosalyn-nak valószínűleg rengeteg teendője volt, amint ide értek, egyértelmű volt, hogy Lock min gondolkodott ezen az idegen helyen.
Cale Lock zavarodott arcára nézett, és megszólalt:
– A testvéreid jelenleg máshol vannak.
Lock kifejezése megváltozott:
– Hol? Mind ott vannak?
Cale tétovázás nélkül válaszolt:
– Harris Falu.
Choi Han, aki Cale-re nézett, összerezzent a szavaktól.
Viszont, Cale nem nézett rá, mielőtt belekortyolt a meleg teájába.
Valaki közbe szólt, ahogy ezt tette. Hans Megbízott Komornyik.
– Jelenleg helyreállítjuk Harris Falut. Annak idején egy kicsi, de gyönyörű falu volt a hegy mellett. Valami rossz dolog történt ott nem rég, amitől leégett.
Hegy, kicsi de gyönyörű falu, és helyreállítás hatalmas tűz miatt. Egyetlen kép jelent meg Lock elméjében, ahogy ezeket a szavakat hallotta. A szülővárosának képe volt, ami a földig égett.
– Rendes temetőt is építünk.
Choi Han Hans-ra nézett, aki Cale felé sandított, ahogy folytatta:
– Ifjú mester ebben a részben hajthatatlan volt.
Klik.
A teáscsésze hangja, ahogy Cale visszahelyezte az asztalra. Aztán összehúzta a szemöldökeit és visszavágott:
– Nem voltam hajthatatlan.
– De nem ez volt az első dolog, amit Gróf-nimtól kért a mi Henituse régiónkkal kapcsolatban? Ez volt az első alkalom, hogy önt érdeklődni láttam a régiónk igazgatásában, ifjú mester-nim.
– Nem volt nagy dolog.
Cale legyintett Hans felé, hogy ne mondjon többet és Hans gyorsan elhallgatott. Viszont, nyugtalan volt, mintha még sok minden lenne, amit ki akar mondani.
Cale csak figyelmen kívül hagyta és Lock felé fordult, aki látszólag a gondolataiba mélyedt.
– Lock.
– Tessék?
– Találkozz a testvéreiddel és nézd meg a területet, amelyen jelenleg élnek.
Cale aztán elfordult. Lock rámeredt, de tudta, hogy Lock meg fogja érteni, mivel éleseszű gyerek volt. Aztán a még mindig mereven ülő Choi Han-hoz szólt:
– Choi Han.
Choi Han csendesen figyelte Cale-t, mint mindig. Sok minden történt Breck Királyságban. Mindenről gyorsan gondoskodott, hogy hazatérhessen. Hallotta Cale hangját visszhangozni a füleiben:
– Üdvözöld őket te is. Az öcséd, Lock, nem ismeri az utat, szóval elkísérheted.
Üdvözlet. Nem kellett megkérdeznie, hogy kinek kellett szólnia.
Choi Han finoman ökölbe szorította a kezeit, mielőtt kinyitotta őket. Lenyugtatta a benne tomboló érzelmeket. Harris Falu, ami hamuvá égett. Az a falu most más lesz.
Cale még egy utolsó dolgot mondott a triónak:
– Távozhattok. Rosalyn kisasszony, mos már nyugodtan távozhat.
Cale fáradt volt, miután ezzel a trióval kellett foglalkoznia annyi idő után. Mintha a mézédes szünet, ami az elmúlt három hét volt, csak úgy eltűnt volna a semmibe.
Lock és Rosalyn lassan követte Hans-t kifelé a dolgozószobábó.
Choi Han megvárta, hogy távozzanak, mielőtt ténylegesen felállt volna.
– Cale-nim – aztán meghajolt – Nagyon szépen köszönöm.
Choi Han kuncogott, miután felemelte a fejét, mivel látta Cale sztoikus arckifejezését, amely mintha idegesnek tűnt volna.
– Nincs szükségem ilyen köszönömökre. Csak távozz.
Choi Han úgy tett, ahogy utasították és kisétált az ajtón. Cale, aki ismét felemelte a teáscsészéjét, míg Choi Han-t figyelte, hallotta, ahogy Choi Han megállt a kilinccsel a kezében és megszólalt:
– Úgy hallottam Mr. Hans-tól, hogy Whipper Királyságba megy?
– Igen – adott kurta választ Cale – Azonnal indulunk, ahogy visszatérsz a faluból, szóval pakold össze a táskáidat.
– Igenis, uram.
Choi Han arcán felfrissült mosoly ült. Viszont, ez a mosoly hamar eltűnt, ahogy a kilincshez fordult.
Klikk.
Choi Han folytatta, ahogy az ajtó kinyílt:
– Bob volt a neve?
– Honnan tudsz Bob-ról?
Rég volt már, hogy Toonka alteregójáról, Bob-ról hallott volna.
‘Hans mondta el neki?’
Cale kíváncsian nézett Choi Han felé, de csak a hátát látta, ahogy az ajtóban állt. Choi Han egyedi nyugodt és őszinte hangja tovább áramlott:
– Mr. Beacrox mondta, hogy miatta majdnem megsérült.
‘Miért mondana Beacrox valami ilyesmit?’
Cale felidézte az esetet és válaszolt:
– Megsérülni? Nem sérültem meg, csak leborítottak vízzel és kavicstörmelékkel.
–… Értettem.
Choi han nem mondott mást, ahogy kisétált a dolgozóból. Cale látta, hogy Hans keresztezi az útját és visszajön. Hans megállt egy pillanatra, miután szemkontaktust teremtett Choi Han-nal és üresen állt ott.
– Mi az?
– Huh? Oh, uh, semmiség. Igazán semmiség.
Hans hevesen hadonászott a kezeivel Cale kérdésére, és a távozó Choi Han felé nézett, mielőtt belépett a dolgozóba.
–… Ifjú mester-nim.
– Tessék?
Cale figyelte Hans teljesen sápadt arckifejezését.
– Összeveszett Choi Han-nimmel?
– Én? Mégis mi az ördögről beszélsz?
– Természetesen, hogy Ön nem. Hahaha, semmiség.
Cale a különösen viselkedő Hans-ra meredt, de így is elmondta, amit kellett. Így is utasítást kellett adnia.
– Nagyjából 10 nap múlva indulunk, szóval készíts elő mindent.
– Igenis, értettem. Keményen fogok dolgozni!
Cale tovább meredt üres tekintettel a váratlanul energikus Hans-ra, de Hans hamar elhagyta a szobát. Cale, aki most egyedül maradt a dolgozószobában, a naptár felé fordult.
A Mágikus Torony utolsó örzője, aki félre dobta a pozícióját és elmenekült.
–… Ez lesz az első alkalom, hogy törpét látok.
Annak érdekében, hogy egy teljesen ép Mágikus Tornyot vsárolhasson, találkoznia kellett a törppel, akinek a családja védte a Mágikus Tornyot már generációk óta.
Cale elmosolyodott.
Az a törp nem csak egy egyszerű törp volt.
‘Félvér törp, aki félig Patkány szörny-ember.’
Muller. A kicsiny ember, akinek a legbecstelenebb és legrosszabb halála volt az Egy Hős Születése regényben. Alacsony volt, mint egy törp és gyengének nézett ki izom nélkül, ami a Patkány emberek sajátos természetéből adódott. Tényleg apró ember volt.
Cale távozott a dolgozó szobából és a hálószobájába ment.Azon gondolkozott, hogyan kapjon el azt a menekülő Patkányt, amíg a Fekete Sárkányhoz, Onhoz és Honghoz tartott, akik valószínűleg most épp a hálóban játszottak.
10 nap. Nagyon hamar el fog szállni.
***
És ahogy arra Cale számított, egy hét gyorsan eltelt. A kanapén ült, mint egy héttel azelőtt is, mélyen belesüppedve a kanapé háttámlájába.
– Haa – Cale nem tudta elrejteni a sóhaját, ahogy a homlokát ráncolva ott ült.
Choi Han és Lock, akik pontosan egy hete mentekel, Rosalyn-t hátra hagyva, visszatértek.
Ellenben, nem egyedül jöttek.
– Ifjú mester-nim.
Hilsman Kapitány Helyettes visszajött velük. De a kinézete különös volt. A Kapitány Helyettes, aki általában a titulusának megfelelően öltözködött, most ócska bőrpáncélban volt és sok sérülés volt az arcán.
‘Megmondtam neki, hogy Harris Falu helyreállítására koncentráljon.’
Olyan érzés volt, mintha a Kapitány Helyettes olyan dolgokat is csinált volna, amelyek ráadások voltak azon túl, amiket Cale parancsolt neki.
– Visszatértem, ifjú mester.
Nem tudta miért, de Cale még mindig elkerülte Hilsmant. aki odaadással beszélt. Viszont nem ő volt az egyetlen, aki Choi Han-nal és Lock-al visszatért.
– Ifjú mester-nim! Látni akartuk!
– Ifjú Cale mester-nim! Mi is itt vagyunk!
– Szia ifjú Cale mester! Hogy van?
Cale hallotta, ahogy a tíz gyerek egyszerre beszélt. Maes, ahogy a többi Farkas gyermek is, ártatlanul néztek Cale-re és mosolyogtak.
De a légkör körülöttüknagyon másnak érződött. A gyerekeknek különböző testrészeit kötszerrel tekerték be. Valami, ami Cale számításain kívül esett, megtörtént Harris Faluban.
– Visszatértünk Lock-hyunggal, mivel sosem említette, hogy mikor kellene visszajönnünk – válaszolt Maes mindegyikük nevében.
Cale visszafolytott egy sóhajt.
‘Nem megmondani, hogy mikor gyere vissza, a módszerem annak jelzésére, hogy ne gyere vissza.’
Cale nem mondhatta a gyerekeknek, akik már itt voltak, hogy menjenek vissza, szóval csak bólintott, majd Choi Han és Lock felé fordult:
– Pakoljátok össze a táskáitokat. Két nap múlva indulunk.
De a válasz máshonnan érkezett.
– Igenis, uram!
Összesen 11 ember. A Kapitány Helyettes és a Farkas gyermekek mind energiától fűtve válaszoltak. Mintha Cale a lovagi dandárra nézett volna, akik hosszú ideje edzettek. Choi Han és Lock elégedetten néztek rájuk. Kifejezetten igaz volt ez Choi Han-ra, aki úgy nézett rájuk, mintha a tanítványai lettek volna.
Cale arckifejezése különössé vált.
Ennek nem, így kellett volna lennie.